Támadás érte az athéni amerikai nagykövetséget - közölte pénteken reggel a helyi rendőrség. Egy athéni rádió szerint már megtalálták a terrorcselekményhez használt rakétavető csövet is.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár guantánamói fogolytábor bezárására szólította fel csütörtökön az Egyesült Államokat a létesítmény megnyitásának ötödik évfordulóján.
Az iráni atomprogrammal szembeni határozott fellépésre kérte Kínát Ehud Olmert izraeli miniszterelnök Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel folytatott tárgyalásán.
Párton belüli vetélytársaival szemben jelentősen csökkent a népszerűsége az amerikai Demokrata Párt egyes számú elnökjelöltjének - közölte friss felmérések alapján a csütörtöki The Washington Times.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerint Núri al-Máliki iraki miniszterelnök kormányának lassacskán „körmére ég” a biztonság helyreállításának teendője.
A tartomány horvát szavazóinak támogatását kérte a január 21-i szerbiai parlamenti választáson a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ).
A szerbiai választási bizottság véglegesítette a parlamenti választás szavazólapját, így január 21-én 20 párt, illetve pártszövetség mérkőzik meg a törvényhozás 250 képviselői helyéért.
Nagy-Britannia üdvözli George Bush amerikai elnök bejelentését, miszerint több mint 20 ezer újabb amerikai katonát küldenek Irakba, de Londonnak nincsen szándékában hasonló lépést tenni.
A francia hatóságok őrizetbe vettek huszonhat személyt, köztük Mihail Prohorov orosz milliárdost a francia Alpok egyik luxusszállodájában egy nemzetközi prostitúciós hálózat ügyében folytatott nyomozás keretében.
Külpolitikai és katonai szakújságírókon kívül Fábry Sándor humorista is elkíséri Szekeres Imrét Irakba, a magyar katonai misszióhoz. Meghívták Friderikusz Sándort is, aki azonban nem tudta vállalni a részvételt egyéb elfoglaltságai miatt.
Oroszország kora reggel felújította Fehéroroszországon keresztül haladó olajszállítását Európa felé – közölte csütörtökön az orosz állami olajvezeték üzemeltetője.
"Egyértelmű, hogy meg kell változtatni stratégiánkat" – jelentette ki az elnök helyi idő szerinti esti televíziós beszédében, és bejelentette, hogy az Egyesült Államok több mint 20 ezer újabb katonát küld Irakba a felekezetközi erőszak elfojtására. Az elnök emellett az elkövetett hibákért is vállalta a felelősséget.
Csütörtökön teszi le a hivatali esküt Ausztria új kormánya, amelyet - több éves szünet után - ismét a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója alkot.
Fizikai és lelki terrorral harcol az Egyesült Államok a terrorizmus ellen a guantánamói bázison, mely öt éve működik már, s amely az emberi jogi szervezetek tiltakozása ellenére, vélhetően továbbra sem zár be. Bush ugyanis nem csupán kitart a börtön mellett, de újabb épülettel bővítette a támaszpontot. Hazánkban is tiltakoztak a civilek.
A szudáni kormány és a dárfúri lázadók megállapodtak abban, hogy hatvan napos tűzszünetet kötnek, és nemzetközi védnökség alatt békekonferenciát tartanak az afrikai ország nyugati körzetében dúló erőszak megállításának érdekébe.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök négynapos körutat tesz Latin-Amerikában, ahol az Egyesült Államokkal szemben ellenszenvet tápláló politikusokkal folytat majd egyeztetéseket - tudta meg a breitbart amerikai hírportál.
Országosan kevésbé ismert szociáldemokrata politikusokat kért fel miniszteri tisztségekre pártja nevében Alfred Gusenbauer, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, akinek vezetésével csütörtökön hivatalba lép Ausztria új kormánya.
A katonai sírok védelméről szóló törvény alapján Észtországban lehetővé vált, hogy több második világháborús szovjet emlékművet lebontsanak. Az orosz alsóház korábban a kapcsolatok befagyasztásával fenyegetőzött erre az esetre.
Kétnapos hivatalos látogatásra csütörtökön Budapestre érkezik Aszo Taro, Japán külügyminisztere. A távol-keleti országból diplomáciai vezető utoljára 1995 tavaszán tárgyalt Magyarországon.