Szórakozás

95 évvel az első szerepe után közkinccsé vált a Disney arca – akkor most szabadon felhasználható Mickey egér?

Getty Images
Getty Images
2024 egyik legfontosabb változása a tömegkultúra világában, hogy a száz év alatt a világ legnagyobb médiavállalatává váló Disney elvesztette a világ legismertebb rajzfilmhőse, Mickey egér felett gyakorolt szerzői jogai egy részét. Így a stúdió és a Disney vidámparkok arcának is számító egér legelső változatát a hazájában ezentúl a cég engedélye nélkül is fel lehet használni. Akár haszonszerzés céljából is. De vajon hogy veszett el a szerzői jogok erdejében a világ kedvenc rágcsálója?

Január elsejével nemcsak új évbe léptünk, hanem egy szimbolikus, a showbiznisz történetében eddig nem látott esemény szemtanúi is lehettünk. A világ legnagyobb szórakoztatóipari vállalata – az elmúlt évtizedekben az ABC-t, az ESPN-t, a Marvelt, a Lucasfilmet és legutóbb a Hulu streamingszolgáltatót is felvásárló – Disney ugyanis 2024-től kezdve már nem rendelkezik tovább a legismertebb karaktere, a vállalat arcának számító Mickey egér feletti összes szerzői joggal.

Mickey egér és legfőbb szövetségese, Minnie 1928-ban mutatkozott be a mozikban a Streamboat Willie (Willie gőzhajó) című hétperces rajzfilmben. Ugyanebben az évben mutatták be a szintén Mickey és Minnie főszereplésével készített Plane Crazy (A bolond repülő) című rövidfilmet is.

Az amerikai szerzői jogi törvények egy alkotás – vagy jelen esetben a karakterek – első bemutatásától számítva 95 évig biztosítják az alkotóknak és a jogutódjaiknak a szerzői jogokat, mielőtt egy szellemi termék közkinccsé válna.

Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Egyesült Államok törvényei értelmében nem kell többé engedélyt kérni a Disney-től ahhoz, hogy egy művész a saját alkotásában felhasználja – akár profitszerzésre is – Mickey és Minnie egér karakterét. Legalábbis a legelső változatukat.

Mióta a világ legismertebb egereinek első verziója közkinccsé vált, egy lövöldözős, egy verekedős és egy horror videójáték, illetve egy Mickey egér-maszkot viselő gyilkosról szóló horrorfilm beharangozója is megjelent az interneten. Amire a pár évvel ezelőtt hasonló cipőbe kerülő Micimackó és Bambi – mármint a regényhősök, és nem a Disney-karakterek – horrorfilmes kalandjai után számítani lehetett. (A Winnie-the-Pooh: Blood and Honey, azaz Micimackó: Vér és méz című filmről írt kritikánk itt olvasható.)

A világ más részein azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Az Európai Unió országainak többségében – így Magyarországon is – például a szerző (vagy több alkotó esetén a legtovább élő társszerző) halálától számított 70 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy szellemi tulajdon közkinccsé váljon.

A többi változat bitorlóival továbbra sem bánnak kesztyűs kézzel

Fontos azonban megjegyezni, hogy a Disney kizárólag az első két filmben megismert Mickey egér felett gyakorolt jogait veszítette el, a későbbi inkarnációk továbbra is szerzői oltalom alatt állnak. Ezért például kesztyűt sem viselhet az újraértelmezett Mickey egér, és szigorúan fekete-fehérnek kell lennie.

Ugyanakkor a Forbes témát körüljáró cikke szerint egyesek úgy gondolják, hogy a kesztyűt viselő Mickey egér képe is ugyanúgy felhasználható, mert már a Steamboat Willie legelső színes plakátján is a később világszerte ismertté váló kedves, lágy vonásokkal rendelkező figurához hasonlóan ábrázolták, és nem olyan állatokat szadizó csibészként, mint a legelső szerepében. Ráadásul már akkor piros nadrágot és kesztyűt is viselt.

És mivel az első két főszerepében Mickey egér még nem a megszokott hangján, hanem személyesen Walt Disney orgánumával kelt életre, ezért az sem teljesen egyértelmű, hogy a jellegzetes egérhangját fel lehet-e használni engedély nélkül, ha audiovizuális keretek között akarja valaki újrahasznosítani a karaktert.

Jennifer Jenkins, a Duke University jogi kara szerzői jogokkal foglalkozó központjának igazgatója szerint – aki egy hosszú tanulmányban mutatta be a médiatörténeti változást – egyébként még az egérhang felhasználása is belefér a szerzői szabadságba a méltányos használat, azaz a fair use keretei között. Mármint abban az esetben, ha – a fogyasztók félrevezetését elkerülendő – az alkotók egyértelműen jelzik, hogy az alkotásuknak vagy a terméküknek nincs semmilyen köze a Disney-hez.

De a későbbi, elkövetkezendő évtizedekben közkinccsé váló változatok mellett az is tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szerzői jogi oltalomtól függetlenül a Disney védjegyoltalommal is rendelkezik a legismertebb karakterei felett, így sem Mickey egér fejének a sziluettjét, sem a Mickey egér nevet nem lehet ebben a formában felhasználni. Ezért van az is például, hogy a korábban említett, Mickey egeres horrorfilmnek is Mickey’s Mouse Trap – azaz Mickey egérfogója – a címe, és a játékteremben elszabaduló gyilkos sem egy egér, hanem egy pszichopata, aki egy klasszikus Mickey egér-maszkkal takarja el az arcát.

De a Mickey egér legelső verziójával kapcsolatos szerzői jogi vitákban van még egy erős fegyvere a Disney-nek: a stúdió animációs filmjeinek a legelején már több mint tíz éve Mickey egér Steamboat Billie-ből megismert változata bukkan fel elsőként a gőzhajó kormányánál. Még azelőtt, hogy kiírnák, hogy Walt Disney Animation Studios.

Vagyis a Disney végsősoron még mindig használja a karakter legelső dizájnját.

Hiába vált közkinccsé Mickey egér klasszikus dizájnja, az alkotóknak továbbra is érdemes vigyázniuk, mivel a Disney híresen szigorú, ha a tulajdonában álló szellemi termékekről van szó. 1989-ben például három floridai bölcsőde faláról is eltávolíttatták Mickey, Minnie és Goofy képét, mivel az engedélyük nélkül használták fel őket. 2019-ben pedig egy ritka génbetegség miatt meghalt négyéves angol kisfiú utolsó akarata nem teljesülhetett a médiavállalat miatt, amikor megtagadták, hogy kedvenc szuperhőse, Pókember legyen a kisfiú síremlékén. Ezért az elkészült sírkövet le is kellett bontani.

De a legjobban talán Dan O’Neill underground képregényrajzoló szívta meg a Disney-vel, aki a Forbes cikke szerint 1971-ben az Air Pirates Funnies című képregénybe több Mickeyegér-paródiát is készített. Az egyikben Mickey orális örömökben részesíti Minnie-t, ami annyira kivágta a biztosítékot a Disney-nél, hogy egyáltalán nem bántak vele kesztyűs kézzel: nyolcévnyi pereskedés után elérték, hogy élete hátralevő részében soha többé ne publikálhasson egyetlen képet sem az egérről.

Ha rajzolok egy képet Mickey egérről, 190 ezer dolláros bírságot kell fizetnem a Walt Disney-nek, további 10 ezer dollárt kell fizetnem az ügyvédi költségekre, és egy év börtönre ítélhetnek

– nyilatkozta a Variety-nek adott korábbi interjújában a most 81 éves művész.

Pán Péter, Róbert Gida Tigrise és Bicska Maxi Cápadala is közkincs lett 2024-ben

Bár Mickey egér esete a legszimbolikusabb az újonnan közkinccsé váló alkotások és bennük szereplő karakterek közül, több más ismert karakter és mű is idén vált közkinccsé. Például a korábban már regényben és Angliában a színpadon is bemutatkozó Pán Péter esetében az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Egyesült Államokban csak 1928-ban mutatták be a Peter Pan; or, the Boy Who Wouldn’t Grow Up (magyarul Pán Péter, avagy a fiú, aki sosem nő fel) című darabot. Ezért a színpadi verzióban megismert Pán Péter csak most vált közkinccsé, míg a regényhős már korábban az lett.

A Micimackóról és barátairól szóló második regény, a Micimackó kuckója – eredetileg The House at Pooh Corner –, amiben Róbert Gida kedvenc ragadozója Tigris – elnézést, Tygryss – is bemutatkozott, szintén 1928-ban jelent meg, így most már ő is szabad préda.

Ahogy Virginia Woolf Orlandója, a Lady Chatterley szeretője (Lady Chatterley’s Lover) című erotikus regény (D. H. Lawrence), és Bertold Brecht Koldusoperája (Die Dreigroschenoper) is 1928-ban jelent meg – így Bicska Maxi Cápadalának eredeti német verziója is szabadon felhasználhatóvá vált az Egyesült Államokban.

Az elkövetkezendő években is számos más világhírű karakter és alkotás is közkinccsé válik. Mickey egér másik hű társa, Pluto kutya 2026-ban, a Universal horrorklasszikusai, a Frankenstein és a Lugosi Béla főszereplésével készített Drakula 2027-ben, Donald kacsa 2030-ban, a Warner Bros. Dodó kacsája 2033-ban, Tapsi Hapsi pedig 2035-ben válik közkinccsé.

És hamarosan itt is elérkezik a szuperhősök kora Supermannel (2034), Batmannel (2035) és Wonder Womannel (2037).

Már 40 éve közkincsnek kellene lennie

A Disney olyannyira próbálta védeni saját karaktereit, hogy részben a cég tehet arról, hogy az Egyesült Államokban ennyi ideig él az alkotók szerzői jogi oltalma. Az 1970-es évek végéig 28 év volt a szerzői jogi oltalom, amit csupán egyszer lehetett meghosszabbítani ugyanannyi időre. A fair use fogalmát is bevezető, 1976-ban elfogadott változtatás szerint azonban még azelőtt meghosszabbították az oltalom időtartamát 75 évre – részben a Disney lobbizásának köszönhetően –, hogy Mickey egér első verziója 1984-ben szabad prédává válhatott volna.

Collection 7e Art / Photo12 / AFP Walt Disney és Mickey egér Disneylandben 1955-ben.

Majd ugyanez történt 1998-ban is, amikor a „Mickey egér védelméről szóló törvénynek” csúfolt szerzői jogi reform keretében a stúdió és más lobbisták tevékenységének eredményeként a most is érvényes 95 évre emelték az oltalom időtartamát.

A saját szellemi termékeit körbebástyázó Disney azért is különösen ironikus – ahogy a Duke University Law School honlapján megjelent elemzés is hangsúlyozza –, mert a stúdió úgy vált előbb az animáció úttörőjéből a legnagyobb animációs stúdióvá, majd a világ legnagyobb médiavállalatává, hogy az ikonikus egészestés animációs filmjeinek a többsége az első, 1937-es Hófehérke és a hét törpétől kezdve a Jégvarázsig bezárólag közkincsnek számító történetekről és mesehősökről szól.

Még a legelső Mickey egér-rajzfilm, a Steamboat Willie is a némafilmes burleszk egyik koronázatlan királyának, Buster Keatonnek a szintén 1928-ban bemutatott Steamboat Bill Jr. (Az ifjabb gőzös) népszerűségére alapozott.

A követőiket a vizuális effektek világában elkalauzoló és animációs titkokat leleplező népszerű YouTube-csatorna, a stúdiójuk után egyszerűen csak Corridor Crewnak nevezett VFX-es brigád egyik legújabb videója is Mickey egér közkinccsé válásáról szól.

Ebben a 16 perces videóban a youtuberek stúdiójának ügyvédje azzal a megfejtéssel állt elő, hogy szerinte a Disney az 1990-es években induló felvásárlásai előtt nem engedhette meg magának, hogy a legértékesebb portékájával, a már akkoriban is több milliárd dollárt érő Mickey egérrel csak úgy bárki packázzon.

Azonban azzal, hogy rengeteg más médiavállalatot és stúdiót felvásároltak, és a világ legnagyobb médiavállalatává váltak, annyira eltörpült Mickey egér értéke a cég összértéke mellett, hogy nagyvonalúan lemondtak a Steamboat Willie-ben megismert fekete-fehér Mickeyről.

Bár ennek kicsit ellentmondanak a Steamboat Willie YouTube-ra frissen és immár szabadon feltöltött verziójával kapcsolatos legújabb hírek, amik szerint a Disney még mindig nem tett le teljesen arról, hogy megszabja, mit lehet csinálni Mickey egér legelső verziójával.

Fütyörésző egér, halott őz és a világ összes pénze – százéves a Disney
Walt Disney és a bátyja, Roy száz évvel ezelőtt alapították meg a Disney stúdiót. Ami akkor még egy csak egy családi rajzfilmgyártó műhely volt, mára a világ legnagyobb szórakoztatóipari vállalata lett. Hogyan?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik