Több mint 250 faj vizsgálatával azonosította egy új tanulmány a világ leggyorsabb pókfaját. A címet egy Ausztráliában élő vadászpók, a Heteropoda jugulans nyerte el, amely mintegy 13 kilométer per órás sebességet is képes elérni.
A Guinness-rekordok jegyzéke egy marokkói pókfajt (Cebrennus rechenbergi) tart számon a világ leggyorsabbjaként, amely különös, bukfencező mozdulataival több mint 6 kilométer per órás sebességgel képes haladni. A szakértők azonban úgy gondolják, hogy ez a megállapítás helytelen, és most már bizonyítani is tudják vélekedésüket.
A kutatók több mint 160 pókfajhoz tartozó egyedet gyűjtöttek be a természetből, több különböző kontinensről, illetve több tucatnyi példányt szereztek be állatkereskedésekből is, hogy megmérhessék sebességüket. Az állatokat azzal késztették futásra, hogy finoman megérintették őket egy ecsettel vagy sűrített levegőt fújtak rájuk – írja a New Scientist.

Az eredményekből az derült ki, hogy a nagyobb testű, hosszabb lábú pókok általánosságban gyorsabban futnak, de azért voltak meglepetések. Az apró, mindössze 0,1 milligrammot nyomó Oonops pulcher például 0,72 kilométer per órás sebességre volt képes, ami testméretéhez viszonyítva őrületes gyorsaságnak számít.
Az abszolút bajnok viszont a Heteropoda jugulans lett, amely 3 grammos tömegével, hosszú lábaival és viszonylag nagy, 2–3 centiméteres testméretével a gyors futáshoz legkedvezőbb adottságokkal rendelkezik.
