Sport

A Marozsánt kiejtő teniszező Fucsovicsot is elintézte

wimbledon alejandro davidovich fokina fucsovics márton
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
wimbledon alejandro davidovich fokina fucsovics márton
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Fucsovics Márton három szettben kikapott a 22. helyen kiemelt spanyol Alejandro Davidovich Fokinától, így a harmadik fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon.

A 34 éves magyar játékos az első körben egy órát sem töltött a pályán, miután ellenfele, a francia Luca Van Assche sérülés miatt feladta a hétfői találkozójukat, majd a második fordulóban, szerdán a 16. helyen kiemelt amerikai Learner Tient búcsúztatta bravúrral.

A világranglistán 76. Fucsovics pénteki ellenfele az a Davidovich Fokina volt, aki a mallorcai tornagyőzelme után érkezett a londoni versenyre, amelynek második körben Marozsán Fábiánt búcsúztatta.

Kettejük mérlege 1-1-re állt a pénteki összecsapás előtt, a mostani mérkőzés első felvonása pedig kiegyenlített küzdelmet hozott.

2 óra 24 percig tartott a meccs

A 27 éves spanyolnak (23.) két, Fucsovicsnak pedig egy bréklabdája volt az egész szettben, de mivel mindhárom kihasználatlanul maradt, a rövidítés döntött – Davidovich Fokina javára. A második játszmában már egyértelművé vált a kiemelt teniszező fölénye, két brékkel hamar megduplázta szettelőnyét, és a harmadikban is ő irányított. A spanyol 4:3 után ismét elvette Fucsovics adogatását, majd magabiztosan szervált, így 2 óra 24 perc alatt kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást.

Sinner, Djokovic, Szabalenka és Oszaka is győzött

A világelső és címvédő Jannik Sinner, a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovic és a volt világranglista-vezető Oszaka Naomi is sikerrel vette a harmadik fordulót.

Az első helyen kiemelt olasz játékos az amerikai Jenson Brooksbyt verte három sima szettben, míg a füves pályás GS-tornán korábban hétszer diadalmaskodó, 39 éves szerb klasszis a 25.-ként rangsorolt francia Arthur Rinderknechnél bizonyult jobbnak négy játszmában.

Sinner a selejtezőből indult japán Mocsizuki Sintaróval találkozik majd a legjobb 16 között, Djokovic ellenfele pedig az ATP rangsorában 132. orosz Roman Szafjullin lesz – utóbbi játékos ugyancsak a kvalifikációból verekedte fel magát a főtáblára.

Djokovicnak a pénteki volt a 105. wimbledoni győzelme, ezzel beállította a férfiak között csúcstartó Roger Federer rekordját, az örökranglistán pedig már csak Martina Navratilova (120) előzi meg.

A nőknél a volt világelső japán Oszaka az immár ausztrál színekben versenyző Darja Kaszatkinát verte két szettben. Oszaka továbbra is játszmavesztés nélkül menetel, egyúttal pályafutása legjobbját érte el Wimbledonban, korábban ugyanis még soha nem jutott túl a harmadik fordulón. A következő körben a világranglista élén álló fehérorosz Arina Szabalenka lesz az ellenfele, aki a lett Jelena Ostapenkót verte két játszmában.

Eredmények:

férfi egyes, 3. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Alejandro Davidovich Fokina (spanyol, 22.) – Fucsovics Márton 7:6 (7-3), 6:2, 6:3
Struff (német) – Medvegyev (orosz, 8.) 7:6 (7-4), 7:6 (7-5), 7:5
Hurkacz (lengyel) – Paul (amerikai, 21.) 4:6, 7:6 (7-5), 7:5, 6:2
Sinner (olasz, 1.) – Brooksby (amerikai) 6:4, 6:3, 6:4
Djokovic (szerb, 7.) – Rinderknech (francia, 25.) 7:5, 6:4, 1:6, 7:6 (7-4)
Mocsizuki (japán) – Jodar (spanyol, 23.) 1:6, 7:6 (7-5), 6:4, 6:4
Szafjullin (orosz) – Fonseca (brazil, 24.) 6:3, 6:3, 6:3

 

nők:
Szabalenka (fehérorosz, 1.) – Ostapenko (lett) 6:4, 6:4
Muchova (cseh, 10.) – Sawangkaew (thaiföldi) 6:2, 7:6 (7-1)
Krejcikova (cseh) – Bartunková (cseh) 6:3, 7:5
Pegula (amerikai, 4.) – Bouzas Maneiro (spanyol) 6:1, 6:3
Bencic (svájci, 11.) – Kalinszkaja (orosz, 19.) 6:4, 4:6, 7:6 (8-6)
Oszaka (japán, 14.) – Kaszatkina (ausztrál) 6:1, 6:3
Jovic (amerikai, 16.) – Alekszandrova (orosz, 18.) 6:3, 3:6, 6:4

 

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Stollár Fanny, Asia Muhammad (magyar, amerikai, 16.) – Nadja Kicsenok, Ninomija Makoto (ukrán, japán) 7:5, 6:2

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik