Nem sikerült a pályán kiharcolnia a világbajnoki részvételt a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely a szerbiai kétgólos vereség után hazai pályán 31-30-ra győzte le riválisát, így Szerbia vehet részt biztosan az olimpiai kvalifikációs tornán.
Ilyés Ferenc elnök elmondta: már hétfőn elküldték a levelet az IHF-nek.
„Azon vagyunk, hogy ha a pályán nem is sikerült, de a sportdiplomácia révén próbáljuk elérni, hogy ott legyünk minden világversenyen, és kijussunk a januári tornára” – jegyezte meg az MTI cikke szerint, míg a vb-selejtező kapcsán megjegyezte: a következtetéseket a szövetségi kapitány beszámolója alapján vonják majd le. Június 2-án lesz az elnökségi ülés.
A kapitány elismerte, hogy hibázott
A szövetségi kapitány, Chema Rodríguez a többi között arról beszélt, hogy sok csapat nagyjából azonos szinten van a jelenlegi nemzetközi mezőnyben. Nagyon sok ilyen egygólos meccs vagy párharc van, példaként a lengyel-osztrák vb-selejtezőt említette, illetve felidézte, hogy a magyar együttes is több ilyen találkozót játszott a legutóbbi vb-n és két Eb-n.
A spanyol edző úgy fogalmazott: akár 17 olyan válogatottat is tudna mondani, amelyikkel csapata egygólos különbségű meccset játszana.
A saját felelőssége kapcsán megjegyezte: az utolsó támadást nem így kellett volna felépítenie, illetve bizonyos játékosoknak talán kevesebb, másoknak pedig több időt és lehetőséget kellett volna adnia.
A Magyar Nemzet megkérdezte a kapitányt, hogy megfordult-e a fejében a lemondás gondolata:
Nem, egy pillanatra sem, mert hiszek abban a projektben, amit a csapattal és a szövetséggel együtt végzünk. Súlyos veszteség lenne, ha nem jutnánk ki a vb-re, de az Európa-bajnoki szereplésen keresztül is látok esélyt az olimpia kvalifikáció kiharcolására
– mondta.
Nagy László: Apró hibák váltak végzetessé
Nagy László, az MKSZ elnökségi tagja, a válogatott csapatvezetője úgy fogalmazott: tudták, hogy az egyik legnehezebb ellenfél jutott a csapatnak, és ez a pályán is bizonyosodott. Néhány játékos – például Bodó Richárd – kisebb-nagyobb sérülése nem könnyítette meg a felkészülést, ennek ellenére a két meccs alapján volt esélyük kiharcolni a vb-részvételt.
„Hozzáállásban és fizikálisan is jelesre vizsgázott a válogatottunk.
Az apró hibák végzetessé váltak, ezért nem sikerült a továbbjutás.
Azt mondtam, hogy a visszavágó utolsó tíz percében dőlhet el a párharc, és ez a jóslatom be is jött. A legrosszabb, hogy egy góllal maradtunk alul. Nem feltétlenül ezt érdemeltük, de ezt kaptuk” – nyilatkozta a játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett jobbátlövő.
Mint mondta, reálisan kell értékelni a történteket, és hamarosan értékelni is fogják, s amiben előre kell lépniük, azt meg is teszik majd.
Ezzel indokoltuk, miért járna nekünk a szabadkártya
Horváth Gabriella főtitkár fejtette ki, mivel indokolta az MKSZ a szabadkártya-kérelmét. A levélben hangsúlyozták
- az erősségeiket,
- a szövetség elmúlt időszakának tevékenységét,
- illetve leszögezték, hogy a válogatott sportértéke, ereje az elmúlt években felette áll azon csapatokénak, amelyek szintén pályázhatnak a szabadkártyákra.
„A januári Európa-bajnokság és a mostani vb-selejtező alapján is a miénk a következő csapat a rangsorban. Erős párosításban maradtuk alul egy góllal, ráadásul az elmúlt három világversenyen rendre negyeddöntősök voltunk, ezt rajtunk kívül csak Dánia, Franciaország és Egyiptom mondhatja el magáról” – magyarázta Horváth.
A főtitkár kifejtette: Magyarországon a kézilabda nagyon erős piaci pozícióban van, az MKSZ sok világversenyt rendezett, sok fejlesztési projektnek adott otthont – amelyek egy része az IHF-fel karöltve valósult meg –, jövőre pedig női világbajnokságot szervez, és promóciós szempontból sem mindegy, hogy ott lesz-e a januári világversenyen a férfiválogatott.

