Nagyvilág

Kitagadja szülővárosa a spanyol miniszterelnököt

Persona non grata azaz nemkívánatos személy lehet szülővárosában Mariano Rajoy Pontevedrában.

A javaslatot a helyi szocialista párt nyújtotta be válaszul arra a döntésre, hogy az ügyvezető spanyol konzervatív kormány 60 évvel meghosszabbította az Ence cellulózgyár működését a pontevedrai tengerparton. A politikai állásfoglalásnak konkrét jogi következménye nem lesz a miniszterelnökre nézve.

A terület védelmét a nagy természeti értékére hivatkozta kérte Pontevedra vezetése. A kormánydöntés előtt és után is tiltakoztak a helyiek gyár további működése ellen, de nem a bezárását, hanem az átköltöztetését követelték.

A galíciai autonóm közösség kormánya azzal érvelt a döntés mellett, hogy az 1957 óta működő gyár munkahelyeket teremt, a térségben csaknem hatezer ember megélhetése függ tőle.

Rajoy elárulta Galíciát

– bírálta a miniszterelnököt a Pontevedrát irányító Galíciai Nacionalista Blokk (BNG). Miguel Anxo Fernández Lores polgármester szerint a döntés azt jelenti, hogy a nagyvállalatok érdekei előnyt élveznek az állampolgárok érdekeivel szemben.

A Rajoyt nemkívánatos személlyé nyilvánító előterjesztést várhatóan elfogadja képviselőtestület, mivel azt a szocialisták mellett támogatja az En Marea nevű baloldali formáció és a nacionalista BNG is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik