külföld

Történelmi jelentőségű találkozó zajlott alig egy hete. India és az Egyesült Államok vezetői, a világ feje felett átnyúlva megállapodtak: India folytathatja katonai jellegű nukleáris ksérleteit.
2006. 03. 10. 07:10
Felakasztottak tizenhárom felkelőt Irakban, ahol először végeztek ki szélsőségeseket azóta, hogy közel három évvel ezelőtt az amerikai erők vezetésével a szövetségesek megbuktatták Szaddám Huszein elnök rendszerét.
2006. 03. 09. 18:06
Irán ellenáll minden nyomásnak, illetve összeesküvésnek, és folytatja atomprogramját - nyilatkozta Irán politikai és vallási vezetője a teheráni televíziónak. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tegnap úgy döntött, hogy a Biztonsági Tanács elé terjeszti az iráni atomprogramról szóló jelentését.
2006. 03. 09. 15:50
Jehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő szerint Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait. A politikus egy izraeli lapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy Hamasz még kap egy kis haladékot.
2006. 03. 09. 09:26
Miután hivatalos levélben követelt magyarázatot a francia és a spanyol hatóságoktól két energiavállalat fúziójának akadályozása ügyében, az Európai Bizottság szerdán hivatalos eljárást indított Lengyelország ellen is, amiért blokkol egy bankegyesülést.
2006. 03. 09. 08:59
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának nagykövetei New Yorkban vitatták meg az iráni atomprogram kérdését és a tanács által elfogadásra kerülő dokumentum alapelveit. A tanácskozás után a diplomaták közös bejelentés nélkül távoztak.
2006. 03. 09. 08:19
Bagdadban szerdára virradóra 23 kivégzett emberre bukkantak a hatóságok. Az újabb vérontás oka valószínűleg a szunniták és a síiták között kirobbant bosszúhadjárat, amely a szamárrai síita szentély ellen a múlt hónapban elkövetett merénylet után lángolt fel.
2006. 03. 08. 15:40
Aktívnak és több konkrét ügyben is eredményesnek értékelte a visegrádi együttműködés (V4) hamarosan befejeződő magyar elnökségének tevékenységét a részes négy ország külügyi vezetője.
2006. 03. 08. 15:12
A főtitkár által benyújtott reformtervezet szerint kihelyezné egyes tevékenységeit a világszervezet. A nagy érdeklődéssel várt és azonnal hevesen bírált jelentést kedden mutatta be Kofi Annan New Yorkban.
2006. 03. 08. 11:34
A szlovén gazdasági minisztérium azzal a kéréssel fordult az Európai Bizottsághoz és az Európai Központi Bankhoz, hogy már júliusban adják áldásukat az euró jövő év elején esedékes bevezetéséhez.
2006. 03. 08. 10:54
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék szerdán húsz évre csökkentette Momir Nikolic boszniai szerb katonatiszt eredetileg kiszabott 27 éves börtönbüntetését.
2006. 03. 08. 10:12
Az amerikai kongresszus kedden meghosszabbította a hatóságokat a terrorizmus elleni harchoz kibővített jogkörökkel felruházó Patriot törvényt. A szenátus már a múlt héten meghozta jóváhagyó döntését.
2006. 03. 08. 09:58
Észak-Korea nem tér vissza az atomprogramjáról folytatott hathatalmi tárgyalásokhoz, amíg az Egyesült Államok nem oldja fel az észak-koreai vállalatok ellen bevezetett szankciókat – közölte egy magas rangú észak-koreai diplomata.
2006. 03. 08. 08:42
Kártérítést követel a NAÜ -től az iráni elnök, amiért országa nemzetközi nyomásra 2003-tól szüneteltette az urándúsítást. Washington az ENSZ BT mihamarabbi fellépését sürgeti Teheránnal szemben, Kína azonban még lát reményt a NAÜ-vel való diplomáciai megegyezésre.
2006. 03. 07. 16:50
A Fatah keresetet nyújt be a Hamasz ellen a palesztin legfelsőbb bíróságon és bojkottálja a palesztin parlament keddi ülését, tiltakozásul amiatt, hogy a Hamasz előző nap érvénytelenítette a Mahmúd Abbász palesztin elnöknek még az előző törvényhozás által megszavazott többletjogokat.
2006. 03. 07. 15:00
Olvasói sztorik