Nagyvilág

Terroristákra vadászhatnak az utasok az ünnepek alatt

A washingtoni State Department posztereket tervez elhelyezni az ünnepek alatt az amerikai repülőtereken a körözött terroristák színes fotóival - számolt be az NPR rádió kedden.

New Yorktól kezdve Houstonon, Kansas Cityn, Sacramentón és Washingtonon keresztül egészen Little Rockig nap mint nap szembenéznek majd a 26 legveszélyesebb terroristával a repülőterek utasai. A figyelemfelkeltő posztereken, a rikító vörös háttérbe helyezett fotók alatt az szerepel: összesen 50 milliárd dollárt tűztek ki a terroristák fejére. A hatóságok közlése szerint a poszterek az utasok éberségének fokozását szolgálja.

Washington 25 millió dollárt kínál annak, aki kézre keríti az al-Kaida terrorhálózat vezérét, Oszama bin Ladent, akinek arcképe egy sorban szerepel két másik hírhedt terrorista, Ajman az-Zavahri, valamint az amerikai születésű Adam Gadahn fotójával. Az amerikai kormány eddig 62 millió dollár nyomravezetői díjat fizetett ki több mint 40 embernek, aki segített Amerikának a terrorellenes harcban.

Hivatalos közlés szerint azok az információk, amelyeket az Amerika biztonságáért aggódó állampolgárok szolgáltattak, eddig több ezer ártatlan ember életét mentették meg. Tervezett merényleteket sikerült megakadályozni és korábbi merényletekben részes bűnözőket kaptak el.


A Washington és New York elleni 2001. szeptember 11-i merényletek után hozott terrorellenes törvény értelmében a külügyminisztérium nagy összegeket ajánlhat fel olyan személyeknek, akik közreműködnek terrorcselekmények meghiúsításában vagy felderítésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik