Sport

Lejátszották a hoki-vb eddigi legfordulatosabb mérkőzését

Lejátszották a második mérkőzést a budapesti divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság szerdai játéknapján, ezen a britek csaptak össze a lengyelekkel. Nagy-Britannia eléggé bekezdett a mérkőzésen, a negyedik percben pedig meg is szerezték a vezetést, majd emberelőnyben kiegyenlítettek a lengyelek, de még az első harmadban újra előnybe került a brit csapat.

A második játékrész feléig fordítani tudott Lengyelország, sőt, büntetőt is lőhettek, de a második lengyel gólt szerző Damian Kapica rontott, Ben Bowns védeni tudott. És itt még mindig nem volt vége az izgalmaknak, a harmadik harmadban ugyanis kiegyenlítettek a britek, majd Ben O’Connor a 47. percben ismét a szigetországi válogatottat juttatta előnybe.

Őrülten nagy hajtás volt az utolsó percekben, majd a kapusuk levitelével próbálkoztak a lengyelek, de ez csak azt eredményezte, hogy lezárták a találkozót a britek, akik 5-3-ra nyertek. És meglepetésre három mérkőzésből két győzelmük van.

Korábban az olaszok elég simán elverték a kazahokat.

Eredmény – 3. forduló

Nagy-Britannia – Lengyelország 5-3 (2-1, 0-2, 3-0)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik