Döntött a kormány az Antenna Hungária Rt. privatizációs koncepciójáról és felhatalmazást adott, hogy az ÁPV Rt. a társaság teljes állami részvénycsomagját nyílt pályázaton értékesítse.
Senki sem tudja, mi lett ötvennyolcezer floridai szavazólappal. A postai szavazólapok az amerikai posta szerint valószínűleg nem jutottak el hozzájuk. A rendőrség nem talált bűntényre utaló jelet. A választási bizottságnak sejtelme sincs, mi történt. Floridában máris folynak a perek a választási csalások miatt.
Rácz Jenő, egészségügyi miniszter szerint még 20 milliárd forintot szánnak a sürgősségi betegellátás javítására ebben a kormányzati ciklusban – írja a rádio.hu
Bruce Springsteen, közismert becenevén a főnök maga is fellép John Kerry választási hadjáratának utolsó gyűlésein, hogy segítse az amerikai Demokrata Párt jelöltjét célja elérésében: abban, hogy ő lehessen a következő "boss" az Egyesült Államok élén.
A kormányzattal most írt alá megállapodást a vasúttársaság, a munkavállalói érdekképviseletekkel már korábban. Igaz, az egyik reprezentatív szakszervezet azóta megbánta elhamarkodott szignóját.
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatósága, november 5-től ideiglenesen felfüggeszti a beruházási illetve az új munkagépek támogatására vonatkozó pályázatok befogadását - tájékoztatta az AVOP Irányító Hatósága az MTI-t csütörtökön.
A büdzséjében tátongó hatalmas űr miatt számos műsort az év végéig szüneteltet, másokat ritkít, megint mások gyártási költségeit csökkenti a Magyar Televízió. Személyi és szervezeti változások is lesznek.
A kormány szerdán az összes paprikakészítményt betiltotta, ennek ellenére maradt még tiltott áru a polcokon. A paprikások szerint a hipermarketek kényszerítik a mérgező importra az ágazatot.
Draskovics Tibor, pénzügyminiszter szerint az adóváltozásoknak köszönhetően jövőre összességében csökken a vállalkozások terhe, ellentétben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének számításával.
Szakmailag indokolatlan, ellentmond az uniós szabályoknak a tervezett jegybanktörvény-módosítás – állítja Járai Zsigmond, MNB-elnök. Szerinte nem kizárt egy idei kamatvágás.
Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön 2004. december 5-re tűzte ki az állampolgársági szabályok módosításával kapcsolatban az országos ügydöntő népszavazást.
A kormányzat és az Európai Unió is pályázatokkal, stratégiai programokkal segíti elterjeszteni ezt a foglalkoztatási módot. Szakmai hátterét a frissen megalakult Magyar Távmunka Szövetség adja meg.
Átlagosan 15 százalékkal emelkednek az autópályadíjak jövő január elsejével, amelyet a gyorsforgalmi úthálózat mintegy 9 százalékos bővülése, valamint az éves infláció 6 százalékos mértéke indokol – közölte a gazdasági tárca.
Mádl Ferenc az állampolgársági szabályok módosításával kapcsolatos ügydöntő népszavazást is december 5-re tűzte ki, így ezen a napon két kérdésben is jogunk van dönteni.
Az üzemanyagoknál tovább csökken a jövedékiadó a következő napokban, mivel tovább emelkedtek az ásványolaj-forgalmazó cégek árai, mind a gázolajnál, mind a benzinnél.
A BUX 11.30 órakor 13 141,92 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 66,26 pontos, 0,51 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 20,23 ponttal magasabb.
A K&H-ügyben pénzmosással gyanúsított Kerék Csaba előzetes letartóztatását ismét megszüntette az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság és megint házi őrizetbe helyezte a Britton egykori magyarországi képviselőjét.
A Magyar Televízió negyven műsort szüneteltet, hogy sikerüljön nullszaldós évet zárnia, és az új tematikus hírcsatorna bevezetése is kétséges, mert annak terve nem szerepel a jövő évi költségvetésében.
Egységes Duna-menti építészeti koncepció nincs, de egyre több beruházó találja izgalmasnak a folyópart lehetőségeit. A lakóparkok mellett újjászülethet a Várkert Bazár, feléledhet a víziturizmus, megépülhet az első úszóhotel.
A munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt az idén a július-szeptemberi időszakban, ez 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,2 százalékponttal több, mint június-augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.