Szórakozás

Tíz éve derült ki, hogy Kanye West agyában valami teljesen máshogy működik

A 2009-es MTV VMA-n kikapta a mikrofont Taylor Swift kezéből, és azóta nincs megállás.

Minden 2009. szeptember 13-án kezdődött az MTV VMA díjátadón. Az akkor 19 éves Taylor Swift a You Belong To Me című számához tartozó klippel megnyerte a legjobb női videó kategóriát, az énekes köszönőbeszédének közben pedig a semmiből megjelent a színpadon Kanye West, aki egyszerűen kikapta az énekesnő kezéből a mikrofont, hogy elmondja véleményét.

Taylor, nagyon örülök neked, mindjárt hagyom, hogy befejezd, de Beyoncé videója volt minden idők egyik legjobbja

– ez jött ki Kanye West száján az egyik legnagyobb zenei díjátadó színpadán, miközben milliók nézték élőben a műsort. A kamera azonnal a közönség soraiban ülő Beyoncét mutatta, aki zavarában csak mosolyogni tudott és értetlenkedve nézett körbe. A közönség az örömteli sikoltozásból hirtelen átváltott hurrogásra, Taylor Swift magába roskadva és tehetetlenül állt, majd állítólag sírva hagyta el a színpadot. Ez akár megrendezettnek is tűnhetett, főleg mert akkoriban Kanye West közel sem volt még annyira ismert, mint most, és nem sokan tudták róla azt, hogy az átlagnál nagyobb szereplési vágya (illetve később diagnosztizált bipoláris zavara) miatt előszeretettel mond orbitális hülyeségeket.

Még azon az estén Beyoncé visszahívta a színpadra Taylor Swiftet, hogy megadja neki a lehetőséget a köszönetnyilvánításra, két nappal később pedig Jay Leno műsorában Kanye West  beismerte, hogy tapló módon viselkedett, majd párszor bocsánatot is kért, de sokra nem ment vele, mert még Barack Obama is seggfejnek nevezte.

Ez már önmagában egy szép sztori, itt viszont nem ért véget a rapper és az énekesnő furcsa kapcsolata. Sőt: egy évvel az eset után, 2010 szeptemberében Kanye West egy hosszú Twitter-posztban ismét bocsánatot kért, közölte, hogy írt egy dalt Swiftnek, majd törölte a profilját. De készült az évfordulóra Swift is, aki napokkal később jelentette meg Innocent című számát, a szövegében egy ilyen sorral:

Harminckét évesen még mindig nem nőttél fel, nem az vagy, amit tettél, még mindig ártatlan vagy.

Kanye West ezek után gyorsan visszavonta a bocsánatkérést. Aztán amikor már mindenki majdnem elfelejtette a dolgot, 2013-ban, mindössze pár nappal azelőtt, hogy megszületett volna a rapper első gyereke, North West, Kanye West interjút adott a New York Times-nak, amiben a tőle megszokott arrogáns stílusban elmondta, hogy nem bánja, amit tett.

Ha valaki ezt olvassa és arra vár, hogy majd bocsánatot kérek bármiért is, az inkább most hagyja abba az olvasást.

Újabb két évet kellett várni a folytatásra, ami mindenkit váratlanul ért, ugyanis a rapper bejelentette, hogy szeretne együtt dolgozni Swifttel, felesége, Kim Kardashian pedig elment az énekesnő egy koncertjére. A 2015-ös MTV VMA-n aztán egymás társaságában vigyorogtak, sőt, Swift még viccelődött is egy sort a hat évvel korábban történtekkel kapcsolatban, amikor felhívta a színpadra Kanye Westet, hogy átadjon neki egy életműdíjat.

KAnye West és Taylor Swift a 2015-ös MTV VMA-n – Fotó: Jeff Kravitz/MTV1415/FilmMagic

A nagy barátságnak egy évvel később azonban vége is lett, amikor Kanye West megjelentette Famous című számát, aminek szövegében ott van, hogy,

úgy érzem, nekem és Taylornak szexelnünk kéne. Miért? Mert miattam híres az a ribi.

Nyilván lett ebből egy kis hiszti, de West gyorsan megvédte magát, amikor Twitteren azt írta, hogy a szám megjelenése előtt beszélt telefonon Swifttel, aki áldását adta a kérdéses mondatra, sőt, azt is mondta, hogy szerinte vicces. Mást állítottak azonban az énekesnő képviselői, akik szerint Swiftet senki nem tájékoztatta a ribancos mondatrészről, sőt kifejezetten kérték, hogy ilyen nőgyűlölő szövegben ne szerepeltessék a nevét.

Hetekkel később aztán Swift is megszólalt, amikor megkapta 1989 című albumáért a Grammy-t.

Mindig is lesznek emberek, akik megpróbálják aláásni a sikereidet, vagy hasznot akarnak húzni abból, hogy híres vagy. De ha csak a munkára koncentrálsz, és nem hagyod, hogy ezek az emberek befolyásoljanak, amikor végre eléred azt, amit akarsz, körbenézel, és látod majd, hogy te érted el egyedül, azon emberek segítségével, akik szeretnek, akik segítettek, akkor a legjobb érzés lesz a világon.

Na, és ezek után jött a képbe Kim Kardashian, aki férje mellett kiállva ugyancsak azt állította, hogy Swift jóváhagyta a ribancozós dalszöveget. Sőt, arról is beszélt, hogy a beszélgetésről hangfelvétel is készült, az énekesnő ügyvédjei pedig ragaszkodtak hozzá, hogy azt megsemmisítsék. A botrány akkor tetőzött, amikor a Famous című számhoz megjelent a videóklip is, amiben élethű viaszfigurák szerepeltek, köztük a meztelen Donald Trump, Rihanna, Anna Wintour és Taylor Swift, ahogy egy ágyban feküdtek Westtel és Kardashiannal.

Kardashian nem sokkal ezután tett közzé videókat a már említett telefonbeszélgetésről, pár kígyós emoji kíséretében. Swift karaktergyilkosságnak nevezte az egészet, és egy közleményben azt mondta, soha nem akart részt venni ebben a drámában, már 2009-ben sem.t

Aztán 2017-ben mégis Swift volt az, aki egy kicsit visszatért a drámázáshoz, amikor kiürítette Instagramját, új albumát pedig egy kígyós videóval harangozta be, az albumon is szereplő Look What You Made Me Do című számhoz készült videóklipben pedig azt a ruhát is felvette, amit a 2009-es díjátadón viselt.

2019 júniusában Scooter Braun menedzser megvásárolta Swift volt kiadóját, ezzel együtt pedig az énekesnő összes lemezének masztereit is, vagyis Swift korábban felvett anyagait mostantól Braun kezelheti. Hogy mi volt ezzel a problémája Swiftnek? Az, hogy szerinte az egész csak egy bosszú az őt gúnyoló Braun részéről, aki egyébként korábban Kanye West menedzsere is volt.

A 2019-es MTV VMA-n Taylor Swift ismét ott volt, Kanye West viszont kihagyta, így a nagy összeborulás a tíz éves évfordulón elmaradt. De nem kell aggódni, mert a rapper a hírek szerint szeptember végén újabb albumot ad ki, szóval lehet izgulni, hogy a dalszövegek közt lesz-e bármilyen utalás a 2009-es történésekkel kapcsolatban, hogy folytatódhasson a hiszti.

Kiemelt kép: Jeff Kravitz/FilmMagic

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik