Belföld

Kamrába zárva tartották kislányukat a kislétai szülők – vádemelést javasolnak

Személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt javasol vádemelést a rendőrség a kislétai szülők ellen, akik bezárva tartották 11 éves kislányukat  otthonukban. Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak – közölte pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

 A szülők rémtetteire idén tavasszal derült fény. A gyerek a ház egyik apró ablakán át vizet kért egy járókelőtől, aki ezután értesítette a családvédelmi szolgálatot, ők pedig a rendőrséget. A nyomozás adatai szerint a pár tavaly októbertől zárta be rendszeresen kislányát a fűtetlen kamrahelyiségbe éjszakánként, később pedig már délutánonként is. A gyerek a helyiséget csak felügyelettel hagyhatta el.
kislétai szülők 2
Fotó: police.hu

Miután kiszabadították, kórházba került. A vizsgálatok igazolták, hogy korához képest alultáplált. Az egyenruhások előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves nőt és 42 éves párját. A szülők nem tagadták, hogy bezárták kislányukat, azt állították, ha egyedül hagyták otthon, kárt tett magában vagy a ház berendezéseiben.

kisleta(210x140).jpg (Array)Fotó: police.hu

Az anya és az apa is szabadlábon védekezhet. A pár még négy gyermeket nevelt, őket kiemelték a családból és lakásotthonban helyezték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik