Nagyvilág

Kaczynski: az EU egy mesterséges „szuperállam”

Mesterséges képződménynek és határozatlanul működő szuperállamnak nevezte az Európai Uniót Lech Kaczynski konzervatív lengyel elnök a Die Welt című német napilapnak adott interjújában.

„Az Európai Unióról alkotott véleményem a következő: egy szuperállam, amely magához vonja a nemzeti hatásköröket, és egyúttal meglehetősen tétován működik, mert csak jelképes költségvetéssel rendelkezik – ez egy mesterséges képződmény” – jelentette ki a lengyel államfő, akivel szerdán kezdődött, kétnapos németországi bemutatkozó látogatása alkalmából készített interjút a berlini újság. „Nincs európai közvélemény sem, csak nemzeti álláspontok vannak” – tette hozzá.


Megítélése szerint „az integráció már elérte lehetséges fokát az Európai Unióban, ami nem jelenti azt, hogy bizonyos területeket illetően ne lehetne közös elképzelésekben megállapodni”. A továbbiakban bírálta az európai alkotmányt, nehezményezve, hogy túlságosan értelmezésfüggő, és a tartalom, amellyel az alkotmány foglalkozik, nagyon szerteágazó.

Melegek tüntettek Kaczynski ellen

A nemzetállamok Európájának megőrzése mellett foglalt állást a lengyel elnök csütörtökön a berlini Humboldt Egyetemen tartott előadásában is, amely kis híján botrányba fulladt melegszervezetek tagjainak indulatos tüntetése miatt. A terembe benyomuló több mint félszáz aktivista szavalókórusa és transzparensei azt vetették Kaczynski szemére, hogy varsói polgármester korában kirekesztette a homoszexuálisokat és leszbikusokat, betiltotta látványos felvonulásaikat és nagygyűléseiket. „Ez az ember antidemokrata és vérlázító, hogy itt beszédet tarthat” – harsogta az egyik tüntető a szónoki emelvényről.


A tiltakozók hasztalan próbálták megakadályozni az előadás megtartását, a kezdeti bekiabálások után Kaczynski alapvetően hangos ellenkezés nélkül fejthette ki nézeteit, többek között megerősítette hallgatósága előtt a melegekkel szembeni ellenérzéseit is. Elfogadja ugyan, hogy van ilyen szexuális beállítottság, de számára elképzelhetetlen, hogy a homo- és heteroszexuálisok „egyenjogúak” legyenek. A civilizáció végső soron csak akkor létezhet, ha a párok együttéléséből gyermek származik – taglalta. Hangsúlyozta, hogy a melegdemonstrációk betiltásával csak a lengyel jogrendet tartotta be.


Az Európai Unióról szólva Kaczynski kijelentette: meggyőződése szerint még nem jött el az ideje annak, hogy az EU-tagországokból megalakuljon egy „kvázi állam”. Az egyhangúság elvén alapuló szavazás megőrzése mellett érvelt, és szorgalmazta Ukrajna „lehető leggyorsabb” felvételét az unióba. Úgy vélekedett, hogy ezt a távlati lehetőséget Grúziának és Fehéroroszországnak is meg kell adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik