Nagyvilág koronavírus

Észak-Korea újabb Covid-halálokat ismert el, Kim Dzsongun hatalmas csapásnak nevezte a járványt

Anthony Wallace / AFP
Anthony Wallace / AFP
Kína példáját akarják követni a járványkezelésben.

Észak-Korea több mint két éve azt állította, hogy nincs egyetlen Covid-19-es esete sem, de csütörtökön hivatalosan elismerték, hogy megjelent a koronavírus az országban. Szigorú lezárásokat rendeltek el, pénteken pedig már hat halottról és 350 ezer fertőzöttről beszéltek a hatóságok. Kim Dzsongun csütörtökön mutatkozott először nyilvánosan maszkban egy tévés bejelentés során, amikor szigorú intézkedéseket vezetett be.

Kapcsolódó
Észak-Korea elismerte hat koronavírusos beteg halálát
Szakértők szerint talán hajlandóak lesznek külső segítséget elfogadni.

Az észak-koreai állami hírügynökség szerint Kim Dzsongun egy szombati megbeszélésen „hatalmas csapás”-nak nevezte a járványt, ami szerinte az ország alapítása óta az egyik legnagyobb felfordulást hozza. A diktátor hangsúlyozta, hogy a kínai megelőzési modellt tervezik követni, és tanulniuk kell a Kínai Kommunista Párttól és a kínai néptől ezen a téren.

Közben újabb 21 halálesetet ismertek el, amivel hivatalosan 27-re nőtt a járvány áldozatainak száma, de ez az adat minden bizonnyal csak töredéke a valós számoknak. A szakértők úgy vélik, Észak-Korea valószínűleg nem rendelkezik elegendő teszttel és egyéb orvosi felszereléssel. Mivel az ország egészségügyi rendszere romokban hever, a lakosság oltatlan és alultáplált, a járvány itt különösen pusztító lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik