Anyósom nagyon kiborult. A fejemhez vágta, hogy teljesen kiherélem a fiát. Az én anyámék ezzel szemben majd elájultak, és azt mondták, tegyem össze a két kezemet, hogy egy ilyen jó ember van mellettem. Nekem kellett néha kicsit kijózanítanom és emlékeztetnem őket arra, hogy igazándiból azért mégiscsak ketten vettünk részt ebben a buliban.
A 45 éves, háromgyerekes Evelin így emlékszik vissza arra a családi földindulásra, amit a döntésük váltott ki. Náluk ugyanis a megszokott felállástól eltérően nem kizárólag Evelin maradt otthon a gyerekekkel: a férje is hosszabb időt töltött velük gyeden.
Evelin családjának reakciói szinte tankönyvi példái voltak annak a kettősségnek, amely még ma is övezi azokat a családokat, akik szakítanak a hagyományos felállással, és az apa lesz a gyerekek elsődleges gondozója. Míg egyesek a tradíciók és a nemi szerepek megcsúfolását látják a cserében, mások szinte hősként ünneplik az otthon maradó férfiakat.
Evelinék döntése egyébként még úgy is megosztotta a családot, hogy a férje valójában csak rövidebb időt töltött távol a munkájától. Másfél évig az asszony maradt otthon, míg a férfi az első és a második gyermekük születése után fél-fél évre vett ki szülői szabadságot.
Az apa marad otthon? Magyarországon még mindig ritkaság
A 40 éves Zsófi kórházi- és mentőorvosként dolgozik, férjével valamint két gyermekükkel együtt Németországban él, ahol a társadalmi berendezkedés és a családtámogatási rendszer nagyban megkönnyítette a helyzetüket.
