Spájzban éheztetett kislány: Magyarországon szolidaritáshiány van, és nincsenek közösségek

Az akkor tizenegy éves kislétai lány története tavaly tavasszal robbant be a sajtóba. A police.hu áprilisban adott ki közleményt a rabságból kiszabadított Orsika esetéről.

A kislány szülei (K. István és B. ldikó) összesen öt kiskorú gyermeket neveltek, köztük három közöset. Orsi 2014-ben a szülők kérésére magántanuló lett. A pár ezt azzal indokolta, hogy kezelhetetlen, „visszapofázik a tanároknak”, élelmiszert és más dolgokat lopott az osztálytársaitól, majd később otthon a testvéreitől. Ez igaz volt, de a gyerek azért tette mindezt, mert otthon éheztették.

Az otthon tanuló kislányt a szülők 2014 októberétől eleinte éjszakára zárták be, de novembertől már délután három órától a fűtetlen, bútorozatlan, világítás nélküli kamrába kényszerítették, amelyen csak egy szűk ablaknyílás volt. A kamra ajtaját kívülről függönnyel letakarták, sőt be is reteszelték. Az alapvető tisztálkodási feltételeket sem biztosították gyermeküknek, nem adtak neki elegendő ételt és vizet. Mindössze 25 kilogramm volt, amikor a rendőrök rátaláltak.

Hogy a fogvatartott kislányról Kislétán hányan tudtak, az nem igazán egyértelmű. A  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség idén tavasszal többek között annyit közölt, hogy 2015 áprilisától a kislány a kamra ablakán keresztül többször kért és kapott élelmet a szomszédoktól, akik végül megelégelték a helyzetet, és értesítették a rendőrséget. Egészen pontosan április 13-án.

A történet megdöbbentő, és nemcsak a szülők kegyetlensége miatt, hanem azért is, mert a pár éveken át zavartalanul sanyargathatta öt gyermekük közül az egyiket, úgy, hogy ez nem derült ki egy alig több mint 1700 fős, tizenkét utcás településen.

Vagy ha a falubeliek sejtettek is valamit, elfordították a fejüket.

Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerint egyáltalán nem meglepő, hogy hazánkban akár évekig nem derül fény arra, hogy mi zajlik a szomszédban.

Magyarország olyan ország, de ez már évszázadok óta így van, ahol nincsenek szavaink, az emberek nem tanulnak meg reflektálni, gondolkodni, szembesülni a problémákkal, és legfőképpen azokat kifejezni. A családok maguktól nem tudják, az iskola nem tanítja meg.

A magyar társadalmat jellemző másik sajátos vonás, hogy a horizontális közösségi kapcsolatok nagyon-nagyon gyengék – folytatja a szakember. A falvak, legyenek bármilyen kicsik is, kevéssé közösségek. Különösen individualista ország vagyunk, ahol nagyon kevés a közösségiség.

Ezen tények együttállása pedig szolidaritáshiányt szül, ami egyben nagyon felületes kapcsolatokat is jelent. Magyarán hiába élünk egymás mellett, nem ismerjük a szomszédot, jóformán nem is beszélgetünk, arról pedig általában szó sincs, hogy a személyes terébe, mondjuk a lakásába bejárásunk legyen.

A reflektivitás hiánya az ország legszegényebb és leggazdagabb rétegeiben is jelen van, de a tudatlanság és a szociálisan hátrányos helyzet kétségkívül súlyosbítja a problémát. Főként, ha hozzátesszük, hogy a kultúrahiány gyakran együtt jár az előbb ütök, aztán beszélek hozzáállással. Ami nyilván visszatartó erő, amikor azon gondolkozom, hogy szóljak-e a szomszédnak

– magyarázza az összefüggéseket a szociológus.

A miértekre egyértelműen a nemzet történelmének alakulása adhat választ, kezdve a feudalizmussal, az abszolút monarchiával, vagy mondjuk Trianonnal. Változás pedig maximum a civil közösségek felől tapasztalható. Ferge Zsuzsa úgy látja, hogy formálódik napjainkban egy civil társadalom, akik nagyon szeretnék, ha közösségibb lenne a világunk. Erről szól nagyon sok mozgalom, de ennek a folyamatnak még nagyon a kezdetén vagyunk.

K. István és élettársa, B. Ildikó pere pénteken kezdődött el a Nyírbátori Bíróságon. A szülők 12 évet kaphatnak.