Sport

„Ez nem a vég, csak egy búcsú” – visszavonul minden idők egyik legjobb kézilabdázója

AFP / AL-WATAN DOHA / KARIM JAAFAR
AFP / AL-WATAN DOHA / KARIM JAAFAR
Hivatalosan is befejezi aktív pályafutását Kiril Lazarov, a Nantes jelenlegi, a Veszprém egykori jobbátlövője, aki másfél éve már az észak-macedón férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozik. A 42 éves játékos szombaton játssza utolsó mérkőzését, amikor a Nantes a Paris Saint-Germain ellen vív kupadöntőt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Kirilt az HBC Nantes soraiban tudhatjuk. Ez egy csodálatos együttműködés vége lesz olyasvalakivel, akit nagyon nagyra értékelünk” – mondta Gaël Pelletier, a Nantes elnöke.

Lazarov a búcsú sajtótájékoztatón nagy hálával és szeretettel beszélt jelenlegi klubjáról, azt mondta, a Nantes-ba szerződése élete egyik legjobb döntése volt.

„Őszintén szólva nem hittem, hogy sikerül kétszer a Bajnokok Ligája négyes döntőjében játszanunk, de az évek alatt összerázódtunk, felnőttünk és most Európa ismeri és tiszteli a Nantes csapatát… A pályafutásom a végéhez közeledik, nagyon nehéz volt meghozni a döntést, de már régóta gondolkodtam rajta. Nem akartam túl korán bejelenteni, pedig már régóta tudom, hogy ez az utolsó szezonom” – nyilatkozta, és megköszönte mindenkinek, aki a klubnál segítette és támogatta.

„Amikor ideérkeztem, úgy éreztem, hogy ez egy jövővel rendelkező klub, amely növekedni és fejlődni fog, és ezt mindenkinek elmondtam. Éppen ezért óriási öröm, hogy viselhettem ezt a mezt.

Hiányozni fog a klub, a város és természetesen a közönség is. De számíthatnak rám, mert mindig nantes-i leszek. Ez nem a vég, csak egy búcsú, hamarosan találkozunk.

A szerdai, Toulouse elleni utolsó hazai bajnokin így köszöntötték:

Nem sikerült a magyar állampolgárság

Kiril Lazarov 1980. május 10-én született. A sportot az utcán kezdte, de nem kézi-, hanem kosárlabdával, azt ugyanis könnyebb volt ketten-hárman is játszani. Azt mesélte, az első bálványa a legendás Toni Kukoc volt, aki a Chicago Bullsnál eltöltött korszakában a 7-es számú mezt viselte, így ragadt Lazarovra is ez a szám a pályafutása során.

De ha a kosárlabda volt az első, akkor a kézilabda az élete szerelme.

„Édesapám, Blagoj Lazarov a korábbi jugoszláv élvonalban kézilabdázott, így gyorsan beszippantott ez a világ. 11-12 évesen az Ovce Pole színeiben kezdtem edzeni, ahol éppen apám volt az első edzőm. 1994-ben, 14 évesen a Borec-Veleshez kerültem, majd egy év után már a Pelister Bitolában játszottam, amellyel 1998-ban és 2000-ben is bajnok voltam. Lino Cervar, a horvát Zagreb edzője felfigyelt rám és szerződtetett, ott három bajnoki címet és egy kupát nyertünk. 2002-ben fogadtam el Hajnal Csaba és a Veszprém hívását” – nyilatkozta annak idején a az MKB Veszprém honlapjának.

A kiváló jobbátlövő nagy feladatot kapott, hiszen a magyar csapat vele kívánta pótolni a távozó olimpiai bajnok Zlatko Saracevicet. Veszprémben remekelt, sorrendben 116, 163, 197, 200 és 144 góllal zárt. Emellett a Bajnokok Ligájában 2004-2005-ben 76 gólt dobott, egy szezonnal később pedig BL-gólkirály lett 85 találattal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Telekom Veszprém (@handballveszprem) által megosztott bejegyzés

A magyar csapattal ötszörös magyar bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes lett, kétszer is BL-elődöntőt játszhatott. 2007-es távozásakor a Balkan-handball.com portálnak úgy fogalmazott, a veszprémi vezetők részéről akadtak be nem váltott ígéretek.

„Amennyiben ezek nem lettek volna, valószínűleg ott folytatom, hiszen nagyon közel álltunk egy újabb, kétéves szerződés megkötéséhez” – nyilatkozta.

Hozzátette, a klub nem segített a magyar állampolgárság megszerzésében, minden bizonnyal azért, mert nem tagadta, csak az útlevélre lett volna szüksége, a magyar válogatottban nem szerepelt volna.

Tökéletes BL-siker a kedvenc klubbal

2007-ben visszatért Zágrábba, ahol 2010-ig nyert három bajnoki aranyat és három kupát (nem nagy dolog, hiszen a fővárosi csapatnak nem nagyon akad ellenfele otthon évtizedek óta), és 2008-ban ismét nem akadt nála eredményesebb játékos a BL-ben.

2010-ben a spanyol Ciudad Realhoz igazolt 125 ezer euróért, az egy évvel később Atlético Madrid néven folytató klub színeiben három szezont húzott le és három spanyol kupagyőzelemmel gazdagodott. 2013-ban a Barcelona következett, ahol akkori hírek szerint az éves fizetése 450 euró volt, ezzel Domagoj Duvnjak és Nikola Karabatic után a harmadik legjobban fizetett kézilabdázónak számított a világon.

A katalánokkal három bajnoki cím és ugyanannyi kupasiker után végre a BL-ben is felért a csúcsra: 2014-15-ben éppen a Veszprémet verte a Barca 28-23-ra.

„15 évbe telt, mire felemeltem a Bajnokok Ligája trófeáját. 15 hosszú, néha türelmes, néha ideges várakozás eltöltött év. De egy álom volt, amikor beteljesült. Más volt a Barcelonában játszani, hiszen felnőttkoromban a kedvenc klubom volt. Ebben a mezben tökéletes megnyerni a BL-t.”

MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP 2014-ben még csak a harmadik helyért verte a Barca a Veszprémet, egy évvel később a magyarok a BL-döntőben maradtak alul

2017-ben kétéves szerződést írt alá az RC Nantes-tal, majd egy szezon után 2021-ig meghosszabbította szerződését, amely egy újabb toldással idén nyáron jár le. Lazarov szombat este a Francia Kupa döntőjével búcsúzik el.

Vb- és Eb-csúcstartó

Pályafutása során 283 európai kupamérkőzésen 1596 gólt szerzett (ez a mutató a Bajnokok Ligájában 252 meccs és 1482 gól), míg a(z észak)macedón válogatottban – az EHF szerint – 208 mérkőzésen 1443-szor volt eredményes, ezzel a világ kézilabdájának örökranglistáján a 8. helyen áll.

Hogy ez mennyire pontos, nem tudni: a saját honlapja szerint ugyanis 236 mérkőzésen 1728 gólig jutott, de állítólag ebbe a korosztályos meccseit is beleszámította. Amennyiben ez lenne a valódi statisztika, úgy már csak az izlandi Gudjón Valur Sigurdsson (1879 gól) és Kovács Péter (1797) előzné meg.

Lazarov volt az első kézilabdázó, aki világ- és Európa-bajnokságon is gólkirály tudott lenni. Ráadásul mindkét tornán ő tartja a rekordot: a 2009-es világbajnokságon 92, a 2012-es Európa-bajnokságon 61 találatot ért el.

2021 februárjában nevezték ki az északmacedón férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának,

A hazáért játszani szent dolog

2006 júniusa óta boldog házasságban él feleségével, Ljubicával, aki két gyerekkel, Blagojcével és Lanával ajándékozta meg. Öccse, a 37 éves Filip is válogatott kézilabdázó volt, a balátlövő 2006-2007-ben Magyarországon, a PLER csapatában is szerepelt, végül tavaly vonult vissza a német SG Ratingenből.

„Be kell vallanom, hogy két gyermekemnek jobb apja is lehetnék. Pontosabban annak kell lennem” – nyilatkozta egy éve az EHF hivatalos honlapján.

„A kézilabda azt jelentette, hogy lemaradtam a születésnapokról és a fontos családi eseményekről. Ilyen egy profi sportoló élete. De ezt valószínűleg úgy próbálom kompenzálni, hogy jó szülő vagyok a számukra – ez persze néha megőrjíti a feleségemet, Ljubicát. Ő azt akarja, hogy gyermekeinket megfelelő módon neveljük. Csodálom, mert pályafutásom során ő volt a legtámogatóbb feleség, akit egy játékos valaha is kívánhat. Annak ellenére, hogy igazából ő a kézilabda legnagyobb áldozata. Több mint 20 éve ott van a jó és rossz időkben mellettem, gondoskodott a családunkról. Rendkívül hálás vagyok a támogatásáért. Igaz, hogy Ljubicát vettem feleségül, de úgy érzem, valahogy hozzámentem a válogatotthoz is. Olyan ez, mint egy kapcsolat. Mivel olyan régóta vagyunk együtt, amikor távol vagyunk egymástól, boldogtalannak érzem magam.

Számomra a hazámért játszani szent dolog – és ha te vagy a kapitány, ez az érzés tovább fokozódik.

Kiril Lazarov

Születési idő, hely: 1980. május 10., Veles
Nemzetiség: északmacedón
Becenév: Kiro
Poszt: jobbátlövő
Eddigi klubjai: Ovce Pole, Borec Veles, Pelister Bitola, Zagreb, Veszprém, Ciudad Real, Atlético Madrid, Barcelona, Nantes
Legnagyobb sikerei: Bajnokok Ligája-győztes (2014-15), BL-döntős (2017-18), négyszeres klubvilágbajnok (2011, 2012, 2013, 2014), 3-szoros spanyol bajnok, 6-szoros Király-kupa győztes, 7-szeres horvát bajnok, 5-szörös magyar bajnok, 5-szörös Magyar kupa-győztes, 2-szeres macedón bajnok
Válogatottság, gól: 208 mérkőzés, 1443 gól (az EHF szerint)
Edzői pályafutása: Észak-Macedónia szövetségi kapitány (2021-)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik