Lengyel Balázs: Hármasban, 11 perc
Kétségkívül ez lesz az egyik film a mezőnyből, amiről a legtöbbet fogunk beszélni idén, ha másért nem, hát azért, mert a Lajkó, cigány az űrben után Lengyel Balázs csaknem ötven évvel később újra összehozta a Szerelmesfilm nagy párosát, Halász Juditot és Bálint Andrást. No meg azért, mert egyébként is kiváló darab, bájos, pikáns, keserédes. Két főhősünk ugyanis idős orvosházaspárt alakít, akiknek már megvannak a kialakult rutinjaik és csendes örömeik, ebbe hozna most némi újdonságélményt a feleség, aki születésnapjára egy call girllel lepi meg férjét, akinek régi vágya volt kipróbálni az édeshármast. Az alapjában véve is vicces alaphelyzetet tovább fokozza a két idős orvos gondoskodó stílusa, a Sztarenki Dóra által játszott prostituált éles kontrasztja, és a tény, hogy színészzseniket nézünk épp, akiket jó lenne sokkal többet nagyvásznon látni.
Dudás Balázs: Két csík, 32 perc
Iskolapéldája annak, hogy hogyan is kell ezt a rövidfilm dolgot csinálni: egy jó rövidbe pont ennyi kell, nem több, nem kevesebb, ebben a félórában megtörténik minden, ami lényeges. Az pedig csak a rendező képességét bizonyítja, hogy amellett, hogy végig vezet egy egész konfliktuson annak kitörésétől a megoldásig, még világossá válik egy párkapcsolat egész dinamikája, atmoszférája, szenvedélye is. Fiatal lány várja haza párját, ám a zenész fiúnak hosszúra nyúlik az éjszaka, pedig nagy hír várta otthon. Zavarodottság és felelősség, gyerekesség és felnőttség, van ebben a történetben minden, amiről érdemes beszélni, és az sem hátrány, hogy a két főszerepet a fiatal színészgeneráció két kiemelkedő tehetsége, Sodró Eliza és Vilmányi Benett alakítja.
Simonyi Balázs: Banality, 12 perc
Az ultramaratonista Simonyi Balázs Ultra című dokumentumfilmjével már elmesélte egyik arcát a futó életérzésnek, és bár a háttértörténet ismerete nélkül nem derül ki, de a Friss Húson vetített új rövidfilmje, a Banality is kapcsolódik a futóversenyekhez.
A kisfilm ötlete ugyanis a bostoni maraton után született, ahol a rendező 2013-ban maga is versenyzett, és épp csak a vakszerencsén múlt, hogy nem lett a versenyen történt robbantás egyik áldozata. Ebben a filmjében Simonyi a hétköznapok részévé vált erőszakról beszél, éppen úgy, ahogy laikusként lehet: tehetetlenül. Nem mond véleményt, nem fejteget, nem analizál, még felelőst sem keres, csak egyetlen snittben odairányítja a kamerát, ahol a banális mindennapokat széttöri a kiszámíthatatlan terror. Meglepődnék, ha nem nyerne pár tucat fesztiváldíjat, a Friss Húson pedig még az előtt láthatjuk, hogy felkapná a közvélemény.
Szabó Szonja: A Mentor, 30 perc
Hogy mekkora tragédiákat tud okozni, ha a tinédzserek hormonoktól és a felnőtté válás káoszától tomboló indulatai találkoznak a magányossággal és a beavatási rituálék hiányával – ami kortünet – arról sokan sokféleképpen beszéltek már. Szabó Szonja is ezt teszi, mégis tud átélhető és friss lenni filmjében, mely a Blue Whale, azaz Kék Bálna néven futó pszichopata internetes kihívás sötét erdejébe tévedt Sáráról szól, aki mindent megtesz, amit mentora kér, vagy inkább sugalmaz, mert attól reméli, hogy megkeményedik a világ kegyetlenségével, szülei válásával, anyja eltávolodásával, a tiniközösség ridegségével szemben, és győztessé válik. A főszerepet alakító Psotta Zsófia egészen briliáns, emellett a film a hangulatteremtéssel, a nyomasztó képi világgal is kiemelkedőt hoz létre.
Fazekas Máté Bence: Apám szíve, 15 perc
Dragomán György Oroszlánkórus című novelláskötetében akad néhány volt vagy jelenlegi zenészekkel kapcsolatos írás, A seprű is ilyen. Ezt a sűrű sztorit meséli el Fazekas Máté Bence kisfilmje, szépen bizonyítva, hogy mennyire jól működnek Dragomán ötletei filmvásznon is. A sztori, bár alig pár perc történetét meséli el alig pár percben, mégis életek tragédiáit, játszmáit, méltatlanságait villantja fel. Trill Zsolt egy apát alakít, aki el akar játszani egy szívinfarktust, hogy így vegye rá ex-nejét, hogy béküljön ki vele, ebbe pedig fiát is berángatja, akinek pedig bárhol inkább lenne kedve lenni, minthogy szülei kicsinyeskedéseiben részt vegyen. Komikus és kínos jelent, fészkelődni támad tőle kedvünk, miközben az egész mélyén valami szívfacsaró szomorúság bujkál.
Füzes Dániel: Szokásjog, 34 perc
A tízmillió fociedző és majdnem ugyanannyi stadion országában sosem lesz időszerűtlen egy focival kapcsolatos film, pláne, ha annak konkrét témája a fociultrák. Már csak azért is érdemes Füzes Dániel filmjét megnézni, mert erről a kívülről aligha érthető világról mesél kicsit. Vandalizmus ez vagy kötődni vágyó fiatalok ficánkolása? Birkaeffektus vagy bajtársiasság? Vagy még valami, amire nem is gondolnánk? És mi van az ultrák életében az ultraságon túl? Van-e ott bármi egyáltalán? Efféle kérdéseket feszeget ez a film, jó sok feszültséggel, érzelemmel és indulattal.
Csoma Sándor: Casting, 27 perc
Ez is a fesztiválkedvencek között fog kikötni vélhetően, már most sem marad ki egyetlen, a fesztivállal foglalkozó cikkből sem. Érthető: témájában is erős, megvalósításában is. Egy Júlia nevű lányt ismerünk meg, aki az ismert forgatókönyv szerint igen rossz háttérrel, a nélkülözés előszobájából találja magát egy castingon, ahol – úgy tudja – divatfotózáshoz keresnek modelleket. Meg nem csak azokat, ahogy azt már a gyengécske minőségű videófelvételből sejtjük: Júlia valójában pornócastingon van, csak ő még ezt nem tudja. A film ugyanakkor messze több, mint feltartott ujjú kioktatás arról, hogy juj, tessék nézni, vannak ilyen gonosz emberek, akik belemanipulálják a lányokat a bűnbe, ennél jóval sokrétűbb a helyzet, és Csoma Sándor is igyekszik kerülni a közhelyességet. Gondolatébresztő, fajsúlyos darab.
Kiemelt kép: Friss Hús
