Külföld

Mubarak a tengerparton dőzsöl

admin
admin

2011. 02. 17. 16:50

A legfrissebb hírek abszolút cáfolják a megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota körül keringő, kedden megjelent pletykákat, miszerint már haldoklik.

Hoszni Mubarak sokkal jobban van, sőt ma már elég erős volt ahhoz, hogy a tengerparton reggelizzen Sharm es-Sejkben – számolt be csütörtökön a volt egyiptomi elnök állapotáról az ABC News. Ez a hír szöges ellentétben áll azokkal a keddi tudósításokkal, miszerint kómában fekszik.

Orvosi felügyelet alatt

Egyes források szerint a Sínai-félszigeti vörös-tengeri üdülőhelyén fiaival (Gamallal és Alaaval együtt) tartózkodik, míg a feleségeik a gyerekeikkel együtt már rég elhagyták az országot. A 82 éves exelnök mellett az orvosa is folyamatosan ott van. A The London Evening Standard című angol lap értesülései szerint egyébként Mubarak családja egyelőre ismeretlen címen tartózkodik Londonban.

Mubarak egészségi állapotáról a dubai székhelyű al-Arabiya tévécsatorna is kedvező híreket közölt. Jó egészségben van – tudták meg egy olyan illetőtől, aki nemrégen beszélt a volt elnökkel.

Kacsa hírek?

A megdöntött elnök egészségi állapotáról szóló híresztelések, pletykák múlt héten kaptak szárnyra. Többek között olyan hírek is megjelentek, miszerint Kairóból való távozása után nem sokkal kómába esett. Ezek a híresztelések még inkább felerősödtek, amikor Egyiptom USA-ba akkreditált nagykövete, Számeh Sukri azt nyilatkozta az NBC-nek, hogy elképzelhető, hogy nincs jól Mubarak, ám nem fejtette ki bővebben.

Az al-Sark al-Auszat című szaúd-arábiai újságban kedden megjelent cikke szerint – amelyben egy, a legfelső katonai hadvezetéshez közel álló volt biztonsági tisztviselőt idézett – a volt elnök egészségi állapota drasztikusan romlik, ráadásul még a németországi orvosi kezelést is visszautasítja. A napilap szerint depresszió kínozza, amely azt követően hatalmasodott el rajta, hogy február 11-én lemondott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.