Három találatával Koman Vladimir, a magyar válogatott csapatkapitánya ott van a góllövőlista élmezőnyében a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán.
Két új kezdeményezés is várja idén ősszel a hazai múzeumok látogatóit: október 10-én a Nagy rajzolás, míg november 14-én a múzeumok őszi éjszakája programjaiból választhatnak az érdeklődők.
Nincs csapata egyelőre a holland Zendennek, de elképzelhető, hogy hamarosan ismét a Premier League-ben futballozhat. A Milan szerződést hosszabbított a kapusával, a Chelsea-vel BL-döntőig jutó Avram Grant a Portsmouth-nál vállalt munkát. Rövid hírek.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége az olimpiai ciklus végéig, azaz 2012-ig bizalmat szavazott Storcz Botond felnőtt és Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitánynak.
Bírósághoz fordulnak szegedi panziótulajdonosok, mert állításuk szerint több millió forinttal tartozik nekik a Magic Boys című film stábja – írja a Blikk.
Dárdai Pál és Hajnal Tamás biztosan nem léphet pályára szombaton, a magyar labdarúgó-válogatott soron következő, portugáliai világbajnoki selejtezőmérkőzésén.
A magát varázslónak beállító spanyol férfi azt állítja, ő okozta Cristiano Ronaldo bokasérülését, és azon ügyködik, hogy tönkretegye a labdarúgó karrierjét.
A Debrecen a papírformának megfelelően simán, hat góllal megnyerte a nyírmadai Magyar Kupa-meccset, amelyen a Loki sportszerűségből is jelesre vizsgázott.
Arthur Miller lányának, Rebeccának a sztárokat sorjázó filmje (Pippa Lee négy élete) mellett egy „csöndes” japán vígjátékot (Rövidlátók), valamint egy német és egy magyar zenés filmet (Apám zenéje, illetve Csiribiri) láthatunk ettől a héttől a mozikban.
Gyászmisén emlékeztek Bujtor Istvánra a budapesti Szent István-bazilikában szerda este. A 67 éves korában elhunyt színész, rendező lelki üdvéért bemutatott katolikus gyászszertartáson mintegy kétszáz családtag, barát és pályatárs vett részt.
Kiss Máté cseheknek lőtt gólja volt a U20-as labdarúgó-világbajnokság keddi játéknapjának legszebb találata a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapja szerint.
Szeretne mindenképpen visszatérni a Santiago Bernabeu-ba a brazil világbajnok, aki ingyen is futballozna a spanyol klubban, de az utánpótláscsapat mellett is szívesen vállalna munkát.
Folyamatosan zuhan az adásvételek száma a hazai lakáspiacon a krízis kezdete óta, és az árak is meredek lejtőre kerültek. A két évvel ezelőtti áraknál nagyjából 20 százalékkal lehet olcsóbban ingatlan venni - olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
A Duna Televízió közvetíti élőben a magyar labdarúgó-válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjét, a szombati Portugália és a jövő szerdai Dánia ellenit.
Negatív eredményt hoztak a tavalyi Tour de France kerékpáros körverseny újravizsgált mintái. „Mind a 17 esetben feleslegesnek bizonyult az aggodalmunk” – jelentette be szerdán Pierre Bordry, a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) vezetője. AZ AFLD az idei Tour zárónapján közölte, hogy ismét kielemez néhány 2008-as tesztet. Tavaly hét bringás bukott le a háromhetes erőpróba alatt és [...]
Német sajtóértesülés szerint Kimi Räikkönen számára nemcsak a McLaren lehet az egyetlen reális választás 2010-re. A Renault lehet, hogy mindkét BMW-pilótát viszi.