Külföld

Markó: nincs kormányválság Romániában

admin
admin

2006. 12. 04. 19:02

Markó Béla szerint nem fenyeget közvetlenül a kormányválság veszélye Romániában a konzervatívok kilépése után, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy a szervezetnek adott esetben nem kell félnie az előre hozott választásoktól sem.

A politikus az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülése után hétfőn a parlament épületében az MTI-nek elmondta: nem kell tartani közvetlenül attól, hogy Romániában kormányválság robban ki a Konzervatív Pártnak (PC) a koalícióból való kilépése után. A PC-nek két kormánytagja – egy miniszterelnök-helyettese és egy minisztere – volt, az előbbi posztnak a betöltése nem sürgős, csak egy tárca sorsát (a gazdasági és kereskedelmi minisztériumét) kell rendezni. Ahhoz azonban nem kell parlamenti jóváhagyás, a miniszterelnök javaslatára az államelnök dönthet ebben a kérdésben – mondta Markó.

A kormány akkor sem feltétlenül bukna meg, ha a konzervatívok miatt nem sikerül megszavazni a költségvetést, bár az meglehetősen nehéz helyzetet teremtene – mondta a magyar politikus. A konzervatív párt ugyanis csak azzal a feltétellel hajlandó áldását adni a jövő évi költségvetésre, ha a jelenlegi koalícióban maradt tagok (liberálisok, demokraták, RMDSZ) támogatják a PC követeléseit, nevezetesen azt, hogy az alapvető élelmiszerek áfája 19 százalékról 9 százalékra csökkenjen, és mentesüljön az adózás alól az újra befektetett nyereség.

Markó Béla szerint e követelések teljesítése teljesen felborítaná a mostani pénzügyi egyensúlyt, és ellentmondana a kormány pénzügyi politikájának.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.