A globális felmelegedés hatását az időjárás egyre markánsabb változásain keresztül ma már a bőrünkön is érezzük. Magyarország tekintetében ez többek között egyre hosszabb aszályokat, hőhullámokat, kemény viharokat, enyhébb teleket és megváltozott csapadékviszonyokat jelent: hetekig tartó szárazság után sokszor egy-két nap alatt, özönvízszerűen hullik le a havi mennyiség. A szélsőségekkel szembesülve egyszer-egyszer érzékeljük a bajt, de annak mértékét képtelenség csupán ezek alapján megítélni.
A tudomány viszont nem megérzésekre hagyatkozik, a több évtizedet, akár évszázadot felölelő meteorológiai adatsorok megmutatják, hogy a felmelegedés mértéke ma már exponenciálisan növekszik. Egy görbén ábrázolva az úgynevezett hokiütő formát kapjuk, ami egyben arra is rávilágít: az adatok jelen gyakorlat szerinti értelmezése önámítás.
Hogy miről is van szó pontosan, arról Molnár László meteorológussal, a Kiderül.hu munkatársával beszélgettünk.
Jegesből a forróba rohanunk
Földünk klímája folyamatosan változik. Egy neves kutatóintézetek eredményeire alapozó, átfogó kutatás – itt olvashatja eredetiben a Science honlapján, itt pedig egy remek magyar nyelvű cikk a Másfélfok.hu-n – nemrég az elmúlt 66 millió év, vagyis nagyjából a dinoszauruszok kihalása óta a mai napig tartó időszak klimatikus viszonyait írta le. Ebben négy, hosszú ideig tartó, úgynevezett egyensúlyi klímaállapotot (vagy klímarezsimet) különítettek el, amelyek több millió éves átmenetekkel váltogatták egymást: meleg, forró, hűvös és jeges.
A 66 millió évvel ezelőtti meleg klímaállapot globális szinten öt Celsius-fokkal haladta meg a mai átlagot, majd 10 millió év alatt elérte a mainál 10 fokkal melegebb, forró állapotot. Húszmillió év kellett hozzá, hogy a légköri üvegházhatású gázok csökkenése nyomán kezdetét vegye a hűvös klímaállapot, majd a bolygó tovább „hűlt”, és hárommillió éve elkezdődött a jelenben is tartó jeges időszak. A tanulmány kiterjed a jövőbeli klimatikus viszonyok előrejelzésére is, megállapításai pedig ijesztőek:
A pesszimistább forgatókönyv szerint a következő háromszáz évben bolygónk klímája jegesből a forró állapotba kerül. Olyan átlaghőmérsékleti értékek várnak nem is olyan távoli utódainkra, ami 50 millió éve nem volt a Földön
– idézi Molnár László.
Az évmilliók vagy -tízmilliók során bekövetkező változásokhoz az élővilág alkalmazkodik: egyes fajok átalakulnak, mások eltűnnek, és újak jelennek meg. A lényeg, hogy az ökológiai stabilitást biztosító fajgazdagság megmarad. Háromszáz év alatt viszont ez teljes képtelenség, nem véletlenül beszélnek a tudósok a földtörténet hatodik nagy kihalási hullámáról, amelynek az ember nemcsak szemtanúja, de okozója is – itt írtunk erről bővebben A Föld megtelt: megszálltuk és tönkretettük című cikkünkben.
Exponenciális pályára állt
Ma már nem kérdés, hogy a gyors klímaváltozás az emberi tevékenység következménye. Az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása egészen lecsupaszítva annak köszönhető, hogy egyre többen vagyunk, és egyre kényelmesebben, nagyobb lábon, fenntarthatatlanabb módon élünk. A párizsi klímaegyezmény céljainak elérése érdekében gyakorlatilag semmi nem történt, a problémát sokszor elbagatellizálják, nüansznyi „eredményeket” teszünk büszkén az ablakba.
Semmiségnek tekinthetjük, hogy eszközeink energiafelhasználását sikerül egyre lejjebb faragni, ha közben számuk meredeken emelkedik, és összességében az emberiség energiaigénye sokszorosára növekszik. Visszatérve szorosabban vett témánkhoz, amennyiben a felmelegedés fent leírt mértékét fokokban fejezzük ki egy időskálán, megkapjuk a már említett hokiütő formát. Rossz hír, hogy nem kellenek évszázadok sem,
Alábbi ábrán a piros vonal szépen mutatja a hokiütőt. Az látszik, hogy nagyjából az 1970-es években fűtöttünk be nagyon, ettől kezdve a globális átlaghőmérséklet stabilan, de lineárisan emelkedik 2005-ig, ez az ütő nyele. Ettől kezdve viszont már exponenciális a növekedés, ami az ütő tollnak nevezett része, amivel a korongot ütik.
Eltorzult eredmény
Ez magyarázza azt is, amiről az elején azt írtuk, hogy az adatok értelmezése jelen gyakorlat szerint önámítás a laikus számára. Időjárással kapcsolatos összefoglaló hírekben, cikkekben, de még a mindennapi időjárás-jelentésekben is gyakran találkozunk azzal, hogy adott időszak így vagy úgy alakult az átlaghoz, netán a „sokévi átlaghoz” képest. Ilyen esetben mindig az elmúlt három évtized (de csak a 0-ra végződő évekkel behatárolt évtizedek) adataiból vont átlagra kell gondolnunk, ez a meteorológiában bevett viszonyítási alap.
2009 nyarának a referenciaidőszaka tehát 1970–2000, a tavalyi évé 1980–2010, míg idén, az évtizedváltás miatt már 1990–2020 lesz
– magyarázza a szakember.
Nyilvánvaló, hogy mi ezzel a baj. Az idei év értékeit már egy olyan 30 éves időszakkal fogjuk összehasonlítani, amelynek fele (2005–2020) a globális átlaghőmérséklet exponenciális emelkedésével telt. Ha pedig a bázist rendre az adott állapotok felé toljuk, az összehasonlításból már nem a teljes folyamat, hanem annak csak egy szakasza rajzolódik ki: az elmúlt 15 évben bekövetkezett változás eltorzítja a 30 éves átlagot.
A saját bőrünket visszük vásárra
A kutatásokat mindez nyilvánvalóan nem befolyásolja, de a tudománykommunikációt nagyon is, nézzünk egy légből kapott példát. A 2020-as években – mondjuk – 10 százalékkal nő a hőségperiódusok és az aszályos időszakok hossza, ugyanennyivel hazánk átlaghőmérséklete, és legyen tíz százalékkal kevesebb havas nap az „átlag”, vagyis az 1990–2020-as időszakhoz képest. Talán nem tűnik soknak, de ha a XX. század közepével hasonlítjuk össze, hamar kiderül:
Ha ezt nem érzékeljük, akkor a problémát sem tudjuk felmérni, és súlyának megfelelően kezelni. De miért is fontos, hogy a laikus tisztában legyen a veszéllyel? Mert az elmúlt évtizedek azt is bebizonyították, hogy a politika és a gazdasági érdekcsoportok csak akkor hajlandók változtatni, ha a társadalom erre kényszeríti őket – például szavazattal és a kereslet átalakításával.
