Nagyvilág

Iránról tárgyaltak az Ötök

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának nagykövetei New Yorkban vitatták meg az iráni atomprogram kérdését és a tanács által elfogadásra kerülő dokumentum alapelveit. A tanácskozás után a diplomaták közös bejelentés nélkül távoztak.

Vang Kuang-ja, Kína állandó ENSZ-képviselője közölte, hogy Kína, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország pénteken újra összeülnek. Az ülésen elnöklő John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet tájékoztatása szerint arról tárgyaltak, hogyan reagáljon a Biztonsági Tanács arra, hogy „Irán folytatólagosan megsérti az atomsorompó-szerződést”.

Jean-Marc de La Sabliere, Franciaország ENSZ-nagykövete szerint a tanácskozás célja az volt, hogy megvitassák Oroszországgal és Kínával a dokumentumba belefoglalandó elemeket. De La Sabliere szerint az a cél az, hogy meggyőzzék az irániakat: térjenek vissza az urándúsítással kapcsolatos tevékenységük felfüggesztéséhez.

Li Csao-hszing kínai külügyminiszter hangsúlyozta: Kína támogatja az Európai Uniónak és Oroszországnak az atomválság megoldása iránti elkötelezettségét. Kínához hasonlóan Oroszország is ellenzi szankciók bevezetését Teherán ellen. Szergej Lavrov külügyminiszter szerdán New Yorkban hangsúlyozta, hogy hatástalanok lennének az Irán elleni szankciók, és egy katonai akció nem jelentene megoldást.

Diplomaták szerint a 15-tagú Biztonsági Tanács várhatóan elnöki nyilatkozat fogad el, melyben felszólítja Iránt: tegyen eleget a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa által elfogadott határozatoknak. A nyilatkozat szerint Baradeinek várhatóan harminc napon belül kell tájékoztatnia a testületet arról, hogy Irán eleget tett-e az urándúsításra vonatkozó moratórium felújításával és az ENSZ-ellenőrökkel való együttműködéssel kapcsolatos felhívásnak.

Nicholas Burns politikai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár tényként közölte, hogy a BT a jövő héten megkezdi az iráni nukleáris dosszié vitáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik