A legfrissebb hírek abszolút cáfolják a megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota körül keringő, kedden megjelent pletykákat, miszerint már haldoklik.
Nyomós érv szólt a magyar EU-elnökség egyik kiemelt eseményének elhalasztása mellett, a G8 csúccsal egy időben valóban nem lehet keleti partnerségi csúcstalálkozót tartani. Ha Brüsszel így akarta leckéztetni hazánkat, az előbb utóbb úgyis kiderül. Az fn.hu a volt külügyminisztert és a külügyi intézet vezetőjét kérdezte a gödöllői EU-csúcs elhalasztásának okairól.
A megszállással járó károk miatt bocsánatkérést és egymilliárd dolláros kártérítést szeretne az Egyesült Államoktól az iraki főváros - jelentette be Bagdad elöljárósága.
A bahreini hadsereg csütörtökön közölte, hogy átvette az ellenőrzést a főváros nagy része felett, továbbá betiltotta a tüntetéseket - adta hírül az állami televízió.
Amerikai lapok szerint a magyar kormány próbálja minél jelentéktelenebbnek feltüntetni a médiatörvény szerdán elfogadott módosításait, de továbbra sem világos, hogy a brüsszeli megállapodással sikerül-e elhallgattatni minden kritikai hangot, amely az Orbán-kormányt azzal vádolja, hogy szájkosarat próbál tenni a sajtóra.
Nem megerősített értesülések szerint szélütés érte a népi felkeléssel megbuktatott Zin el-Abidin Ben Ali volt tunéziai elnököt, akit egy szaúd-arábiai kórházban kezelnek.
Semmilyen koalíciós tárgyaláson nem volt szó a magyar-szlovák kettős állampolgárság szabályozásáról szóló államközi szerződéstervezetről, amelyet a szlovák fél a héten juttatott el Budapestre – jelentette ki Bugár Béla, a Híd elnöke.
A jemeni elnök botokkal és szúróeszközökkel felfegyverzett hívei rátámadtak csütörtökön a hatalom ellen tüntető diákokra a szanaai egyetemnél, a hetedik napja tartó rendszerellenes tüntetések színhelyén.
Izrael békére törekszik szomszédaival, de meg tudja védeni magát bármiféle agresszióval szemben - figyelmeztetett csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, reagálva a Hezbollah vezetőjének Jeruzsálemet ért fenyegetésére.
Legkevesebb négy ember meghalt és csaknem félszáz megsebesült - közülük tizennégyen súlyosan -, amikor két vonat ütközött össze az argentínai San Miguel településnél, alig 30 kilométerre Buenos Airestől - közölték a helyi hatóságok.
Azt javasolja a szocialista frakció, hogy az Európai Parlament plenáris ülése halassza el a csütörtökre tervezett szavazást a médiatörvénnyel kapcsolatos határozatról - mondta el Tabajdi Csaba, a MSZP EP-delegációjának vezetője szerda este Strasbourgban.
Öt órán át dolgozott a világűrben szerdán a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két orosz űrhajósa, egyebek közt a földrengések és villámlások érzékelésére szolgáló kísérleti berendezéseket szerelve fel az űrállomás orosz moduljának külsejére.
Homberg (Efze) észak-hesseni kisvárosban egy vegyi szennyezés következtében szerdán 42 embert kellett kórházba szállítani légúti bántalmakkal - jelentették hivatalos források.
A bahreini belpolitikai válságban most először a hadsereg is megjelent az utcákon: csütörtök reggel több mint 50 páncélozott harcjármű tartott a főváros központi tere felé, ahol előzőleg, hajnalban a rendőrség elkergette a több száz tüntetőt, és lerombolta sátortáborukat.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerdán kijelentette, nem fél attól, hogy bíróság elé álljon, és hozzátette, hogy ki akarja tölteni 2013-ban lejáró mandátumát.
Habár az egyiptomi tüntetők legfontosabb követelése teljesült, bizonytalan, hogy átadja-e a hadsereg egy civil kormánynak a hatalmat, esetleg egy török-típusú félkatonai, vagy egy kollektív katonai vezetés alakul ki. A legfőbb ellenzéki erő, a demokrácia mellett hitet tett iszlamista mozgalom, a Muszlim Testvériség szerepe is a katonaság jóindulatától függ.
Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a magyar médiatörvény módosításában - jelentették be szerdán Brüsszelben. A kisebbségek "megsértésének" tilalma kikerült a szövegből. A tervezet két hét múlva már a parlament elé kerülhet.