Nagyvilág
Élő
Legalább tíz évbe fog telni, míg sikerül eltávolítani az ukrajnai aknákat és bombákat – mondta az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője, Olekszandr Korunzsij.
Élő
Legalább tíz évbe fog telni, míg sikerül eltávolítani az ukrajnai aknákat és bombákat – mondta az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője, Olekszandr Korunzsij.
Élő
Az orosz külügyminisztérium szerint negatív következményei lesznek annak, hogy az Európai Unió megadta a tagjelölti státuszt Ukrajnának és Moldovának.
Élő
Nem az Oroszország elleni nyugati szankciók, hanem Oroszország Ukrajna elleni háborúja okoz élelmezési válságot, amelynek következtében az idén világszerte 40-50 millió fővel emelkedik az éhezők száma - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Berlinben.
2022. 06. 24. 17:26
Élő
Oroszország próbálkozik az Ukrajnába áramló nyugati fegyverszállítmányok, például a nagy hatótávolságú rakéták, célba vételével, de eddig még nem jártak sikerrel – mondta egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő a Reutersnek.
Élő
Romániában megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett 30 millió jódtabletta kiosztása, miután a műveletet szabályozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben - közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
2022. 06. 24. 12:14
Élő
Pénteken megöltek egy orosz politikust a megszállt dél-ukrajnai Herszon városában - írja a CNN.
2022. 06. 24. 11:25
Élő
Kivonják az ukrán csapatokat a nagyrészt már oroszok által ellenőrzött Szeverodonyeck városából, jelentette be pénteken a regionális kormányzó.
2022. 06. 24. 08:20
Élő
Az Egyesült Államok újabb 450 millió dolláros biztonsági segítséget nyújt Ukrajnának, melynek része több nagy hatótávolságú rakétarendszer is - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője.
2022. 06. 24. 08:06
Élő
A száműzetésben élő egykori oligarcha nagyon jól ismeri az orosz elnököt, akit az Euronews riporterének cárként, illetve gengszterként is jellemzett.
2022. 06. 24. 07:34
- 06:01 Szívrohamban halt meg a gyilkos, miközben áldozata holttestét próbálta elrejteni
- 05:46 Szenvedő címvédő, ünneplő Egyiptom, rábólintó Klopp – ez történt a világbajnokság 23. napján
- 05:45 Kvíz: elég egyetlen képkocka, hogy kitaláld, Meg Ryan melyik filmjéről van szó?
- 05:30 A hercegné, akit mindenki ismer – de tényleg mindent tudsz Dianáról? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 05:03 „Messi elkerülte a monumentális megaláztatást” – így látták a lapok az argentin vergődést
- 04:14 „A német futball fordulóponthoz ért” - Jürgen Klopp készen áll a szövetségi kapitányi posztra
- 03:19 Ghána kaput sem talált, Kolumbia nyolcaddöntős a vébén
- 02:44 Félelmetes csatában jutott tovább Argentína
- 02:11 „Fejbe rúgtak, elvesztettem az eszméletemet” – tizenéves algériai szurkoló bostoni kálváriája
- 00:52 Doppingbotrány: nyolc tunéziai játékos tesztje is pozitív lett
- 23:22 Addig csalta a futballt Argentína, amíg majdnem kiesett a Zöld-foki szigetek ellen
- 22:15 A Marozsánt kiejtő teniszező Fucsovicsot is elintézte
- 21:12 Kapitány István: Visszahívtam Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöki és tagi tisztségéből
- 20:56 A nap hírei - 2026. 07. 03.
- 05:00 Százezres bírság is járhat a gyerekek vízparti játékáért
- 21:12 Kapitány István: Visszahívtam Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöki és tagi tisztségéből
- 16:37 A megállóban hagyta a 13 éves lányt egy busz a 40 fokos hőségben
- 20:35 Nem készült a kormányváltásra a Magyar Közút, nincsenek meg a megyetáblák
- 23:22 Addig csalta a futballt Argentína, amíg majdnem kiesett a Zöld-foki szigetek ellen
- 19:43 Semjén Zsolt beperelte Tordai Bencét a Zsolti bácsizás miatt
- 13:50 Egy ukrán nő robbanthatta fel a szankcionált oligarchát Monacóban
- 17:07 Megszűnt a felszámolási eljárás a Doktor 24 ellen
- 14:31 Egy orvos tévesen nyilvánított halottnak egy arizonai kisfiút, hiába győzködték a nővérek, hogy hibát követ el
- 20:31 „Kiheréled a férjedet!” – magyar szülők mesélték el, milyen, amikor az apa marad otthon a gyerekkel
- 19:50 Hiába a taktikai kapuscsere, Egyiptom tizenegyesekkel kiejtette Ausztráliát
