Ziccer

Kicsit Szoboszlai árnyékában van, pedig minden dicséretet megérdemel Kerkez Milos

VAR-ral vizsgáltuk meg, miért nem utazik magyar játékvezető a nyári Eb-re, nagytotálban értekeztünk arról, miért érdemes a modern világban meccsre járni, az adás második felében pedig hatalmas taktikai csata alakult ki a stúdióban Thiago Motta Bolognája, illetve Kerkez Milos és a pofás focit játszó Bournemouth kapcsán. Végül szóba került az idei BL-szezonban hatalmas ziccert hibázó Inter is. Ezúttal Holczer Ádám, a Soroksár kapusa és a Sport TV szakértője vetődött be vendégnek.

Palotai, Vágner, Puhl, Kassai – az utóbbi évtizedekben számos világszinten is jegyzett, elismert játékvezetőnk volt. Az idei Európa-bajnokságon a magyar származású, román szövetség által delegált Kovács Istvánon kívül biztosan nem fog egy honfitársunk sem sípot venni a szájába. Az eset nem egyértelműen megítélhető, így segítségül hívtuk a VAR-t is.

Mi vesz rá valakit, hogy kimenjen a Hungária körútra egy MTK-meccsre? És mi arra, hogy kilátogasson egy német harmadosztályú meccsre? Nagytotálban – egy Urs Fischer-kitűzőt viselő nénit is megidézve – néztünk rá arra, hogy itthon egyáltalán reális elvárás-e történetileg és a jelenkori körülményeket is számba véve a tízezer körüli átlagnézőszám, és hogy ezt az átlagot közben miért tudja hozni a német harmadosztályból kilenc csapat is. Kulturális különbségek, individualizálódó társadalom, az eredmény orientált megközelítés hamissága és a futball közösségépítő ereje, na meg persze az érzelmek, a kapocs, ami miatt meccsekre járunk.

Miután Kerkez Milos hárommeccses eltiltást kapott a Wolves elleni meccsen elkövetett belépőjéért, és csak az utolsó fordulóban játszhat újra,

nyugodtan kijelenthetjük, hogy kiváló első szezonon van túl.

Kerkez erősségei mellett az adásból az is kiderül, hogy pont jó helyen van most Andoni Iraola keze alatt. A Bournemouth meccseit pedig nemcsak a válogatott balhátvédje, hanem a pofás focija miatt is érdemes figyelemmel követni.

Thiago Motta csodát csinál Bolognaban: a BL-szereplés szinte a zsákban, amit a tavalyi jó szezon ellenére senki nem várt a csapattól előzetesen. Ember-ember elleni játék, hibrid presszing, Lewis Ferguson, mint kulcsjátékos – hatalmas taktikai csata folyt a pályán az adás végén.

Pár szót ejtettünk a hétvégén a Scudettót (hogy hanyadikat, azt rátok bízzuk) elnyerő Interről is levezetésként. A milánóiak szerintünk jelenleg Európa top 5 legjobb csapata között vannak, még ha a BL-ben el is szalasztottak egy ziccert.

Kapcsolódó
„Ki ne találjuk, hogy ha a Gazprom szponzorálná a Fradit, az a piaci működés felé tett lépés lenne”
A Gazprom-Fradi házasságtól indulva egészen az El Clasicóig jutunk, filozófiai értekezésekbe bocsátkozunk a hosszabbítások és a tizenegyespárbajok értelméről, megbeszéljük, le vannak-e már foglalva a nyaralások Pakson a nemzetközi kupaselejtezők idejére, és feloldjuk a Haaland-Torghelle dilemmát is. Ez a legújabb Ziccer.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik