Belföld

Kapitány István: Visszahívtam Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöki és tagi tisztségéből

guller
Purger Tamás / MTI
guller
Purger Tamás / MTI
Néhány napja a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgató posztjáról is felmentették.

Mai nappal, dr. Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt-nél betöltött Igazgatóság elnöki, egyben tagi tisztségéből visszahívtam – közölte Kapitány István péntek este Facebook-oldalán.

Néhány nappal ezelőtt Kármán András pénzügyminiszter jelentette be, hogy felmentette Gullert a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgató posztjáról. A vezérigazgató havi bruttó ötmillió forintot keresett, míg az igazgatóság elnökeként 2 259 600 forint volt a díjazása.

Guller Zoltánról sokat cikkeztünk korábban, például arról, ahogy még a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójaként korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga döntött az egyedi támogatásokról. Az ügynökség a bíróságon azzal védekezett, hogy Guller Zoltán gondolatai nem közérdekű adatigénylés tárgyai, végül azonban ki kellett adniuk, hogy kik vesznek részt a pályázat nélkül kiosztott állami támogatások elbírálásában.

Kapcsolódó
Guller Zoltán a távozása előtt még kitette Rogán digitális ügynökségét a II. kerületi irodaházából
A Digitális Magyarország Ügynökség dolgozóit home office-ba küldték.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik