A hibrid hadviselés nyugatiak által használt fogalma olyan orosz eljárásmódot takar, amit régen is alkalmaztak a birodalom perifériáján, és aminek az alapvető jellemzője a konfliktus kezdeményezőinek és főszereplőinek, a konfliktus során használt eszközöknek és a konfliktus céljainak az álcázása – mondta egy hétfői brüsszeli szakértői konferencián James Sherr.
Megbéníthatják a célországot
Az intézet orosz és eurázsiai kutatási programjának volt vezetője szerint Ukrajna esetében az oroszok csupán leporolták és a mai kor adottságaihoz igazították ezt a hadviselési módszert. Az ilyen hadviselést folytató fél törekvése arra irányul, hogy összemossa a konfliktus egy államon belüli, illetve államközi jellegét. Ha sikeresen alkalmazzák – és Ukrajna példája ezt mutatja -, a módszer alkalmas arra, hogy megbénítsák a célba vett államot, mielőtt az egyáltalán felismerné, hogy kialakult a konfliktus. A gondolkodásmód sajátosságát a szóhasználat különbözősége is mutatja: ami az angol nyelvű szakirodalomban “háborút megelőző szakasz” (prewar period), az az oroszok számára már “a háború kezdeti szakasza” (nacsalnij period vojni).
A brit kutató felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz védelmi minisztérium 2011-ben nyilvánosságra hozott egy olyan dokumentumot, amely kendőzetlenül leírja, hogy az információs hadviselés során a dezinformáció alapvető célja olyan magatartásra rákényszeríteni az ellenfelet, amely saját érdekeivel szemben a kényszerítő fél érdekeit szolgálja.
Putyin magas kockázatvállaló kulturális termék
Az oroszok Ukrajna esetében nem csupán Ukrajnával, hanem a NATO-val is kénytelenek számolni, vagyis stratégiai céljaik követésekor a NATO katonai reagálási szintje alatt kell tartaniuk a konfliktust. Ezzel kapcsolatban James Scherr úgy fogalmazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és környezete “magas kockázatvállaló hajlamú kultúra terméke”, míg a Nyugat vezetői “alacsony kockázatvállaló hajlamú kultúra termékei”. Ezt az oroszok is tudják, és úgy érzik, hogy ez számukra jelentős előnyöket biztosít.
Fotó: Europress
“Az ő szemükben nem az a gyengébbik fél, amelyiknek több a vesztenivalója, hanem az, amelyik jobban fél a veszteségtől” – magyarázta a brit szakértő.
Lassan hatnak a szankciók
Scherr szerint mindezt figyelembe kell venni, amikor azon gondolkodnak, miként lehet elrettenteni az oroszokat a további agresszív cselekedetektől. Az elrettentés – fejtegette – nem az erők egyensúlyának a belátásán nyugszik, hanem azon, hogy az ellenfelet meg kell győzni arról: az általa remélt nyereségnél nagyobb árat fog fizetni abban az esetben, ha számunkra elfogadhatatlan lépésre szánja el magát.
Ezzel kapcsolatban Ukrajna esetében a brit szakember két fő problémát lát.
Az egyik az, hogy az eddig alkalmazott elrettentési eszközrendszer, az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciós intézkedések sora valóban pusztító hatású, és el is fogja lehetetleníteni az orosz államgépezet működését – mintegy két esztendő múlva.
Csakhogy a szankciók elrendelői azt remélték, hogy ez néhány hónapon belül bekövetkezik. A Kreml és az orosz vezérkar nagyon jól tudja, hogy az idő nem neki dolgozik, de azt is látja, hogy rövid távon még sok mindent megtehet.
Bátorításnak értelmezik a hallgatást
A másik probléma, hogy a minszki tűzszüneti megállapodás betartásának tekintetében a Nyugat a jelek szerint úgy döntött, szemet huny a megállapodás kisebb súlyú megsértései fölött. Ellenpéldaként Scherr azt hozta fel, hogy a hidegháború időszakában, amikor a két Németországot elválasztó határ mentén a szovjetek és a keletnémetek évente több száz, nagyon csekély súlyú incidenst provokáltak ki, a Nyugat minden egyes esetben szükségét érezte a reagálásnak, a legkisebb behatolás fölött sem volt hajlandó napirendre térni. A Nyugat mostani ukrajnai hozzáállásából az oroszok levonják a maguk számára bátorító következtetéseket.
A NATO – állapította meg James Scherr – Ukrajna nyugati határai mentén, vagyis a konfliktus térségétől jelentős távolságra erősíti saját képességeit, miközben az ukránok sem tudják saját területükön belül, Kelet-Ukrajnában megteremteni a szükséges elrettenő eszközrendszert.
“Ha egyszerűen elkezdenénk fegyverekkel ellátni az ukrán erőket – amelyek most olyan állapotban vannak, amilyenben -, akkor a következmények valószínűleg rosszabb helyzetet teremtenének, mint a mostani, ám amit most művelünk, az egyszerűen nem megfelelő” – töprengett a brit kutató, aki szerint a Nyugatnak komoly stratégiai vitát kellene folytatnia arról, hogy “miként erősíthető meg Ukrajnán belül az elrettentés katonai dimenziója”.
