Május 27-én úgy határozott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, hogy ebben az évben, de nem az év végén, hanem már június 20-án megrendezi tisztújító közgyűlését. Ennek érdekében az elnökségi tagok, az alelnökök és az elnök is lemondtak. Szabó András, a szervezet kommunikációs igazgatója a Nemzeti Sport kérdésére azzal magyarázta a döntést, hogy
- azt közös elhatározással hozták meg a tagok,
- és azért tartják meg már most és nem az esztendő második felében a tisztújítást, hogy a következő elnökségnek minél több ideje maradjon felkészülni a jövő évre, hiszen az elhalasztott nyári olimpia miatt kihívásokkal teli 2021 előtt áll a magyar sport és ezzel együtt a MOB.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) alapszabálya előírja, hogy az olimpiai ciklus első évében, azaz mindig az olimpiai játékok lebonyolításának évében tartsanak a nemzeti olimpiai bizottságok (NOC) tisztújítást. Az IOC a koronavírus-világjárvány miatt azonban az idén megengedi azt is, hogy tagjai a 2021-re halasztott tokiói olimpia után bonyolítsák le a választásokat, miként azt is, hogy már az idén megtegyék.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a 24.hu kérdésére úgy fogalmazott, a jogi bizottsággal konzultálva azért döntött úgy az elnökség, hogy az olimpiai charta iránymutatásának megfelelően tartja meg idén a MOB a tisztújítást, mert Magyarországon nincs már gátló tényező, és az új elnökségnek így legalább egy éve lesz a 2021-es olimpiáig, szemben azzal, ha év végére maradt volna a tisztújítás.
A kérdés elsősorban így az: lesz-e egyáltalán új jelentkező, valós verseny az elnökségi tagságra, a két alelnöki és az elnöki poszt valamelyikére?
A MOB munkáját az elnökség és nem az elnök egy személyben irányítja. Ha végignézünk az előző választásokon azt látjuk, van érdeklődés az elnökségi, az alelnöki posztok és az elnökség iránt is. Hiába tekintem sikeresnek az elmúlt három évet, most is látom esélyét, hogy lesznek változások az elnökség összetételét illetően
– fogalmazott Kulcsár Krisztián, aki hozzátette, 2017 májusában maga is két másik elnökjelölttel szemben nyerte el a tagság bizalmát.
Ugyan június 10., szerdáig lehet pályázni a tisztségekre, de a zuhanyhíradóban nincs híre annak, hogy a jelenlegi tisztségviselőkön kívül bárki is elnökségi tagnak, a téli és a nyári sportágakat felügyelő két alelnök, Orendi Mihály és Deutsch Tamás, esetleg az elnök helyére pályázna. Ezért felvetettük; ez vajon jelentheti-e azt, hogy a MOB szerepe nem elég fajsúlyos, nem olyan népszerű, mint például a teniszszövetség irányítása, amelyre sajtóinformációk szerint Lázár János aspirál?
„Az olimpiai család vezetése merőben más jellegű feladat, mint egy adott sportági szakszövetség irányítása. Bár az is komoly kihívás, operatív munka, mégis különböző. Nyilván azok gondolkodhatnak el a jelöltségen, azok pályáznak MOB-tisztségre, akik nem egy-egy szövetség, hanem általános sportági támogatottságot éreznek a hátuk mögött.
Örülök, ha lesz verseny, mert ha versenyben győzöl, annak mindig pozitív üzenete van. Három éve ez is értéket adott a pozíciómnak.
De ha nem alakul ki versenyhelyzet, az jelentheti azt is, hogy egy közösség egy emberként kiáll a vezetői mellett” – válaszolta a MOB elnöke.
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu