A Magyar Közlönyben megjelent Magyar Péter két határozata. A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter javaslatára azonnali hatállyal felmentette a szaktárca két helyettes államtitkárát, Határ Renátát, illetve Bartal Tamást.
A hivatkozott jogszabály teszi lehetővé, hogy az érintetteket indokolás nélkül távolítsák el.
Lázár János minisztériumában Bartal Tamás a közbeszerzésekért és a vagyongazdálkodásért, míg Határ Renáta az építésgazdaságért felelt. Mindketten 2022-ben kerültek a tárcához. Bartal Tamás korábban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Határ Renáta a MÁV Zrt. osztályvezetője volt.
A két helyettes államtitkár távozása előtt Magyar Péter a közlekedési és beruházási minisztert az elmúlt négy évben kötött beruházási szerződések soron kívüli felülvizsgálatára utasÍtotta. Vitézy Dávid feladata a kormányzati igazgatási szervek, az irányításuk, felügyeletük alatt álló szervezetek által használt ingatlanok teljes körű felülvizsgálata is.
A Tisza-kormány előzőleg úgy döntött, hogy annak ki kell terjednie az állam által bérelt irodaházakra, az állami tulajdonú cégek székhelyeire, a hosszú távú bérleti szerződésekre, a Nemzeti Hauszmann Program rendszerére. A Lázár János által leállított, felfüggesztett beruházások átvilágításakor fel kell tárni a döntések indokait, következményeit is. A kormányfő korábban a minisztérium pincéjében konfettivé darált dokumentumok mellett Fidesz-kampányanyagokat is talált. Magyar Péter korábban Havasi Bertalan helyettes államtitkárt mentette fel.
Egy külön Magyar Közlönyben jelent meg a miniszterelnök rendelete arról, amelyben Magyar Péter kedden 13 órától miniszterelnök-helyettesnek jelölte ki Ruff Bálintot arra az esetre, ha Orbán Anita külügyminiszter vele együtt távol, akadályoztatva van.
