A következő élő közvetítés része Soha még ekkora dróncsapás nem érte Kijevet

Fotókon az éjszakai kijevi dróntámadás, amelyik minden eddigit felülmúlt

Miközben Ukrajna a fővárosa alapításának 1541-dik évfordulójára készült, vasárnapra virradóra több mint ötven iráni drónt lőttek ki Oroszországból, amelynek nagy része épp Kijevet célozta meg. Az AFP hírügynökség közölt néhány, az ukrajnai kataszrófavédelmi hatóság által készetett látványos felvételt minden idők legnagyobb, Kijev elleni dróntámadásáról. Ezekből mutatunk meg néhányat.

Az első képen egy tűzoltó látható, aki oltáshoz igyekszik egy kijevi épülethez, amelyet a drónok kilövése után lezúduló törmelék lobbantott lángra. A Reuters jelentése szerint a Kijev délnyugati részén található Holosivszkij kerületben a lehulló törmelék egy háromemeletes raktárépületet gyújtott fel. A lángok mintegy ezer négyzetméternyi épületszerkezetet pusztítottak el.

Pavlo PETROV / State Emergency Service of Ukraine / AFP

Tűz ütött ki a város nyugati részén is, Szolomjanszkij kerületben, iután egy hétemeletes épületre  hullott dróntörmelékk. A kerületben forgalmas vasúti és légi közlekedési csomópont található.

Ezen a részletgazdag fotón már a lángokkal folytatott küzdelem látható. A tűzoltó a vízsugarat az izzó vörös fényben a lángoló épület felé irányítja.

Pavlo PETROV / State Emergency Service of Ukraine / AFP

Pecserszkij kerületben egy kilencemeletes épület tetején ütött ki tűz a lehulló dróntörmelék miatt. Darnyickij kerületben egy üzlet rongálódott meg a kijevi katonai közigazgatás tájékoztatása szerint.

Az alábbi kép már az AFP hírügynökség saját felvétele. Itt egy kilőtt iráni Kamikaze drón lezuhanó darabjait sikerült elkapni a Kijev elleni eddigi legjelentősebb drónos légitámadás közben. A Reuters szemtanúi elmondták, hogy a támadásokra nem sokkal éjfél után került sor. A légiriadó alatt sokan álltak a lakóépületek erkélyeiken, egyesek azt kiabálták:  „Dicsőség a légvédelemnek!”, míg mások Vlagyimir Putyin offenzíváját átkozták.

Sergei SUPINSKY / AFP

Ezen a riporteri felvételen épp a felrobbanása pillanatában látható az  Oroszországból Kijevre küldött egyik drón. Ezt a pilóta nélküli harcieszközt minden jel szerint a megsemmisülése pillanatában sikerült lencsevégre kapni:

Sergei SUPINSKY / AFP
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik