külföld

Egyes vélekedések szerint a hétfői nap a politikai kultúra fekete napjaként kerül majd be a német történelembe. A felmérések szerint Németország legnépszerűbb politikusa volt az elnöki tisztségről azonnali hatállyal lemondott Horst Köhler. Távozása politikai földrengésként hatott.
2010. 05. 31. 20:10
Az izraeli miniszterelnöki hivatal hétfőn bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő lemondta keddre tervezett washingtoni látogatását, mert a gázai segélyflottillát ért izraeli támadás ügyével akar foglalkozni.
2010. 05. 31. 19:42
Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn aláírta azt a törvényt, amely kimondja, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. A módosítást az ellenzék elutasította. A környező országok reakciója vegyes volt.
2010. 05. 31. 19:34
XVI. Benedek pápa küldötteket meneszt az ősszel Írországba, hogy vizsgálják ki alaposan a katolikus országban történt, papok által elkövetett pedofil ügyeket, és legyenek segítségére a helyi egyháznak a megtisztulásban. Hétfőn a pápa elfogadta egy feljelentett nigériai ír püspök lemondását.
2010. 05. 31. 18:46
Szlovákiának az Európa Tanács egyik, Magyarország által is aláírt egyezménye alapján joga van megfosztani állampolgárságától azt, aki másikat igényel, ha nemzetiségi alapon nem diszkriminál. Így viszont nem csak a magyarokkal, hanem a cseh-szlovák kettős állampolgárokkal is kiszúrnak. Hazánk a nemzetközi nyomásgyakorláson kívül most sem tehet sokat Szlovákia ellen.
2010. 05. 31. 17:00
Az izraeli kormány hétfőn a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla utasait vádolta az erőszakos cselekményekért, amelyben a legfrissebb hírek szerint 19-en haltak meg és 26-an megsebesültek. Az incidens, amely óriási nemzetközi visszhangot váltott ki, Törökország újabb szimbolikus lépése arra, hogy befolyásának növelésével hatalmi űrt töltsön be a Közel-Keleten.
2010. 05. 31. 17:00
Jön a D-terv a Mexikói-öbölben: a BP ismét azzal próbálkozik, hogy felszínre vezesse a mélytengeri kútból kiömlő szennyező nyersolajat - tudósított a CBS televízió hétfőn.
2010. 05. 31. 16:17
Azonnali hatállyal lemondott Horst Köhler német államfő. Váratlan lemondását az afganisztáni szerepvállalásra vonatkozó kijelentését ért komoly kritikákkal magyarázta.
2010. 05. 31. 14:21
A gazdaság rendbetétele, valamint a határon túli magyarság ügyének kezelése, illetve ezzel összefüggésben a szomszédos országokhoz való jó viszony kialakítása: ezek az Orbán-kormány régi-új kihívásai - állapítja meg a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) kínai központi pártlap.
2010. 05. 31. 14:14
Egyre több halottról számolnak be a híradások a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla elleni izraeli támadás kapcsán. A hajókon több száz aktivista, köztük a Nobel-díjas békeharcos Mairead Corrigan Maguire utazott. Az EU vizsgálatot követel, Törökország helyrehozhatatlan következményekről beszél, a Hamasz lázadásra szólít föl. A háttérben Törökország és Izrael régiós vetélkedése állhat.
2010. 05. 31. 10:29
Olvasói sztorik