archívum

Nemcsak a hadseregek készülődnek a háborúra, a világ vezető hírtelevíziói és hírügynökségei is több ezer riportert képeznek ki haditudósítónak. A 100 millió dollárt meghaladó médiaakció résztvevőinek egymással is meg kell küzdeniük az exkluzív riportokért. Az információk többségét az amerikai hadsereg vezetői lektorálják.
2003. 02. 11. 08:33
Stabil gazdálkodás jellemezte az Új MiZo Rt. működését a felszámolás utáni első töredék évben. A vállalat úgy jött ki a felszámolási eljárásból, hogy bebizonyosodott, a tevékenységet tekintve életképes vállalkozás volt a MiZo Rt. Gazdálkodási hiányosságok vezettek oda, hogy 2000 februárjában több hitelező megindította a felszámolási eljárást – vonta le a következtetést Kiss János vezérigazgató.
2003. 02. 11. 08:30
Az uniós csatlakozás egyik leglátványosabb eredménye az lesz majd, hogy akár ellenőrzés nélkül juthatunk el Budapesttől Nápolyig - írja a Magyar Hírlap. A belső határellenőrzés megszűnését jelentő schengeni tagságra azonban a csatlakozást követően legalább 2-3 évig várnunk kell majd.
2003. 02. 11. 08:03
Először sikerült emberi embrionális őssejteknél "elhallgattatni", azaz kiiktatni egy meghatározott génszakaszt. Ennek a technikai újításnak a segítségével a kutatók elvileg az emberi genetikai állomány bármely részét módosíthatják - írja a Népszabadság. Ez magadja annak a lehetőségét, hogy a jövőben ma még gyógyíthatatlan betegségeket is sikeresen kezelhetnek az orvosok.
2003. 02. 11. 07:53
A védelmi tárcánál nem tagadják: a behívandók körében egyre több a trükkel próbálkozók száma - írja a Népszabadság. Elterjedt módszer, hogy a fiatal vagy át sem veszi a honvédségi leveleket, vagy nem jelenik meg a sorozáson.
2003. 02. 11. 07:44
Háborúellenes akcióhét kezdődött Magyarországon. A fővárosban egész héten lesznek rendezvények: felvonulások, vitaestek, aláírásgyűjtés és filmvetítés. Az akciók csúcspontja szombaton lesz. Ekkor a világméretű békedemonstráció részeként Budapesten is nagyszabású tüntetéseket rendeznek az iraki háború ellen.
2003. 02. 11. 07:42
Irak feltétel nélkül beleegyezik abba, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei használhassák az U-2-es amerikai felderítő repülőgépeket - jelentette be hétfőn New Yorkban Irak ENSZ-nagykövete. A Fehér Ház szerint ez azonban semmit nem változtat azon, hogy "Bagdadnak le kell szerelnie".
2003. 02. 11. 07:38
Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn, kora este ismerteti kormánya tagjaival országértékelő és programadó beszédét, amelyet a parlament keddi plenáris ülésén, napirend előtt kíván elmondani. Az MTI úgy tudja: a miniszterelnök azért hívta össze a kabinet tagjait, hogy a beszéd elhangzása előtt megismertesse velük annak tartalmát. Az eddigi hírek szerint a kormányfő beszéde elsősorban a jövőre, a tervekre összpontosít, és több, az idei évre
2003. 02. 10. 18:13
Vagit Alekperov, az orosz Lukoil kőolajtársaság elnökének közlése szerint a vállalat nem függeszti fel iraki tevékenységét, és változatlanul érvényben lévőnek tekinti a nyugat-qurnai kőolaj-lelőhely kiaknázásáról kötött szerződést.
2003. 02. 10. 16:50
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX hétfőn 19,97 pontos emelkedést követően 7459,78 ponton zárt. A zárás előtt Járai Zsigmond a MNB elnöke sajtótájékoztatón közölte: jelenleg 1.000-1.100 milliárd forint van az MNB-nél egynapos jegybanki betétben elhelyezve. A betét jelentős része az a forró pénz, amely részt vett a forint elleni spekulációban január közepén. Járai még hozzátette: nem kívánja felújítani az egy héttel korábban felfügge
2003. 02. 10. 16:34
A Pari bolgár gazdasági lap információi szerint az Eurocom társaság megvásárolta a legnagyobb bulgáriai kábeltelevíziós céget, a Cable Bulgariát (CB). A CB korábban Plamen Petrov bolgár közlekedési miniszter érdekeltségébe tartozott, és a balkáni ország húsz városában működtet különböző hálózatokat.
2003. 02. 10. 16:10
Jelentős érdeklődés mellett zajlott le hétfőn az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. jelzáloglevél-aukciója. A felajánlott 15 milliárd forint névértékkel szemben a befektetők közel 63 milliárd forint értékben vásároltak volna az FHB új, 7 éves futamidejű, évi 7,75 százalékos fix kamatozású, FJ10NF01 jelű jelzálogleveleiből, a bank azonban nem lehetett teljes mértékben elégedett az árral, mert csak 10 milliárd forint névértékben fogadott el ajánla
2003. 02. 10. 16:04
Jó hír a mobilszolgáltatóknak és mobiltelefon gyártóknak, hogy azon mobiltelefon használók legnagyobb része, akik érdeklődnek a 3G szolgáltatások iránt, hajlandó lenne felárat fizetni az ilyen készülékekért és szolgáltatásokért.
2003. 02. 10. 15:36
A Philips szombathelyi gyárából elbocsátásra kerülő 487 dolgozó közül akár több százat is foglalkoztatni tudna a Flextronics Sárváron, ha az állást keresők a munkahelyi követelményeknek megfelelnek.
2003. 02. 10. 15:28
A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta a 6,5 százalékos jegybanki alapkamatot. Ezzel kapcsolatban Járai Zsigmond jegybankelnök elmondta: a Monetáris Tanács változatlanul kitart amellett, hogy a lehető legrövidebb időn belül el kell érni az árstabilitást Magyarországon, és a dezinflációhoz minden monetáris eszközt fel kell használni. Az idei évre a monetáris politika eszköztára már beszűkült, ennek tudatában ítélte úgy a monetáris
2003. 02. 10. 14:44
Olvasói sztorik