A brit Dyson a napokban mutatta be a legújabb porszívóját, amely nem olyan álló modell, mint amilyeneket a közelmúltban a 24.hu is tesztelt, hanem egy jóval kisebb eszköz, lényegében egy kéziporszívó, ami a Dyson Car+Boat nevet kapta.
Utóbbiból már kitalálható, hogy a gyártó ezt a modellt kifejezetten autók és hajók takarítására tervezte. A gép szlogenje akár az is lehetne, hogy kicsi a bors, de erős hiszen az apró méret ellenére az új Dyson komoly teljesítménnyel rendelkezik, a gyártó állítása szerint ez a valaha készült legerősebb kéziporszívójuk.





A fél literes portartállyal szerelt, 206 milliméter magas, 331 milliméter mély, illetve 131 milliméter széles eszköz súlya mindössze 1,9 kilogramm, és 110 légwatt szívóteljesítménnyel rendelkezik, amit egy 110 000 fordulat/perc sebességgel működő motor állít elő. A Dyson ígérete szerint a kéziporszívóhoz mérten jelentős szívőerő nem megy az akkumulátor üzemidejének rovására, és az akár 50 perces folyamatos működés is biztosított – látatlanban ugyanakkor kijelenthető, hogy erre csak az elérhető legalacsonyabb fokozaton képes a porszívó.
A Dyson Car+Boat fontos tulajdonsága továbbá, hogy teljesen zárt szűrőrendszerrel rendelkezik, amely a 0,3 mikronnál is kisebb részecskék 99,99 százalékát megfogja – így a por, az allergének és baktériumok nem jutnak vissza a levegőbe. Ezen tulajdonságának hála az eszköz nemcsak egy autóban és egy hajón tehet jó szolgálatot, de otthon is, ahol matracok vagy akár a kisállat fekhelyei is alaposan kitakaríthatók. Ehhez adott egy motorizált mini fej, egy kombinált fej, aminek van egy lehúzható kefés része, illetve egy klasszikus, hosszúkás részszívó fej. Mindezért viszont nem kevés pénzt kérnek, hiszen hazánkban 122 ezer forintért került forgalomba az eszköz.
Ha valaki ennél olcsóbb és nagyobb porszívóra vágyik, annak kapóra jöhet a június elején készült álló porszívó tesztünk, amiben egy Dyson eszköz mellett négy további gyártó megoldását vettük alaposan szemügyre – a cikkünk ide kattintva érhető el.