A bolgár GDP 2,6 százalékánál is többet költenek a hadikiadásokra - közölte a balkáni ország miután közeledik a NATO-csatlakozás időpontja. A belépésről február 10-én trtottak megbeszéléseket Szófiában.
Nyilvánosságra hozta az Amerikai Filmakadémia az idei Oscar-jelöltek listáját. A legjobb filmnek is jelölt Chicagot összesen tizenhárom, Martin Scorsese Gangs of New Yorkját 10 kategóriában jelölték. 6 jelöléssel A Gyűrűk Ura - A két torony is esélyes a legjobb film díjáért.
Mintegy 50-60 ember gyűlt össze kedden Budapesten a svájci nagykövetség előtt demonstrálva az ellen, hogy a Corona Baromfi Termelő, Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. tulajdonosa számítások szerint több mint 400 millió forintos adósságot hátrahagyva cégét felszámolva elhagyta az országot.
A finn kiadóvállalat 2002-es üzemi eredménye az előző évhez képest csaknem 40 százalékkal növekedett, noha a tavaly novemberben közzétett negyedéves gyorsjelentés még csak 20 százalékos emelkedést prognosztizált - derül ki a Sanoma ma napvilágot látott tőzsdei jelentéséből. A javulás többek között a költséghatékony gazdálkodásnak, illetve a hirdetési piac év végi fellendülésének köszönhető. A Sanoma WSOY leányvállalata, a Sanoma Budapest Kiadói
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. szerdán vezeti be jelzáloglevelének első sorozatrészletét a tőzsdei kereskedésbe - tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos honlapján kedden.
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter átadta Békési Istvánnak a Közlekedési Főfelügyelet (KF) főigazgatói kinevezési okiratát - mondta Vincze Pétert, a KF kommunikációs vezetője az MTI-nek. Hozzátette: az eddig megbízott főigazgató kinevezése 2003. február 1-jén lépett hatályba.
Öt hónapot töltött a román állami légitársaság, a Tarom ügyvezető igazgatója a cég élén, ám máris távozott posztjáról. A vállalatot jelenleg az eddigi helyettesek irányítják. Alexandru Szlivka személyes okok miatt mondott le, s a Tarom párizsi irodáját vezeti a jövőben.
Elsősorban sikeres exportszerződéseinek köszönhetően a Stollwerck Budapest árbevétele idén a 2002-es 12,5-ről 14,7 milliárd forintra nőhet - mondta az Econewsnak Justin István, a Stollwerck Budapest Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a pénzügyminiszter utasításának megfelelően eljuttatta az Állami Számvevőszéknek a Postabank, valamint a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. privatizációs pályázati anyagait, az ÁSZ-nál azonban a dokumentumokat külön nem vizsgálják.
A Magyar Takarékszövetkezeti Banknál (Takarékbank) a
kockázatvállalásokkal illetve a szabályzatokkal kapcsolatos hiányosságok miatt felügyeleti intézkedést alkalmazott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A bankközi devizapiacon késő délután 11,19 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 39 bázisponttal erősebben, mint hétfőn. Az overnight forintpiacon továbbra sem mozdultak, a hosszabb lejáratokon viszont 30-40 bázisponttal csökkentek a kamatok.
Kovács Kálmán informatikai miniszter néhány hete még high-tech park építéséről beszélt, Medgyessy Péter miniszterelnök ma Magyar Design Központot ígért. Információink szerint a kettő egy és ugyanaz.
A Hungarocamion (HC) Rt. közgyűlése a társaság régi igazgatóságát visszahívta, és megalakult az új igazgatóság, Huszti István vezérigazgató és Wáberer György elnök vezetésével.
Ismét csak 100 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kedden meghirdetett kéthetes betéti tenderén. A jegybank honlapján közzétett tájékoztatás szerint a kereskedelmi bankok összesen 549,5 milliárd forintot kívántak elhelyezni az MNB-nél. Az elfogadott ajánlatok összege 99,9 milliárd forint. Az MNB 34 ajánlatot fogadott el részben vagy egészben.
Az egész magyar acélipar, az uniós csatlakozás előtt, kilátástalan helyzetben, padlón van - hangoztatta Fónagy János (Fidesz) a gazdasági tárca vezetőjéhez intézett interpellációjában, kedden a
parlamentben.
Informatikai cégek egy csoportja újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál a Microsoft amerikai konszern ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy visszaél piaci fölényével.
A legkevésbé a norvég anyáknak kell aggódniuk, hogy miből tartják el gyermeküket kezdetben. A cseh és az orosz nők vannak a legrosszabb helyzetben, a magyaroknak a középkategória jut.
Olaszország és Görögország is fejtörést okoz az Európai Bizottságnak az unió tagországai közül, mivel "aggodalomra okot adó" költségvetési adatokról érkeznek jelentések. Ezt Pedro Solbes, a bizottság pénzügyekben illetékes tagja fejtette ki egy spanyol egyetemi lapban.
Kivonul a vitaminüzletből a Roche: a bázeli gyógyszeripari cég megállapodott a holland DSM vegyipari vállalattal, hogy a holland cég átveszi a Roche vitamin-, karotinoid és finomvegyipari részlegét.
A NASA egy új Progressz típusú teherűrhajó megépítésére és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) való eljuttatására kérte fel az orosz űrkutatási hivatalt, a Roszaviakozmoszt - közölte hétfőn Nyikolaj Mojszejev, a hivatal vezérigazgató-helyettese.
Európa második legnagyobb olajtársasága, a BP 6,75 milliárd dollárért megveszi a harmadik legnagyobb orosz olajcég, az OAO Tyumeny részvényeinek felét.
Horvátország 2007-ben szeretne az EU tagjává válni, és legfontosabb ütőkártyájának geopolitikai helyzetét tekinti - nyilatkozta Stipe Mesics államfő a La Libre Belgique című belga napilapnak, amelyet a politikafórum.hu idézett.