Sport

Menekül az újságírók elől a Vardar edzője

Korábban a témában:

Sorozatban harmadszor is súlyos vereséget szenvedett idegenben a címvédő Vardar a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a csapat ezúttal Bresztben kapott ki 31-22-re.

Parádés hajrá után álomszerűen alakult a BL-forduló a Veszprémnek
Álomszerűen alakult ez a forduló a magyra bajnok számára.

A mérkőzést követő kötelező sajtótájékoztatóra meglepetésre Marko Savovski ment el.

Gratulálunk Meskov Bresztnek! A meccsről nincs mit mondanom, 50 percig egyenletesen, jól játszottunk. A hajában problémáink voltak a védekezésben, mintha a pályán sem lettünk volna. Ez nem jellemző ránk

– nyilatkozta a klubigazgató.

A Vardar a félidőben még 13-12-re vezetett, és az 52. percben is csupán 23-22-es hátrányban volt. A 215 centis lett Dainis Kristopans sérülése azonban megzavarta a csapatot védekezésben és támadásban is, így az utolsó nyolc percet 8-0-ra (!) megnyerte a hazai csapat.

A meccs legjobbja a fehérorosz Mikita Vailupau volt, aki 12 gólt szerzett.

Az északmacedónok október közepén, a Kiel elleni hazai kiütéses vereség után váltottak edzőt, és a spanyol David Pisonerót asszisztensnek visszaminősítve a sportigazgató Eduard Koksarov vette át az irányítást. Azonban vele még rosszabbul teljesített a csapat, ugyan hazai pályán sikerült legyőzi a Meskov Bresztet (36-31) és pontot szerezni a Kielce ellen (28-28), idegenben azonban sorra jöttek a nagy pofonok: Veszprémben (30-39) és Bresztben (22-31) kilenc-kilenc, Kielcében tíz góllal (25-35) kapott ki.

Koksarov azonban nem bírja a kritikát, Veszprémben a kapusedző Dejan Pericet küldte el a sajtótájékoztatóra, míg Bresztben Savovszki kapta a nem túl hálás feladatot.

Az Ekipa szerint Koksraov viselkedése érthetetlen, a címvédőnek akár nyer, akár veszít, példát kell mutatnia. És valaki elmondhatná Koksarovnak, hogy ahelyett, hogy Vardart kivezetné a válságból, ezzel csak még mélyebb lyukba temeti.

Kiemelt fotó: Alexei Danichev / Sputnik

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.