Élő Sport

Hoki-vb: elátkozott meccsen kaptunk ki Szlovéniától

A magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott Szlovéniától a budapesti divízió I/A-s világbajnokságon. A mieink remekül játszottak, Sebők Balázs révén pedig parádés gólt is szereztek, azonban nagyon pechesek voltak, a szlovének pedig most nem hagytak ki a helyzeteiket. A mieink így három mérkőzés után egy győzelemmel és két vereséggel állnak.

Szerdán a harmadik mérkőzését is lejátszotta a magyar válogattt a hazai rendezésű vébén és az a Szlovénia volt az ellenfél, amely meglepetésre két vereséggel kezdett, ráadásul a brit-lengyel duót nem tudták megverni.

Várható volt, hogy nekünk fognak esni, de hogy közben mi ne is játsszunk jól, az egy kicsit sok volt. Az első harmadban nagy különbség volt a két csapat között, viszont csak egyetlen gól, mert Vay Ádám parádézott a magyar kapuban, csak ebben a játékrészben 23(!) védése volt, ami máskor egy mérkőzésre elegendő lövés. Egyedül egy távoli bomba fogott ki rajta, Aleksandar Magovac volt az elkövető.

A második harmadnak jó tempóban vágtunk neki, a 26. percben pedig jött is az egyenlítés, Sebők Balázs emberelőnyben fűzött be három szlovén védőt és lőtt a kapuba. Ez alighanem a világbajnokság egyik legszebb gólja volt.

Nem sokkal később ismét a szlovének kerültek előnybe, majd a harmad végén iszonyatosan nyomtak, kapuvasat is lőttek, de Vay ismét nagyon fontos védésekkel segítette a csapatot. Meccsben tartotta lényegében a válogatottat.

Nagyon megnyomtuk a harmadik harmad elejét, a szlovének sokszor azzal megszenvedtek, hogy egyáltalán kijussanak a harmadukból. A 49. percben meg is volt a lehetőség egy tökéletesen kijátszott akció végén az egyenlítésre, de Hári János az üres kapunál is a vasra lőtt.

Az 56. percben aztán jött a hidegzuhany, egy kiugrás végén Bostjan Golicic szerzett olyan gólt, amit elsőre nem is látott bent a játékvezető. Visszanézték és egyértelműen gól volt. Bő három perccel a vége előtt a kapust is levittük, de egyből góllal büntetett Szlovénia. 4-1-re kikaptunk.

Az összefoglaló:

Az eredmény nem tükrözi a valóságot, ennél sokkal szorosabb mérkőzés volt, a harmadik harmadban a magyar válogatott lehokizta ellenfelét. Aztán mégis elveszítette 2-0-ra ezt a húsz percet. Így egy győzelemmel és két vereséggel állunk, csakúgy, mint a szlovénok és a lengyelek.

Csütörtökön a lengyelekkel játszunk.

Eredmény – divízió I/A, 3. forduló

Magyarország – Szlovénia 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
Gólszerzők:
Sebők (26.) illetve Magovac (7.), Urbas (30.), Golicic (56.), Kovacevic (57.)

Magyarország: Vay Ádám (Rajna Miklós) – Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence, Sebők Balázs, Hári János, Erdély Csanád – Kevin Wehrs, Varga Arnold, Galló Vilmos, Andrew Sarauer, Sofron István – Gőz Balázs, Garát Zsombor, Nagy Gergő, Vas János, Magosi Bálint – Szirányi Bence, Benk András, Nagy Krisztián, Kóger Dániel, Chsritopher Bodó


Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont (9-4), 2. Olaszország 6 (8-4), 3. Nagy-Britannia 6 (9-10), 4. Szlovénia 3 (7-8), 5. Lengyelország 3 (8-10), 6. Magyarország 3 (4-9)

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Hoki-vb: elátkozott meccsen kaptunk ki Szlovéniától

A magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott Szlovéniától a budapesti divízió I/A-s világbajnokságon. A mieink remekül játszottak, Sebők Balázs révén pedig parádés gólt is szereztek, azonban nagyon pechesek voltak, a szlovének pedig most nem hagytak ki a helyzeteiket. A mieink így három mérkőzés után egy győzelemmel és két vereséggel állnak.

Ott a negyedik :(

Kockáztattunk és bő három perccel a vége előtt levittük a kapust, egyből gólt szereztek belőle a szlovének. 1-4, ez alighanem eldőlt a mérkőzés és az igazat megvallva oda kellene figyelni a gólkülöbségre, ki tudja milyen körbeverések lesznek még.

Ilyen nincs, ott a harmadik szlovén gól

Nincs szerencsénk. Nyomtunk, mi voltunk az a csapat, amelyik többet tett a gólért, de nem jött össze. Erre jön egy szlovén kontra, ami után Golicic lő akkora gólt, hogy még ki is pattant a kapuból. A játékveueztő elsőre nem adta meg, de visszanézték és egyértelműen szabályos gól született. Kár. 1-3.

Óriási nyomás alatt a szlovén kapu

Semmi másról nem szólt ez a két perc emberelőny, mint arról, hogy ott voltunak s zlovén harmadban, felálltunk, járattuk a korongot, lőttünk, de egyszerűen nem akar jönni az a második gól. Még van bő öt perc a meccsből, hajrá!

Eddig a miénk ez a harmad

A magyar tűnik annak a csapatnak ebben a harmadban, amelyiknek több van a tankjában. A szlovénok ráadásul most emberhátrányba kerültek.

EZ MEG HOGY MARADT KI????

Hát ilyen nincs, három az egyben támadtunk, Sebők játszott Hárihoz, aki a tök üres kapura lőhetett, de a vasat találta el, arról pedig a szlovén kapus alát pattant a korong. Ajtó-ablak ziccer volt.

Majdnem gólt lőttünk emberhátrányban

De egy fránya szlovén bot megakadályozta ezt… Emberhátrányban is kettő az egy ellen támadhattunk, Sofron játszott Szirányihoz, a védő higgadt keresztpasszába viszont bele tudott érni az egyik szlovén bekk. Kiegészültünk utána nem sokkal.

Jól kezdtük a harmadot

Többnyire magyar ütőkön a korong, jó a tempó is és többet voltunk a szlovén harmadban, azonban olyan nagyon komoly lehetőséget nem sikerült kidolgozni. Egy lehetett volna, amikor Erdély üresen állt a kapu előtt, de lapos lövés helyett magas érkezett és nem is volt pontos.

És akkor itt a harmadik harmad

Jól jött nekünk ez a kis pihenő. Lássuk a harmadik húsz percet! Az első korongelhozatal ismét a miénk. Vay kiállítása közel fél perccel átlógott, úgyhogy emberhátrényban kezdtünk.

Vége a második harmadnak

Nagyszerű harmadon vagyunk túl, amely alatt nem csak szép játékot, hanem egy pazar magyar gólt is láthattunk. Sebők Balázs volt az elkövető, káprázatos cselsorozat után talát be. Azzal egyenlítettünk, de a szlovének visszavették a vezetést és az igazat megvallva, összességében örülhetünk annak, hogy csak 2-1-es hátrányban megyünk szünetre, annyira nyomtak itt a végén. Vay és a kapuvas azonban megoldották a feladatot. Szünet, aztán folytatás.

Ezt most megúsztuk

Kapuvasat lőttek a szlovének, Kuralt nyúlt bele egy lapos passza és az ütőjéről pattant a korong az oldalsó kapuvasra, Vay ár verve volt. Most egyébként nagyon nyomtak a szlovének, jött is egy magyar kiállítás, Gőzt küldték ki.

Nagy helyzetek emberfórban

Fegyelmezetlenek a szlovénok, ismét volt egy kiállítás náluk. Előbb Nagy Krisztián ugorhatott volna ki, de nem volt már meg a kellő lendületet, így odalett a szóló. Utána pedig ismét Sebők nem tudta megemelni a korongot a kapu torkában, így az ezúttal is a jégen fekvő Koselj védett. Nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt.

S-E-B-Ő-K

Van még, ki a nevet nem ismeri? A magyar csatár megint elképesztő cselsorozattal került helyzetbe, sőt, még egy jó testcsel után parádésan jutott el lövésig, a már a jégen fekvő Koseljnek az volt a szerencséje, hogy nem tudta kellően megemelni a korongot a magyra csatár.

Megint vezet Szlovénia

A magyar harmadban volt a korongbedobás, még el is hoztuk a bulit, de a védők nem értették meg egymást, a szlovének pedig a kapu mögül visszajuttatták a pakkot, Jan Urbas pedig védhetetlenül a hálóba bombázott. 1-2.

Nagyon jó a meccs

Eleve nagy volt a tempó, de a magyar egyenlítés óta valami elképesztő az iram, helyzetek mindkét oldalon, csak kapkodja az ember a fejét. Kulcsfontosságú lehet ez a szakasza a mérkőzésnek.

Úristen, mi maradt ki szlovén oldalon

Vay már feküdt, egy szlovén csatár állt tök üresen a kapunk előtt, de nem tudta átvenni a pakkot, ami átcsúszott a lábai között. Ezt megköszönhetjük!

Ott az egyenlítés!!!

Támadtunk, támadtunk, de felállt helyzetből igazán nagy helyzetet nem tudtunk kidolgozni. Sebők aztán végigszáguldott a pályán, három szlovén védő közül pedig a kapuba lőtte a korongot. Emberelőnyös góllal egyenlítettünk, 1-1!

A többiek jönnek egy sörrel Vaynak

Meccsben tartja a csapatot, most is hatalmasat védett egy kettő az egy elleni szituációban. Kontráztunk aztán, de két próbálkozásból sem sikerült gólt szerezni. Ticart közben kiállították, úgyhogy jön egy újabb magyar emberfór.

És akkor Vay ott folytatja, ahol abbahagyta

Azaz véd. Ráadásul hogy! A szlovén csatár üresen maradt a kapuval szemben, trükkösen Vay támaszkodó lába felé lőtt, de a magyar kapus lepkéssel elkapta a korongot.

Elkezdődött a második harmad

Van min javítani, pontosabb játék kéne és nagyobb nyomás alá helyezni a szlovén védelmet, eddig úgy fest, hogy össze lehet őket zavarni egy góllal ezen a világbajnokságon.

Vége az első harmadnak

Nem sikerült gólra áltani az emberfórt, sőt, még a szlovéneknek is volt egy helyzete, miután az letelt. Sok hibával játszik egyelőre a magyar csapat, de Vay meccsben tart minket, a szlovének pedig ismét bajban vannak a helyzetkihasználással.

Ha hinni lehet az IIHF statisztikáinak, akkor a magyar kapus már 23-szor védett. Koseljnek 9-szer kellett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik