Sport

Több elizgult harmad már nem fér bele a hokiválogatottnak a vébén

Nem szakadt meg a rossz sorozat, a magyar jégkorong-válogatott megint nem tudta tétmérkőzésen legyőzni Szlovéniát, amely a phjongcshangi olimpián kilencedik helyen végzett, a budapesti divízió I/A-s világbajnokságon viszont mindenkit meglepett azzal, hogy első két meccsüket, a britek és a lengyelek elleni elbukta.

A magyar játékosok már a hétfői, olaszok elleni meccs után azt nyilatkozták, hogy tisztában vannak azzal, hogy a szlovénok nekik fognak ugrani, és ez így is történt, az első harmadban óriási fölényben játszottak déli szomszédaink, a kapura lövéseket például 24-9-re nyerték az első 20 percben.

“Ránk tudták kényszeríteni a játékukat, nagy sebességgel jöttek ránk, sok lövést engedtünk nekik, ennek ellenére jól tartottuk magunkat és az eredmény tekintetében sokáig pariban voltunk velük. Voltak is ordító helyzeteink, ha azokból betalálunk, az fordulópont lehetett volna, e helyett ők szereztek gólt, aztán lehoztuk a kapust, de abból is ők jöttek ki jobban, onnantól kezdve pedig már nem volt visszaút.

Sokszor kényszerültünk védekezésre, ami mindig sok energiát emészt kell, lehet, éppen ez hiányzott ahhoz, hogy az ellenfél kapuja előtt sokkal hatékonyabbak legyünk” – értékelt Pozsgai Tamás, a magyar csapat védője, aki verhetőnek érezte a szlovénokat.

Egyszer már sikerült talpra állnia válogatottunknak, amely az első játéknapon kikapott a kazahok ellen, de az olaszok ellen képes volt javítani. Most is erre lesz szükség, bár Pozsgai azt is megemlítette, nem könnyű nyugovóra térni egy ilyen vereség után.

“Nincs még semmi elúszva, úgyhogy a lengyelek ellen csütörtökön újult erővel folytatjuk. A célunk nem változott, továbbra sem nézünk hátra, és látjuk, milyen kiélezett a csoport, folyamatos a körbeverés”

– nyomatékosította a védő, hogy nem érdemes pánikolni annak ellenére, hogy a megszerezhető kilenc pontból eddig csak hármat sikerült bezsákolni.

A csatár Galló Vilmos azzal kezdte, hogy szerinte a védekezést kell rendbe rakni a hátralévő két meccsre, és nagyon bosszantónak találta, hogy a szlovénok ajándékba kaptak lehetőségeket, amikkel aztán éltek is. “Volt vagy négy helyzetünk, amikor simán egyenlíthettünk volna, de ilyen a hoki sajnos. A mi lövéseink kipattantak, az övék meg befelé, el kell ezt a meccset felejteni, és a lengyeleket jól megverni. Ha sikerül felgyorsulnunk és hátul is rendben leszünk, akkor meglesz a meccs”.

A gólunkat szerző Sebők Balázs annyit mondott, nem tudja az okát, de ő is érzi, hogy a meccsek elején nehezen veszi fel a ritmust a csapat,

talán az is közrejátszik, hogy a hazai közönség miatt kicsit megilletődött a brigád. A lengyelek és a britek ellen már nem fér bele egyetlen odaadott harmad sem, az biztos, hogy nagy matekozás lesz még itt, de nagyon jó lenne, ha szombat estére megtripláznánk a mostani három pontunkat.

Divízió I/A világbajnokság, 3. forduló:

Magyarország – Szlovénia 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
gól: Sebők (26.) illetve Magovac (7.), Urbas (30.), Golicic (56.), Kovacevic (57.)

 

Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont (9-4), 2. Olaszország 6 (8-4), 3. Nagy-Britannia 6 (9-10), 4. Szlovénia 3 (7-8), 5. Lengyelország 3 (8-10), 6. Magyarország 3 (4-9)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik