Kedden komoly viharok csaptak le hazánkra, kelet-nyugati irányban gyakorlatilag keresztülverték az országot. Volt minden, ami ilyenkor kell jégesőtől brutális szélig, pörögtek a meteorológiai lapok percről-percre cikkei, záporoztak a labilis légkör, szupercella, zivatarrendszer, zivatarlánc kifejezések – mindegyik durván hangzik, jelentsenek bármit is.
Ijesztő, mégis szokványos jelenségnek voltunk tanúi, Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa segítségével el is magyarázzuk a folyamatot.
Labilis légkör: óriási hőkülönbség
Minden azzal kezdődött, hogy egy tőlünk délnyugatra kialakult mediterrán ciklon labilis, a zivatarok képződéséhez ideális állapotú levegőt szállított térségünkbe. A laikus itt máris vakarja a fejét, de nem kell:
A labilis állapotú levegő nagy hőmérsékletkülönbséget jelent az alsó és felső légrétegek között. Esetünkben a mediterrán ciklon nagy területen biztosította, hogy míg 1500 méter alatt meleg légréteg helyezkedik el, addig a magasban, 5000 méteren jócskán lehűlt
– magyarázza a 24.hu-nak a szakember.
A hideg levegő a fizika törvényeinek engedelmeskedve lesüllyed, helyére páradús meleg áramlik felfelé – minél nagyobb a hőkülönbség, annál gyorsabb a folyamat. Innentől kezdve már ismerős: a felszálló nagy mennyiségű nedvesség bizonyos hőmérsékletet elérve kicsapódik, kialakulnak a zivatarfelhők, megnyílik az ég.
Zivatarlánc: kisebb robbanások sorozata
Ez a zivatar, és általában lokális jelenség. Ha viszont az említett hőkülönbség miatt a rendszer nagy energiatartalékkal rendelkezik, az első zivatar gerjeszti a többit, ahogy a vízbe dobott kő hullámokat vet. A leömlő víztömeg jelentős mennyiségű levegőt szorít ki maga alól, ezek a viharokat kísérő jól ismert kifutószelek.
Kissé távolabb az erős kifutószelek megemelik az alsóbb légrétegeket, így generálnak újabb zivatart az amúgy is labilis légkörben.
Ha egy benzinfoltra szikrát dobunk az belobban, és ennyi elég is, hogy az érintkező éghető anyagok sorban mind meggyulladjanak. A tűz terjedését ezek elhelyezkedése befolyásolja, a zivatarét a légáramlás
– mondja Molnár László.
A szélrózsa minden irányába indulva zivatartömbök alakulnak ki, de ha a légáramlás határozott irányt vesz, a viharok láncba rendeződnek. A víz hullámzása azért tökéletes példa, mert itt sem egy zivatar száguld végig az országon, a mozgás csak látszólagos. Szombathelyen mondjuk kialakul egy 10 kilométer átmérőjű zivatar, az ugyan halad valamennyit, de energiája gyorsan elfogy, elenyészik.
Kedden hazánk teljes szélességében adottak voltak, ezért elég volt egy szikra, sorra pattantak ki a viharok, mintha egy gyújtózsinórra sorba kötött petárdák robbannának egymás után.
Szupercella: a viharszörny
A szupercella létrejöttéhez azt kell tudni, hogy frontok átvonulásánál nemcsak a szél sebessége nő felfelé haladva, de iránya is változó.
Képzeljük el a 10-12 kilométer magas zivatarfelhőt. Az alsó két kilométeren mondjuk 30 km/órás északnyugati szél fúj, a »tetejét« viszont 100-120-szal száguldó déli-délnyugati légmozgás tépi: ez a szélnyírás, ami megtekeri a felszálló légáramlatot, dugóhúzóra hasonlító, spirális mozgásra kényszeríti
– fogalmaz a meteorológus.
Így néz ki, ez nem tornádó, hanem szupercella:
A következmény pedig az erős szívóhatás nyomán kialakuló szupercella, amit már csak megjelenésének apokaliptikus látványa miatt sem túlzás viharszörnynek nevezni: szemben az egyszerű zivatar körülbelül 10 kilométeres átmérőjével, a szupercella akár 80-100 kilométeres távolságból szívja magába az energiát, ezért lényegesen hevesebb viharokat produkál.
Ami a folytatást illeti, szerdán is láncba rendeződhetnek a zivatarok, szupercellák is kialakulhatnak, de inkább a csapadék mennyisége növekszik: egyes zivatarokban 50-70 milliméternyi csapadék is lehullhat rövid idő alatt.
(Kiemelt kép: JESSICA MOORE / CULTURA CREATIVE)
