Nagyvilág

„Felháborító és szívszorító, radikális, szélsőséges” – heves indulatokat kavart az abortuszdöntés

MTI/AP/Gemunu Amarasinghe
MTI/AP/Gemunu Amarasinghe

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság pénteki döntése az abortusz ügyében heves reakciókat váltott ki az Egyesült Államokban, ellenérzéseket keltett az ENSZ vezetésében – idézi a vezető hírügynökségeket az MTI. Mint megírtuk, az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) döntésében pénteken alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot.

Joe Biden amerikai elnök „hibásnak, szélsőségesnek és irreálisnak” bélyegezte a bírósági döntést, és kijelentette: politikusoknak nem szabadna beleszólniuk olyan döntésbe, amelyet egy nőnek és orvosának kell meghoznia, valamint hogy ő minden tőle telhetőt megtesz majd annak érdekében, hogy a nőknek azokban a tagállamokban is joguk legyen az abortuszhoz, amelyekben azt a szövetségi legfelsőbb bíróság határozata nyomán megtiltják. Megjegyezte azonban, hogy egy elnöki rendelet az ügyben nem garantálná a nőknek a választás jogát. Arra kérte az abortusz jogért harcoló szervezeteket, hogy ha tüntetnek, békésen tegyék. „Az erőszak soha nem elfogadható!” – szögezte le. Felszólította a washingtoni szövetségi törvényhozást, hogy ne hagyja ennyiben a dolgot, a választópolgárokat pedig arra, hogy szavazatukkal fordítsanak majd a helyzeten. „Ezzel nincs vége, önöké az utolsó szó” – jelentette ki.

Kapcsolódó
Eltörölték az USA-ban az abortuszhoz való alkotmányos jogot
Az államok felében tilossá válhat a művi terhességmegszakítás, Joe Biden szerint a döntés 150 évvel veti vissza az USA-t.

Donald Trump előző elnök viszont dicsérte a legfelsőbb bíróság döntését. A konzervatív Fox televíziónak nyilatkozva azt mondta: az

az alkotmányon alapul, visszaadja a jogokat, amelyeket régóta vissza kellett volna adni, és mindenkinek jó lesz.

Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti elnöke szerint a bírósági döntés „felháborító és szívszorító, radikális, szélsőséges”.

Beteljesíti a Republikánus Párt azon sötét és szélsőséges célját, hogy elvegye a nők jogát attól: maguk hozhatják meg döntéseiket a reproduktív egészségügy kérdésében. A republikánusok országos abortusztilalmat akarnak, ezért nem szabad megengedni, hogy többségük legyen a kongresszusban

– mondta újságírók előtt, miközben könnyeivel küszködött a Daily Caller című hírportál szerint.

Mike Pence volt alelnök ki is jelentette, hogy a konzervatívoknak nem szabad nyugodniuk mindaddig, amíg az élet szentségét vissza nem állítják az Egyesült Államok minden tagállamának jogrendszerében.

A katolikus egyház vezető püspökei üdvözölték a döntést, pedig felmérések szerint az amerikai katolikusok többsége támogatja az abortuszhoz fűződő jogokat, és üdvözölte a döntést sok evangéliumi keresztény vezető is. Több protestáns egyházi vezető és több zsidószervezet azonban elítélte a döntést, utóbbiak azzal indokolták ezt, hogy a tilalom ellentmond a zsidó hagyományoknak.

Az abortuszhoz történő hozzáférés korlátozása nem tántorítja el az embereket attól, hogy el akarják azt végeztetni magukon, viszont így életveszélyesebbé válik a beavatkozás. A szexuális és reproduktív egészség és az ehhez való jog a nők és a lányok szabad akaratának és egyenlőségének alapja

– jelentette ki Stéphane Dujarric, António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője újságíróknak a bírósági döntésre reagálva.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa pedig azt írta: az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság döntése az abortusz tulajdonképpeni betiltásáról szörnyű csapás a nők emberi jogaira és a nemek egyenlőségére. A biztonságos, törvényes és hatékony abortuszhoz történő hozzáférés joga a nemzetközi emberi jogok szerves része, a nők autonómiájának és szabad akaratának lényegéhez tartozik. „A döntés sokmillió amerikai nőt foszt meg ettől az autonómiától, főleg a kisjövedelműeket és a faji, illetve etnikai kisebbségekhez tartozókat” – olvasható a főbiztos közleményében. Bachelet szerint a bírósági döntés jelentős visszalépés a jogfejlődésben, hiszen az utóbbi 25 évben a világ több mint ötven országa enyhítette abortuszellenes törvényét.

Az Egyesült Államok most eltávolodott ettől a haladó tendenciától

– szögezte le.

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) adatai szerint a világon elvégzett abortuszok 45 százaléka nem biztonságos körülmények között történik, így az anyák vezető halálozási okává vált. A terhességek csaknem fele nemkívánt a világon, és akár több, mint 60 százalékuk végződhet abortusszal. Az Egyesült Államok is csatlakozott 1994-ben ahhoz a programhoz, amelyben a részt vevő országok elismerik, hogy a nem biztonságos körülmények között végrehajtott abortusz mennyire veszélyes – emlékeztetett az ENSZ-szervezet.

A pénteki döntés egyik támogatója a szövetségi legfelsőbb bíróságban, Clarence Thomas konzervatív bíró, aki különvéleményt fogalmazott meg az indoklásban. Ebben arról is írt, hogy szerinte a bíróságnak meg kell vonnia a jogot a fogamzásgátló szerekhez történő hozzáféréstől, valamint vissza kell vonnia az azonos neműek házasságának jogát is.

Pénteken a középnyugati Missouri állam igazságügyi tárcavezetője bejelentette: az államban azonnali hatállyal betiltják az abortuszt.

Kiemelt kép: Abortuszellenes tüntetők ünnepelnek az amerikai legfelsőbb bíróság washingtoni épületénél 2022. június 24-én. MTI/AP/Gemunu Amarasinghe

Ajánlott videó

Olvasói sztorik