Belföld

Megszűnt a felszámolási eljárás a Doktor 24 ellen

törvényszék
Berecz Valter / 24.hu
törvényszék
Berecz Valter / 24.hu
A cég így mentesült a jogkövetkezmények alól.

A Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette az eljárást a Doktor24 ellen és törölte a felszámolás elrendelését, ezáltal a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a Doktor 24 Medicina Zrt. vezetői közleményben az MTI-vel pénteken.

A Doktor 24 vezetői üdvözölték a döntést, amelynek eredményeként a cég tevékenysége visszatérhetett a rendes kerékvágásba.

Kedden derült ki, hogy június 26-án felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. ellen, azonban a társaság szerint nem fizetőképességi gondok, hanem súlyos eljárásjogi hibák állnak a döntés hátterében.  A tulajdonosok – Kóka János és Lancz Róbert – hangsúlyozták, az ügy hátterében egy 40 milliós beszállítói követelés áll.

Bírói műhiba

Kóka János egykori SZDSZ-es politikus kiemelte, nem fizetőképességi probléma, hanem súlyos bírói műhiba történt, és azzal érvelt, hogy a másodfokú döntést csak jelentős késéssel kézbesítették, miközben a felszámolási végzés már megjelent a Cégközlönyben. Ezért álláspontjuk szerint jogellenesen fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy a követelés rendezésével elkerülje a felszámolást.

A bíróság még kedden reagált, és közölte, jogerős a felszámolási eljárás, amely a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott.

Lancz Róbert a hvg-nek hangsúlyozta, hogy a 40 milliós tételt a másodfokú döntés kézhezvételének napján azonnal befizették, amit a hitelező is igazolt, és közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik