Végeztek az iraki biztonsági erők Abu Tahával, az iraki al-Kaida vezérének egyik helyettesével – jelentette be szerdán Muaffak ar-Rubai nemzetbiztonsági tanácsadó.
Hatalmas felzúdulást és a hozzátartozók elkeseredett dühét váltotta ki az a bírósági ítélet, amely csak gondatlan emberölés elkövetésében mondta ki bűnösnek azt a férfit és fiát, akik bevásárlóközpontjukat lezáratták 2004 augusztusában a tűz elől menekülő vásárlók előtt. A katasztrófában 400-an vesztették életüket.
Rendkívüli állapotot hirdetett ki a hadsereg a Fidzsi-szigeteken szerdán egy nappal azt követően, hogy vértelen államcsínnyel megdöntötte a demokratikusan megválasztott kormány hatalmát.
Ioan-Codrut Seres ipari és kereskedelmi és Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter ellen a román főügyész kért egy elnöki bizottságtól bűnvádi eljárást nemzeti érdekek megsértése címén - közölte kedden este a főügyészség szóvivője.
Az Egyesült Államok Irak-politikájára tesz alternatív javaslatokat a washingtoni kétpárti bizottság szerdán, nyilvánosságra hozva jelentését, amely az előzetes kiszivárogtatások szerint azt látná jónak, hogy az amerikai harcoló egységeket 2008 elejéig vonják ki az arab országból.
Ellenez egy esetleges Irán elleni háborút Robert Gates kijelölt amerikai védelmi miniszter, de "abszolút végső megoldásként" nem zárja ki egy ilyen akció lehetőségét.
A washingtoni State Department posztereket tervez elhelyezni az ünnepek alatt az amerikai repülőtereken a körözött terroristák színes fotóival - számolt be az NPR rádió kedden.
Szerbia kérte a hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT), hogy gyógykezelésre szállítsák Belgrádba Vojislav Seseljt, akinek egészségét komolyan veszélyezteti a hetek óta tartó éhségsztrájkja.
Lopásbiztos, a terroristák számára használhatatlan, önmegsemmisítő atomfegyverek kifejlesztésén dolgoznak amerikai tudósok - számolt be a Los Angeles Times kedden.
A Fidzsi-szigetek katonai főparancsnoka kedden bejelentette, hogy a hadsereg átvette a végrehajtó hatalmat a Csendes-óceán déli medencéjében fekvő szigetországban.
Némileg javult Augusto Pinochet volt chilei diktátor-elnök egészségi állapota, de élete továbbra is veszélyben van – számolt be róla a santiagói katonai kórház helyi idő szerint hétfőn nyilvánosságra hozott orvosi jelentése.
Az Európai Unió igazságügyi és belügyminiszterei kedden elfogadták a schengeni övezet kiterjesztését az unió 2004-ben felvett tíz tagállamára, köztük Magyarországra.
Az orosz szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat nem engedélyezi, hogy a Scotland Yardnak a Litvinyenko-ügyben nyomozó tisztjei találkozzanak egy 2004 óta börtönben lévő volt titkosszolgálati tiszttel.
Egy közös Fidesz-MSZP javaslat 400 millió forint átcsoportosítására tesz kísérletet a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet.
Oroszország élni fog vétójogával az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amennyiben a Koszovó jogállásáról szóló döntés nem lesz elfogadható az albán és a szerb fél számára egyaránt - közölte hétfőn Alekszandr Alekszejev, Oroszország belgrádi nagykövete a B92 belgrádi rádió és televízió internetes oldalán is közzétett nyilatkozatban.
Első ízben tanácskoztak a román parlament épületében az autonómiáról magyar és román politikusok, szakértők, egyetemi tanárok, politológusok és újságírók.
Markó Béla szerint nem fenyeget közvetlenül a kormányválság veszélye Romániában a konzervatívok kilépése után, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy a szervezetnek adott esetben nem kell félnie az előre hozott választásoktól sem.
Mirek Topolánek, megbízott cseh polgári demokrata kormányfő azt szeretné, ha a jobbközép pártok alakítanának kormányt és a szociáldemokraták pedig ellenzékben maradnának.
Befolyásos szenátorok követelésére napokon belül távozik hivatalából John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet - jelentette be hétfőn a washingtoni Fehér Ház.