Élő Nagyvilág

A vezetők már készülnek a britek nélküli EU-ra

Az Egyesült Királyságban csütörtökön rendeztek népszavazást az EU-tagságról. Nagy-Britannia ezzel úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból. Skócia és London zömmel maradáspárti volt, de a vidéki Anglia és Wales a távozás mellett szavazott. David Cameron miniszterelnök lemondott, októberig marad, akkor választanak új miniszterelnököt.

Szerbia azért még csatlakozna

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök pénteki belgrádi rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta: a berlini fal leomlása óta nem volt ekkora hatású esemény Európában, ezért nem lehet tudni, milyen hatása lesz a kiválásnak Szerbia európai integrációjára

Hozzátette: Szerbia számára az európai integráció jelenti a jövőt, jelenleg pedig a legfontosabb a gazdasági és a pénzügyi stabilitás megőrzése az országban, hiszen a világpiacra is óriási hatással volt a Brexit. “Garantálom, hogy nem rendül meg jelentősen a szerb pénzügyi és gazdasági stabilitás, ahogyan azt más országoknál látni lehet” – szögezte le, majd hozzátette, hogy a kormány pénteki ülésén a nemzeti bank kormányzója is részt vett, és azokról a lépésekről tárgyaltak, amelyek a stabilitás megőrzéséhez szükségesek. Tomislav Nikolic szerb elnök kabinetjének közlése szerint a brit népszavazás eredményétől függetlenül Szerbia nem változtat integrációs politikáján, habár az uniós bővítés válsága mindenki számára nyilvánvaló.

Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások a háttérbe szorulhatnak – vélekedett Tanja Miscevic az uniós tárgyalások szerbiai vezetője. Szerinte Brüsszelnek a szerbiai csatlakozásnál fontosabb lesz a 27 tagország és Nagy-Britannia tárgyalása, a migránsválság megoldása vagy a Törökországgal való megállapodás, és az unió bővítése csak ezek után kerülhet terítékre.

A Ryanair vezér sem hagyta szó nélkül a Brexitet

Megírtuk, hogy a Ryanair vezér kiállt a Brexit ellen.

Michael O’Leary a kilépést sem hagyta szó nélkül.

Ezzel készült.

Azaz: eljött az idő, hogy elhagyd az EU-t? Takarékoskodj úgy, mint Dave. Tervezz be egy őszi menekülést.

 

 

Lehet, hogy ma még a Munkáspárt vezetőjét is megpuccsolják

Két munkáspárti képviselő bizalmatlansági indítványt adott be Jeremy Corbynnal szemben. A munkáspárti kritika az, hogy Corbyn nem foglalt állást a kilépéssel kapcsolatban, mert ő alapvetően mindig is EU-ellenes volt, a munkáspárt bázisa viszont kifejezetten EU-barát.

Ezzel sikerült elérni, hogy egyszerre mindkét nagy pártban vezetői válság legyen, miközben épp az uniós tagságot kellene újratárgyalni, és kezelni Skócia kilépését az Egyesült Királyásból.

Merkel: Európa csak közös erővel tudja jól képviselni érdekeit a globális versenyben

Sajtótájékoztatón kommentálta Nagy-Britannia kilépését az unióból Angela Merkel német kancellár, számol be a Focus.  Mint mondta, a mai nap fordulópont Európa történetében, amelynek következményeit az határozza meg, hogy a többi tagállam hajlandó és képes-e arra, hogy elhamarkodott következtetések levonása helyett közösen hozzák meg a helyes döntéseket.

A kancellár egyre gyakrabban érzékeli, hogy az emberekben alapvető aggályok fogalmazódtak meg az európai integrációval kapcsolatban. Szerinte ezekkel az emberekkel meg kell értetni, hogy Európa a konkrétumok tekintetében hogyan javít az életükön. A világ kihívásai túl nagyok tudnak lenni ahhoz, hogy az országok külön-külön birkózzanak meg azokkal – mondta Merkel. Hozzátette: Európa csak közös erővel tudja jól képviselni érdekeit a globális versenyben.

“Annak ellenére, hogy ma ezt már nehéz elképzelnünk, sohasem szabad elfelejtenünk, hogy az európai egység alapgondolata a béke volt” – fogalmazott a kancellár, aki szerint mindannyian látjuk, milyen zavaros világban élünk, az Európában megteremtett béke már nem magától értetődő.

Angela Merkel kedden és szerdán intenzív tárgyalásokat folytat más európai vezetőkkel. Emlékeztetett: a kilépés kereteit világosan lefektették, Nagy-Britanniának teljesítenie kell kötelezettségeit.

Megszólalt a pápa

Ferenc pápa azt mondta, a britek kilépése az EU-ból az emberek akarata, és garanciákat kíván mind a britek, mind az egész kontinens érdekében.

Juncker: "Sajnáljuk a döntésüket, de tiszteletben tartjuk"

Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a britek kifejezték a szándékukat, hogy ki akarnak lépni az Európai Unióból. Mi sajnáljuk ezt a döntést, szomorúak vagyunk miatta, de tiszteletben tartjuk.

Erősek leszünk, az Európai Unió legfőbb értékei továbbra is a béke és a tagok jólléte.

Juncker hozzátette, továbbra is biztonságos környezetet biztosítanak az EU polgárai számára.

Hozzátette, hogy amíg a folyamat lezajlik, Nagy-Britannia az Európai Unió tagja marad.

Hangsúlyozta, hogy nem fogják újratárgyalni a kérdést, és reméli, hogy Nagy-Britannia és az EU szoros kapcsolatot ápolnak majd a jövőben is.

ET-főtitkár: együtt kell működni Londonnal

A legjobb út Európa számára az, ha együttműködik az Egyesült Királyság kormányával az európai polgárok számára legelfogadhatóbb megoldás megtalálása érdekében – jelentette ki Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára. A demokrácia és az emberi jogok betartása felett őrködő páneurópai szervezet főtitkára Strasbourgban hangsúlyozta: a népszavazáson született demokratikus döntést tiszteletben kell tartani.

Most mindenkinek arra kell összpontosítani, ami az európai nemzetek alkotta családunkat egyesíti, a demokráciára, az emberi jogokra és a jogállamiságra

– fogalmazott a főtitkár.

(MTI)

Szijjártó: Az EU képmutató politikát folytatott

Európának le kell vonnia a Nagy-Britannia EU-tagságáról tartott népszavazás tanulságait – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli satótájékoztatóján. Hangsúlyozta: az első ilyen tanulság, hogy “az emberek véleményét meg kell hallani, még Brüsszelben is”. A második, hogy nem lehet következmények nélkül olyan politikát folytatni, amely figyelmen kívül hagyja az európaiak véleményét vagy szembemegy az akaratukkal – vélekedett.

Közölte: mindenki érdeke az erős Európa, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a súlyos kihívásokra igazi megoldásokat ad az unió, mert akkor nem lehet erős Európa, ha olyan válaszokat ad, amelyek meggyengítik a tagállamokat és az uniót.

További tanulságnak nevezte, hogy Európában el kell jönnie az őszinte politika korának: az elmúlt időben képmutató és a politikai korrektségre irányuló, nem őszinte politikát folytatott az EU, és ennek következménye, hogy sok kihívásra, válságra nem tudott helyes válaszokat adni, így a válaszoknak tagállami szinten kellett megszületniük.

Mi lesz most a Premier League-gel a Brexit után?

A britek az EU-ból való kilépésének sokféle hatása lehet az ottani labdarúgó-bajnokságokra is. Igen, a világ egyik legnépszerűbbjére, a Premier League-re is. Amilyen szabályozás léphet életbe, az alapján a Manchester United például nem tudta volna anno leigazolni Cristiano Ronaldót. Részletek ITT.

Skót első miniszter: Ha Skócia nem maradhat az EU tagja, új népszavazás lesz a függetlenségről

Továbbra is üdvözlünk titeket, ez a ti otthonotok, és örülünk a hozzájárulásotoknak.

Ezt mondta a Skóciában élő külföldieknek Nicola Sturgeon skót első miniszter a népszavazás utánról. Skócia szinte teljesen a maradás mellett szavazott.

Sturgeon szerint Skóciát az fenyegeti, hogy akarata ellenére veszik ki az EU-ból, amit ő elfogathatatlannak tart. Szerinte sokan a skót függetlenségi népszavazáson is azért szavaztak a maradásra, mert az EU tagjai akartak maradni. Most viszont megváltozott a helyzet.

A kabinet szombaton találkozik, hogy átbeszéljék a helyzetet.

Sturgeon azt mondta, minden lehetséges lépést megtesz, hogy Skócia az EU tagja maradjon. Ezt elmondta Cameronnak is, Skócia részt akar venni minden egyes tárgyalásban, és külön is tárgyalni fog az EU vezetőivel.

Szerinte azzal választották meg a kormányát, hogy ha jelentős vátozás van a körülményekben, akkor újabb népszavazás lehet. Ezért a népszavazás lehetősége továbbra is a tárgyalóasztalon van, de nem sietik el a döntést. Ha nem sikerül Skócia helyét a tárgyalások alatt megőrizni az EU-ban, új népszavazás lesz.

Szerinte sokan ma már máshogy szavaznának, mint 2014-ben, a függetlenségi népszavazás után szavaztak.

Szijjártó: Hosszú, nehéz időszak következik

Hosszantartó, sok vitával terhelt folyamat vár ránk, mivel a kilépés példanélküli, kereteit homályosan szabályozták  – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint egyik fontos kérdés az uniós költségvetés lesz, ugyanis Nagy-Britannia a közösség nettó befizetője.

Szijjártó Péter elmondta: több kinti magyar kereste meg a tárcát és a külképviseletet a jövővel kapcsolatban. Emlékeztetett: Nagy-Britannia nem azonnal válik ki a unióból, egy tárgyalásokkal teli kétéves, átmeneti időszak következik, ekkor fogják tisztázni a munkaválallással, letelepedéssel kapcsolatos kérdéseket is.

A miniszter megismételte Orbán Viktor ma reggel, a Kosstuth Rádióban elhangzott szavait, miszerint a britek kiválásához a népvándorlás, az arra adott rossz brüsszeli válaszok állhatnak.

Boris Johnson végül egyelőre nem jelentette be az igényét a miniszterelnöki posztra

Boris Johnson végre megszólalt, fél nappal azután, hogy legnagyobb meglepetésére megnyerték a népszavazást az uniós kilépésről. A beszédét azzal kezdte, hogy elmondja, mennyire sajnálja Cameron lemondását, és milyen sokra tartotta a politikáját.

Johnson szerint sokan mondták, hogy az embereket nem kellett volna megkérdezni erről az egészről. Szerinte ez nem igaz, ilyen szintű döntéseket nem lehet az emberek nélkül hozni.

Szerinte most már nincs szükség sietségre, nem kell kapkodni, le kell tárgyalni, hogyan lehet kimenteni Nagy-Britanniát ebből az államok feletti rendszerből. Johnson ennek ellenére azt gondolja, hogy az a népszavazás nem azt jelenti, hogy Nagy-Britannia hátat fordít Európának, hanem pont az ellenkezőjét. A fiataloknak pedig nem kell félnie, mert nem húznak fel várárkot Nagy-Britannia köré (már van körülötte egy, elég nagy).

Johnson szerint az EU nemes ötlet volt a maga idejében, de most már nem megfelelő Nagy-Britanniának. Szerinta az unión kívül a brit fiatalok nagyobb biztonságra és nagyobb jólétre számíthatnak.

Szerinte a döntéssel kivették a szelet a szélsőségesek vitorlájából, akik a bevádorlást használják ki politikacsinálásra.

Boris Johnson végül nem jelentette be, hogy pályázna a miniszterelnöki posztra.

A NATO-t nem érinti a függetlenség napja

A NATO-ban változatlan az Egyesült Királyság helyzete, erős és elkötelezett szövetséges marad – jelentette be közleményében Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken. “Napjainkban, amikor számos változékony és bizonytalan tényezővel nézünk szembe, a NATO fontosabb együttműködési terep az európai szövetségesek, illetve Európa és Észak-Amerika között, mint korábban bármikor” – fogalmazott Stoltenberg.

A főtitkár azt is kiemelte, hogy a szövetség továbbra is elkötelezett az Európai Unióval folytatott együttműködésben. “A júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón fokozzuk az együttműködésünket, mivel együtt hatékonyabbak vagyunk közös értékeink megtartásában és nemzeteink biztonságának megőrzésében” – tette hozzá.

Máris új petíció indult, hogy inkább csinálják vissza az egészet

Egy kormányatinak álcázott kezdeményezéssel gyűjtenek aláírásokat, hogy újabb népszavazást írjanak ki arról, hagyják a fenébe az egész tegnapi népszavazást és maradjanak az EU tagjai a britek. Pár óra alatt sikerült is 68 ezer támogatót összeszedni, ami azért elég jó arány, mert százezer aláírásnál a parlamentnek tárgyalnia kell az ügyet. A honlap olyan népszerű lett, hogy le is állt a sok látogató miatt.

Olvasói sztorik