Nagyvilág

Kevés dolog könnyebb mától, mint kitoloncolni valakit az Egyesült Államokból

Bíró és ügyvéd nélkül, néhány nap alatt dönthetnek arról, aki nem tudja a bevándorlási hatóság tisztviselője előtt igazolni, hogy legalább két éve az országban tartózkodik.

Akár még amerikai állampolgárokat is kitoloncolhatnak az Egyesült Államokból a belbiztonsági minisztérium új rendelkezésének köszönhetően, amely óriási mértékben kiterjeszti a gyorsított kiutasítási eljárás alkalmazásának lehetőségét, legalábbis ettől tartanak a jogvédő szervezetek az amerikai sajtó beszámolói szerint.

A Trump-kormányzat szerint válsághelyzet van az ország déli határán, a bevándorlási bíróságokon több mint 900 ezer ügy torlódott fel, és megteltek a létesítmények, ahol őrizetben tartják az illegális határátlépőket. Erre reagálva már keddtől hatályos az az intézkedés, amelynek értelmében az Egyesült Államok teljes területén gyorsított kiutasítási eljárás alá lehet vonni bárkit, aki nem tudja a bevándorlási hatóságok vele szemben intézkedő tisztviselője számára elfogadhatóan igazolni, hogy legalább két éve az országban tartózkodik.

Az amerikai Védelmi Minisztérium által közreadott képen látható a túlzsúfoltság a határőrség egyik állomásán. Fotó: Office of the Inspector General / AFP

A gyorsított eljárásban nincs szükség bírói döntésre a kiutasításhoz, még az ügyvédhez való jog sem illeti meg az eljárás alá vontat. Kevin McAleenan ügyvezető belbiztonsági miniszter azzal érvelt, hogy a belbiztonsági minisztérium alá tartozó hatóságok jóval gyorsabban dönthetnek az illegálisan az országban tartózkodó bevándorlók kiutasításáról, mint az igazságügyi tárca fennhatósága alatt álló bíróságok, ahol évekig elhúzódhatnak az ügyek. 2017 októbere és 2018 szeptembere között a gyorsított eljárás alá vont személyek átlagosan 11,4 napot töltöttek bevándorlási őrizetben, míg az ország belső területein elfogott emberek 51,5 napot.

A gyorsított kiutasítás lehetőségét már Bill Clinton elnöksége idején, 1996-ban jogszabályba foglalták, de kiterjedtebb alkalmazása 2004-ben kezdődött, azokra vonatkozóan, akik két héten belül léptek be az Egyesült Államokba, és a határtól számított százmérföldes körzeten belül fogták el őket. Ezt a százmérföldes korlátozást most eltörlik, a kéthetes időkorlátot pedig két évre emelik. A belbiztonsági miniszter szerint ugyan a határőrizeti szervek leterheltségén igyekeznek könnyíteni az intézkedéssel, de elemzők azt is felvetik, hogy Donald Trump elnök a bevándorlás elleni kemény fellépéssel kampányol jövő évi újraválasztásáért.

A rendelkezés bírálói szerint túl nagy hatáskört kapnak a bevándorlási hatóságok: az Amerikai Polgári Jogi Szövetség (ACLU) szerint könnyebb lesz dönteni az évek óta Amerikában élők kiutasításáról, mint egy közlekedési bírságról. A szervezet eljárást indít a szabályozás felfüggesztéséért. Az intézkedés hatása nehezen felbecsülhető: McAleenan elmondása szerint 2017 októbere és 2018 szeptembere között 20570 olyan embert tartóztattak le, aki kevesebb mint két éve tartózkodtak az Egyesült Államokban, így már alkalmazható velük szemben a gyorsított eljárás. Jogvédők szerint sokkal nagyobb hatása lehet a rendelkezésnek, mert sokan vannak, akik több mint két éve vannak az országban, de nem tudják ezt igazolni. A Pew Research Center adatai szerint jelenleg

mintegy 10,5 millió, amerikai okmányokkal nem rendelkező bevándorló él az Egyesült Államokban, közülük a felnőtt korúak átlagosan 15 éve tartózkodnak az országban.

A belbiztonsági minisztérium azzal igyekszik nyugtatni a közvéleményt, hogy kivételeket tehetnek például a súlyos betegekkel, vagy azokkal, akiket szoros kötelék fűz az Egyesült Államokhoz. Akiknél felmerül, hogy menedékjog illetheti meg őket, azoknak joguk van ahhoz, hogy menekültügyi tisztviselő elé kerüljön az ügyük. A kísérő nélkül érkező kiskorúak pedig egyáltalán nem vonhatók gyorsított eljárás alá.

Fotó: Paul Ratje / AFP

Az Amerikai Bevándorláspolitikai Intézet jogásza, Muzzafar Christi a CBS News-nak azt mondta, sok bevándorlónak jelenthet nehézséget, ha azonnal igazolniuk kell, hogy mióta élnek az országban – akit az utcán vagy egy gyárban fognak el, az nyilván nem tud bemutatni minden iratot. Jackie Stevens, a Northwestern University munkatársa arról beszélt, hogy a bevándorlási hatóságok által elfogottak egy százaléka és a kiutasítottak fél százaléka valójában amerikai állampolgár, a gyorsított kiutasítási eljárások pedig ronthatnak a helyzeten – és komoly terhet róhatnak az amerikai adófizetőkre az emiatt indított perek és kártérítések is.

Aaron Reichlin-Melnick, az Amerikai Bevándorlási Tanács nevű jogvédő szervezet munkatársa szerint a rendelkezés lényegében azt vonja maga után, hogy ha a bevándorlási hatóság valakiről feltételezi, hogy okmányok nélkül, kevesebb, mint két éve él az Egyesült Államokban, azt napokon belül, szinte teljes mértékben bírósági felügyelet nélkül kiutasíthatja. Sarah Pierce, a Bevándorláspolitikai Intézet elemzője arra mutatott rá, hogy a bevándorlónak kell igazolnia, hogy több mint két éve tartózkodik az országban, a vele szemben eljáró tisztségviselő pedig szinte szabad kezet kap azt illetően, hogy milyen bizonyítékot fogad el. Mindebből az is következhet, hogy amerikai állampolgároknak is magukkal kell hordaniuk az útlevelüket, hogy ne vonják őket eljárás alá.

Az amerikai kormányzat a múlt héten is bejelentett egy szigorítást: mégpedig azt, hogy megtagadják azok menedékkérelmét, akik nem kértek védelmet legalább egy országban, mielőtt az Egyesült Államok területére léptek.

Kiemelt kép:John Moore/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik