
Ötven évvel az első, mobiltelefonról indított hívás után ott tartunk, hogy ez a készülék életünk nélkülözhetetlen multifunkciós tartozékává vált, a technológiai ugrás leírására pedig megszületett az okostelefon kifejezés. De mi, emberek, az okoseszközök használói vajon okosabbak leszünk-e tőlük vagy sem?

Mit akarnak Hollywood május elején sztrájkba lépett írói? És milyen hatással lehet a tiltakozásuk a szórakoztatóipar fellegvárára, ezáltal a globális tömegkultúrára? A tiltakozók legutóbb nemcsak Donald Trumpnak nyújtottak mentőövet, hanem az influenszerek legnagyobb dinasztiájának, a Kardashian-klánnak is teret adtak.

Míg a nagyközönség még mindig csak rácsodálkozik a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekre, addig a zene- és kultúripar más szereplői már támadást is indítottak az utóbbi időben szélesebb körben is terjedő új technológia ellen. Legutóbb Drake és The Weeknd jelentkezett egy mesterséges intelligencia segítségével létrehozott „kollaborációval” – pontosabban egyikük sem, hanem egy inkognitóban alkotó művész.

Harminc évvel ezelőtt egy soha nem látott, leginkább túszdrámához hasonlítható esemény tartotta lázban Amerikát. Szövetségi ügynökök razziázni akartak Texasban egy keresztény szektánál, de a fegyverarzenállal készülő hívők ellenálltak. A wacói ostrom mérlege: 51 nap, 86 halálos áldozat.

David Carrick 20 éven át dolgozott rendőrként. Hivatása gyakorlása közben a világ vezető politikusait is védhette, miközben szinte végig kettős életet élt. A szabadidejében partnereit szexrabszolgaként kezelő, kollégái által is csak Rohadék Dave-ként emlegetett férfit azonban végül utolérte a törvény keze.

Steven J. Glew egy gyári munkásból vált az amerikai Pez-adagoló gyűjtők legendájává. A keleti blokk összeomlása utáni viharokat kihasználó, sokat üzletelő csempész kémfilmekbe illő kalandjait azonban az Egyesült Államokban nem nézték jó szemmel, és sikerült ellehetetleníteniük a különc kalandort, akiről azóta egy dokumentumfilm is készült.

Barbados jóvátételi bizottságának elnöke cáfolta a nagy port kavart hírt, hogy az egykori gyarmatállam jóvátételt követelne a brit sztár családjától, mert őseik évszázadokon keresztül rabszolgákat tartottak a karibi szigeten található ültetvényeiken. Azonban több egykori gyarmattartó állam és egy brit arisztokrata konzervatív képviselő is a karibi közösség kereszttüzébe került.

Tudta, hogy eredetileg a japán verzióban hogy hívták Ash Ketchumot? És hogy a legnagyobb riválisát például eredetileg a videójáték-ipar legnagyobb élő legendájáról, Super Mario, Donkey Kong és Zelda megalkotójáról nevezték el? A legismertebb örökké 10 éves japán hős eredettörténete következik.