Sport

Parádés hajrá után álomszerűen alakult a BL-forduló a Veszprémnek

A Veszprém 28-24-re legyőzte a lengyel Kielcét a kézilabda Bajnokok Ligája 9. fordulójában. Közben a többi eredmény is álomszerűen alakult a magyar bajnok számára.

A két csapat első csoportmeccsén a lengyelek óriási csatában nyertek 34-33-ra, és ezúttal is jól kezdtek, a találkozó elején többször is vezettek két góllal. A 12. percben, Marguc révén került először előnybe a Veszprém (7-6), ám ez volt az első félidő egyetlen pillanata, amikor a házigazda vezetett, a félidőben 13-15 volt az állás.

Sikerült rendezni a sorokat a második játékrész elejére, a 35. percben Gajic találatával így egyenlített a Veszprém (16-16). Ezután nem sokkal az volt a sorminta, hogy egy veszprémi gólra egy szinte azonnali lengyel találat volt a válasz.

A 45. percben sikerült először két góllal ellépnie a hazai csapatnak, ám innen is kis híján visszakapaszkodott a Kielce egálra, de a játékvezetők remekül szúrták ki, hogy Karaljok a vonalra lépett, miközben gólt dobott, maradt a 22-21. A folytatásban is rendkívül izgalmas volt a mérkőzés, kimaradt egy veszprémi hetes, majd Sterbik védett óriásit, Borozan gólja pedig önkívületbe került mindenki (23-21).

Ez döntő szakasza volt a mérkőzésnek, a Veszprém nem engedte levegőhöz jutni támadásban a Kielcét, a lengyelek bő tíz percen át nem találtak a hazai kapuba. Közben a magyar bajnok eldöntötte a mérkőzés, 28-24 lett a vége.

Andreas Nilsson öt gólt szerzett, Petar Nenadic és Dragan Gajic pedig négy-négy találatig jutott. A második félidőre beálló Sterbik Árpád 40 százalékkal védett.

A győzelem értékét növeli, hogy a csoport első helyén álló Kiel otthon botlott a Zaporizzsje ellen (32-32), a Porto a Montpellier otthonában tudott nyerni, míg a Breszt megverte a címvédő Vardart. A Veszprém így feljött a csoport második helyére.

Eredmény – Bajnokok Ligája, B csoport, 9. forduló

Telekom Veszprém-PGE Vive Kielce (lengyel) 28-24 (13-15)

A csoport állása: 1. THW Kiel (német) 14 pont, 2. Veszprém 12, 3. Montpellier HB (francia) 11, 4. Vive Kielce 10 (272-259), 5. FC Porto Sofarma (portugál) 10 (257-262), 6. Vardar Szkopje (északmacedón) 9, 7. Meskov Breszt (fehérorosz) 4, 8. Motor Zaporizzsja (ukrán) 2

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik