Sport

A MÚSZ alelnöke szerint félő, hogy Gyárfás távozása után kaotikus lesz a helyzet

24.hu
24.hu

2016. 12. 02. 06:48

Korábban a témában:

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szakmai alelnöke bízik abban, hogy az elnök, Gyárfás Tamás szerda reggeli lemondását követően megnyugszanak a kedélyek a MÚSZ körül kirobbant vitában.

Abban bízom, hogy most már rendeződnek a sorok, és elülnek a hullámok

– nyilatkozta Sós Csaba a Sport Televízió csütörtöki, Mai helyzet című műsorában.

Ugyanakkor viszont azt látom, hogy amikor egy olyan helyen, ahol hosszú ideig van egy vezető, aki – és ezt az ellenségei is elismerik – erőskezű, karizmatikus, és valamilyen okból távozik, azután általában kaotikus helyzet szokott lenni. Abban bízom, hogy ezt el fogjuk tudni kerülni.

A szakmai alelnök elmondta továbbá, hogy több embert is el tudna képzelni elnöknek, és szívesen dolgozna együtt vele, de nevesíteni nem akar, mert azt sem szeretné, hogy egymással vetélkedjenek. Magáról azt feltételezi, hogy a helyén marad, mint alelnök.

A magyar úszás felkészítési rendszere és menedzsmentje egyedülálló a világon. Nem azt akarom mondani, hogy értékesebb, mint máshol, de ez nagyon jól, magyar viszonyokra kiérlelve van kidolgozva, nem pedig majomszerű utánzással vettünk át dolgokat. Ez hosszú idő óta olyan kereteket ad, ami bármilyen új ismeretet be tud fogadni, és eredményes

– vélekedett a MÚSZ alelnöke.

Katinka nélkül is eredményes volt ez a csoport, Kovács Ágnes is volt olimpiai bajnok, Czene Attila is, most éppen Hosszú Katinka az. Szóval ennek azért továbbra is megvan a potenciálja. És hogy egy ilyet megváltoztassunk, én, aki ezért alapvetően a pozíciómnál fogva is felelek, nem könnyen megyek bele addig, amíg nem vagyok meggyőződve.

Sós Csaba kitért Hosszú férjére és edzőjére, Shane Tusupra is. Tusupnak eddig egy úszója volt – mondta, hozzátéve, “egyelőre várjuk a másodikat, és majd ha úgy lesz, mint a magyar sikeredzőknél, hogy sorozatban gyártják valamilyen felfogás alapján a világszintű produkciókat, akkor már azon lehet gondolkozni, hogy átvegyük úgy, hogy az a magyar viszonyok között működőképes legyen.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.