Sport

A nagypofájú melákot most már tényleg nem kellene lenézni

Tyson Fury legyőzte Klicskót, megküzdött a depresszióval, a droggal, az alkohollal, majd szétszedte a veretlen Wildert. Mit kellene még tennie, hogy végre a tudásához méltón kezeljék?!

A pályafutásom legnagyobb meccse a Bronz Bombázóval, Deontay Wilderrel lesz. Ki fogom ütni őt

– írta 2013 októberében egy Twitter-üzenetben Tyson Fury, a britek nehézsúlyú bokszolója. Az akkor 25 éves Fury 21, veretlenül megvívott meccsnél tartott profiként, de a Twitter-üzenetére érkező reakciók alapján úgy tűnt, az átlagos bokszrajongók nem tartották sokra.

„Az, hogy nagy és kövér vagy, nem azt jelenti, hogy mindenkit ki tudsz ütni. Majd meglátjuk, mire mész egy komoly ellenféllel szemben”.

„Hahaha. David Haye ellen sincs esélyed, Wilder pedig ki fog végezni, te bohóc.”

„Csak szeretnél Wilderrel bokszolni, te kis punci”.

Hat és fél évvel később Fury teljesítette az ígéretét, kettőjük döntetlennel végződő első mérkőzése után a visszavágót uralta, kétszer is a padlóra küldte az amerikait, akinek a másodedzője a hetedik menetben bedobta a törülközőt.

Amíg Wilder oldalán arról megy a vita, hogy jogosan repült-e a törülköző (Wilder és a főedző Jay Deas szerint rossz döntés volt a feladás Mark Breland részéről, noha a bunyós már csak tántorgott), addig az angol sajtóban az a téma, hogy ez volt-e a helyi boksztörténelem legnagyobb pillanata.

Ezt a vitát meghagyjuk a briteknek, de az biztos, hogy Furyhoz hasonló képességű bokszolót talán sosem kezeltek annyira értékén alul a külseje és a nagy dumája miatt, mint a Cigánykirály becenevű klasszist.

Nézzük csak a mostani meccs felvezetését: többször is visszaköszönt a hírekből, hogy Fury 124 kilóval mérlegelt, vagyis nehezebb volt, mint az első meccsen, ahol kétszer is padlózott. Ott volt a kétkedés is, hogy a brit képes lesz-e talpon maradni a hatalmas ütőerővel rendelkező Wilder ellen.

Fotó: Al Bello/Getty Images

Pedig egy olyan bokszolóról beszélünk, aki 2015-ben legyőzte Vlagyimir Klicskót, majd a depresszióval, az alkohol- és drogproblémákkal megküzdve, saját bevallása szerint is pocsék edzettségi állapotban kihozta döntetlenre a Wilder elleni meccset.

A mostani meccsnek mindketten veretlenül vágtak neki, de ha az ember a kommenteket vagy az esélylatolgatásokat böngészte, úgy tűnt, a nyers erő és a félelmetes KO-mutató (42 győzelméből 41 kiütéssel született) meggyőzőbbnek tűnt, mint a képzettség vagy a sebesség.

Ha kevéssel is, de a fogadóirodák is Wildert tartották esélyesebbnek, miközben két korábbi nehézsúlyú világbajnok, Lennox Lewis és Mike Tyson Fury győzelmét prognosztizálta. Ők valószínűleg nem felejtették el, hogy Fury a megszerzett öveit egyszer sem a ringben vesztette el, hanem azért, mert a démonjaival küzdve nem tudott az előírt időn belül kiállni, hogy megvédje a címét.

„Ahhoz, hogy Wilder nyerjen, szét kell szednie, le kell dózerolnia Furyt, és ez már első alkalommal sem sikerült neki. Furynak két lehetősége van, meg kell sebeznie Wildert vagy felül kell kerekednie, és dominálni a ringben. Furynak több fegyver van a kezében, ezért is hajlok afelé, hogy nyerhet. Sokan lebecsülik, mert nincs akkora ütőereje, mint Wildernek, de éppen ez teszi őt veszélyessé. Ha lebecsülsz valakit, annak csúnya vége lehet, mert csak akkor kezded el tisztelni, amikor először eltalál úgy igazán, de lehet, hogy akkor már késő” – nyilatkozta még a meccs előtt Anthony Joshua, a britek másik nehézsúlyú sztárja.

A profi sportban egy-egy siker mögött rengeteg fontos apróság áll, ezek közé tartozik a felkészülés, a formaidőzítés, a taktika, a szerencsefaktor, és a tanulságok levonása is. Fury az első meccs utáni nyilatkozatában isteni beavatkozást emlegetett, ennek tulajdonította, hogy Wilder kőkemény bal horga után a 12. menetben fel tudott állni a padlóról.

Ez elmegy egy nyilatkozatnak a show részeként, de sokkal inkább arról lehet szó, hogy Furyt ugyanaz a mentális erő állította talpra, amely révén sikerrel vívta meg a harcot, amikor óriási sebességgel száguldott lefelé a lejtőn.

A tavaly szeptemberi, Otto Wallin elleni meccsen szerzett sérülését 47 öltéssel varrták össze, ami óvatosabbá tette Furyt, hiszen Wilder is tisztában volt vele, hol van a gyenge pontja, hol érdemes támadni őt.

47 öltéssel hozták rendbe Fury ringben szerzett sebeit
A svéd Otto Wallin elleni meccs felhozónak indult, de nagyon izgalmasan alakult.

A brit viszont tudta, nem szabad belemennie egy klasszikus adok-kapokba, inkább azt a taktikát választotta, hogy folyamatosan megy előre, és nyomás alatt tartja ütéseivel a Wildert, aki éppen ezzel a stílussal szokta felőrölni az ellenfeleit. Fury ráadásul még a súlyát is fegyverként tudta használni, mivel az összekapaszkodásoknál Wilderre ránehezedve fokozatosan faragott le ellenfele frissességéből.

Fury a meccs elejétől fogva irányított, Wilder pedig nem tudott kibontakozni, félelmetes jobbosával nem tudott komoly károkat okozni Furynak, aki 206 centis magassága és 124 kilója ellenére hihetetlenül dinamikus. A ringben már nem csak egy nagy melák, akinek nagy a szája, ez az ő igazi terepe, és ez tesz egy sportolót igazán naggyá, ha nem csak a nagyotmondásban erős, hanem a tettekben is.

Nem gondoljuk, hogy Wilder az összes becsmérlő mondat ellenére lenézte volna Furyt, viszont a meccsen nyújtott teljesítménye alapján úgy tűnt, nem készült fel eléggé.

Bár az ESPN által megszólaltatott szakértő, Steve Kim szerint ennél sokkal egyszerűbb a válasz: a jobb bokszoló nyert.

A Fury-jelenségről óhatatlanul is Neymar jut az ember eszébe, akit a közösségi média megmondóemberei gyakran találnak meg folyamatosan változó frizurája és a pályán bemutatott fetrengései miatt, miközben az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a futballtudása alapján ott a helye Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mögött a közvetlen élmezőnyben.

Ami nem elhanyagolható különbség: amíg Neymarnak egy brazil válogatottal megszerzett világbajnoki cím, vagy egy PSG-vel kiharcolt BL-győzelem sokat javíthatna a megítélésén, Furynak már ott van a derekán a WBC világbajnoki öve.

A következő célja az lehet, hogy Joshuát is elkapja, aki jelenleg három szervezet, a WBA, az IBF és a WBO uralkodójának számít.

Tyson Fury nem aprózza, már Anthony Joshuának üzent
Még csak most verte meg Deontay Wildert.

Tudva, hogy már a mostani csata előtt is Fury felé húzott, és egyszer már elkövette azt a végzetes hibát, hogy lenézte a pocakos Andy Ruizt, AJ biztosan nem venné könnyen a Fury elleni meccset.

Fury énekelt már Aerosmith– és Madonna-slágert (eredetileg Don McLean) a ringben a győzelmei után, ha pedig Joshua ellen is az ő kezét emelnék a magasba, akkor jöhetne R Kelly The World’s Greatest című dala. Mert akkor tényleg ő lenne a legnagyobb.

Kiemelt kép: AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik