A 24.hu és a Magyar Hospice Alapítvány podcastsorozata, a Nincs rá szó nyíltan beszél életvégről, halálról, gyászról. Közismert emberek, civilek, életvéggel foglalkozó szakemberek (orvosok, pszichológusok, ápolók) osztják meg tapasztalataikat és érzéseiket, és történeteket hozunk a gyermek- és felnőtthospice világából is.
Nehéz szavakat találni a veszteségre. A halált elidegenítjük, s így nem tudjuk a félelmeinket feloldani, a saját és mások elmúlását megfelelően feldolgozni – pedig mindenki érintett volt vagy lesz. A némaság helyett ebben a sorozatban Simonyi Balázs a téma magyar hangja.
Sok mindenről beszél és sok mindent beszélnek róla. Puzsér Róbert hangban, képben, betűvel érvel, elemez, kritizál, felmutat, kifordít, felkavar, megoszt, kioszt. De most más oldaláról ismerhetjük meg, ahogy elmeséli szülei halálának körülményeit és a rá vonatkozó konzekvenciákat. Tőle szokatlan szordínós hangnem, amiben felbukkanak kérdőjelek, önvádak, félelmek. Saját bevallása szerint elméletben jól modellezi a haldoklás és halál körüli dolgokat, de a gyakorlatban csődöt mond.
Mit csinál egy jó fiú, ha haldoklik az anyja, akinek ő, a fia volt az élete nagy projektje? Hogyan ad kontrollt, nyugalmat a mindennapi káoszban a haldoklóért végzett cselekedet, a segítség imitálása akár, legyen az bármilyen tétova vagy felesleges? Hogyan ad reményt a direkt el nem köszönés? Mire használható a hozzátartozók bűntudata?
Beszélünk szüleink halálának realizálásáról, ami a felnőtt létbe lépés végleges aktusa. A hospice-ról, ami megadja a haldoklás értelmét, a méltóság megőrzését. Eutanáziáról és a feltámadásba vetett hitről. Az el nem rendezett, nem kezelt fájdalomban való megkeseredésről. Az életről, ami csak addig vidámpark, amíg meg nem kapjuk a térfoglaló progresszióról szóló jelentést, azaz a rákleletet. A fájdalommal és katarzissal teli mélységes kútról, amit a haldoklás jelent. Az élők, egészségesek szégyenéről, a lesütött szemről.
