Külföld

Fábryt és bicskát visz Szekeres az iraki missziónak

admin
admin

2007. 01. 11. 08:58

Külpolitikai és katonai szakújságírókon kívül Fábry Sándor humorista is elkíséri Szekeres Imrét Irakba, a magyar katonai misszióhoz. Meghívták Friderikusz Sándort is, aki azonban nem tudta vállalni a részvételt egyéb elfoglaltságai miatt.

A honvédelmi miniszter szerint a közvélemény keveset tud arról, miért vannak magyar katonák külföldön, milyen a Magyar Honvédség, egyebek között ezért hívott meg neves televíziós személyiségeket iraki utjára. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön beszámolt arról, hogy mióta honvédelmi miniszter, már az összes missziót meglátogatta, ahol magyar katonák tevékenykednek, egyedül Irak van hátra, ahol 17 magyar kiképző katona dolgozik. A katonáknak névre szóló feliratos bicskát visz ajándékba.

A honvédelmi miniszter szeretné, ha a magyar közvélemény megismerné, hogy a magyar katonák milyen teljesítményre képesek. A külpolitikai és katonai szakújságírók viszont a közvélemény egy meghatározott részéhez képesek eljuttatni az információkat, de jóval szélesebb körben már nem. Mint mondta, szeretné, ha eltűnnének a katonákról kialakult 10-15 évvel korábbi sztereotípiák.

A védelmi minisztérium tavaly novemberben és decemberben végzett közvélemény-kutatásából kiderült, hogy elismertségben az első három intézmény között van a Magyar Honvédség, de arról keveset tudnak az emberek, miért vannak külföldön magyar katonák, milyen feladatot teljesítenek ott.

Fontos, hogy ezt véleményformáló médiaszemélyiségek is lássák, és mondják el saját véleményüket minderről. Szekeres Imre szavai szerint ugyan kockázati tényező, hogy Fábry Sándor műsorában nem feltétlen dicséri a kormány munkáját, de hangsúlyozta, a műsorvezető szuverén módon fog véleményt alkotni a katonákról. A miniszter reméli, hogy tisztességesen fog beszámolni a látottakról.

A miniszter és a vezérkari főnök iraki látogatása során az iraki katonai és rendőri vezetéssel, valamint a NATO és az amerikai hadsereg szakértőivel is tárgyalni fog.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.